Mikor magamhoz tértem azonnal kinyitottam a szemem. Egy szobában voltam, ami igen díszes volt. A falon pajzsok sorakoztak. Azt hiszem egy törzs fő házában vagyok. Ekkor Jázmin jutott eszembe, aminek hatására rögtön felugrottam, de azonnal vissza is zuhantam az ágyra, egy hangos nyögés kíséretében. A bal lábamban a sípcsontom eltört, és azt hiszem néhány bordám is oda. De nem törődtem vele, mert a sárkányoknak hála gyorsabban összeforrnak a csontjaim, mint bármelyik embernek. Ekkor benyitott egy nő, aki valószínűleg a törzs fő felesége lehetett. Megpróbáltam megint felülni, de a vállamnál fogva, óvatosan visszanyomott az ágyra.-Ne próbálj felülni. Csúnyán megsérültél, és ágyban kell maradnod. Csoda, hogy egyáltalán túlélted a zuhanást.-Mondta, miközben kicserélte rajtam a kötéseket, viszont mikor a lábamról levette a kötést, felsikkantott, és kirohant a szobából. Mikor odanéztem, elmosolyodtam. A csont még, úgy ahogy kilátszott, de már összeforrt. Lassan a szövetek, majd a bőr is regenerálód ott. Már csak kék, és zöld foltok jelezték a helyét. Éppen azon gondolkodtam, hogy megpróbálok felülni, amikor berontott a törzs fő. Mikor a tekintete a lábamra tévedt elkerekedett a szeme. Sikeresen felültem, mire támadó állásba állt. A szemén láttam, hogy bármily gyanús mozdulatra nekem támad.
-Mi az? Ennyire fél egy sebesült embertől?-Kérdeztem fáradtan, és egy kicsit csipkelődve.
-Te nem vagy ember. Te egy démon vagy!-Mondta gyűlölettel a hangjában.
-Nem vagyok én démon.
-Akkor, hogy lehet, hogy ép a törött lábad. Egy karcolás sincs rajta!-Bökött a fegyverével felém. Jobban megnéztem a fegyvert.....Az én kardom volt az!
-Az istenek erős idegrencerrel áldottak meg. És örülnék, ha nem szegeznéd felém a saját kardom.-Mondtam, miközben lassan felálltam, és elkezdtem felöltözni. Egy igazán könnyű, jól szellőző, mégis meleg ruhám volt, amely minden esetben, jól megállta a helyét.
-A kardod, ameddig több dolgot nem tudunk rólad, az én tulajdonom. Úgy ahogy az íjad, a tegezel együtt. Mellesleg, ilyen ócska karddal semmire se mennél. Még csak forgatni sem lehet rendesen!-Mondta nem kevés gúnnyal a hangjában. A sarokban megláttam az íjam a tegezel együtt, a törzs fő övén pedig a kard hüvelyem.-Mellesleg, igen szép az éjfúria bőr tokod. Nagyon érdekelne, hogy hogyan tettél szert rá.
-Ahhoz semmi köze egy vikingnek.-Néztem végig rajta, megvető pillantással.-A kardomat pedig ne merészeld ócsárolni, mert még megvághatod magad vele. Tudod nem igen szereti, ha ócsárolják.-Mondtam egy apró mosollyal az arcomon, visszaemlékezve arra, hogy mi történt Vanirral, még akkor, mikor a nagy nyírfánál küzdöttem meg vele. Láttam a törzs főn, hogy egy kicsit megszeppen, de aztán, hatalmas vigyor terült el az arcán.
-Óóóó tényleg? És mégis, mit szándékozol tenni ez ellen. Vagy az érdekében, hogy visszakapd?-Mondta gúnyolódva. Pff vikingek. Semmit sem tudnak. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott mindkét fegyveremnek az egyik képessége. Füttyentettem, mire egytől egyig, minden tulajdonom, magamon termett, a kard, a hüvellyel együtt pedig az övemen csüngött. A törzs főnek viszont gyors reflexei voltak, mert a következő pillanatban már előkapta a szekercéjét, és nekem ugrott. Könnyen kikerültem a támadását, és voltam olyan gyors, hogy sikeresen ki is kaptam a kezéből a szekercéjét. Ezúttal félelmet, és tehetetlenséget láttam a szemében. Felhagytam a támadó állással, és lassan elindultam felé. Mikor ott álltam már előtte, a kezébe adtam a szekercét, és hátráltam egy lépést.
-Mit gondolsz? Egy démon csinálna ilyet?-Kérdeztem komoly hangsúllyal.
-Ez valami trükk akar lenni?-Kérdezte gyanakodva.
-Nem. Én mindig csak az igazat mondom. Nem vagyok démon!-Mondtam a lehető legkomolyabb hangsúllyal. Erre eltette a fegyverét, de a kezét nem vette le róla. Még mindig gyanakodva, de egy kicsit barátságosabban végigmért, és végül normál hangnemben megkérdezte:-Akkor mégis mi, vagy ki vagy te?
-Ugyan olyan vagyok mint ti, és mégis egy kicsit más. Én is csak békében szeretnék élni egy helyen, ahol nem zavarnak.
-És miért nem kerestek egy másik szigetet?
-Mert itt minden megvan ami kell. Sok barlang, és pihenőhely. Valamint tőkehalból is sok van.
-És az éjfúria, melyet még albínónak sem lehet nevezni?
-Jázmin a neve. Én neveltem fel. Akár az életemet is rábíznám.-Mondtam magabiztosan.-Jut eszembe, ugye jól van?-Kérdeztem aggódva, ami nagyon is látszód ott rajtam, mert levette a fegyveréről a kezét.
-Kövess. Elvezetlek hozzá.-Mondta, mire bólintottam, és elindultunk. Sok sárkányt láttam, és szinte minden vikingnek jutott egy.-Már hosszú idő óta békében élünk a sárkányokkal.-Jegyezte meg rám pillantva.
-Igen. Azt látom.-Sokan megbámultak, és még többen gyanakodva végigmértek. Kis idő múlva észrevettem azt az istállót, amelyből a minap szabadultunk ki. Mikor már bent voltunk, meghallottam egy ismerős morgást. Megkétszereztem a léptemet, és hamarosan észre is vettem, azt a gyönyörű, fehér, kék szemű hatalmas éjfúriát, kit annyira szeretek.
-Utat! Félre az útból! Mennyetek arrébb!-Kiáltozott a törzs főnök mögöttem. A tömegben észrevettem azt a lányt, melyet elkábítottam. Az egyik oldalán egy vele egy idős fiút láttam, a másik oldalán, pedig ott volt Villám. Szépen megnőtt. Már ugyan akkora volt mint Auróra. Hmm.. kíváncsi vagyok, most mi lehet vele. Villám nyílván beszélhetett vele, de a főnök parancsára ő is eltávolodott a rácstól. A lány rögtön felismert, és valamit suttogott a fiú fülébe, mire az is rám nézett. Ekkor már nem törődtem vele, mert Jázmin észrevett.
-John!-Kiáltott fel, amit csak a sárkányok értettek. Meghúztam a kart, ami kinyitotta a ketrec ajtaját, mire Jázmin azonnal kiugrott a ketrecből, és védelmezőn kitárta fölém a szárnyát. Elkezdett morogni, mire a vikingek fegyvert rántottak, és egymáshoz szorosan közel álltak. Nyugtatóan elkezdtem simogatni az oldalát, mire abbahagyta a morgást, és felém fordult. Elkezdett szaglászni, hogy nem-e bántottak, és hogy teljesen egészséges vagyok-e.
-Ne aggódj. Semmi bajom.-Mondtam azon a nyelven amit a vikingek is értenek. Kicsit zavart volt, hogy miért nem a sárkányok nyelvét használom, de mikor megosztottam vele a gondolataim. Rögtön megértette, hogy miért csinálom, és meg is tudta, lehetséges, hogy békében fogunk tudni élni Hibbanton.
-Valahogy számítottam arra, hogy itt fogtok maradni, ezért néhány emberemmel, építtettem a faluba egy házat, amibe a sárkányod is simán elfér. A falu szélén megtalálod.
-Köszönöm. Ennek igazán örülök.-Mondtam barátságosan. A többi viking elrakta a fegyverét, és elmentek. Közben láttam, ahogy a lány még felém néz, de a következő pillanatban már el is tűnt a többi vikinggel együtt. Kezet fogtunk a törzs fővel, és mi is elmentünk, abba a házba, amit kaptunk. Valóban szép tágas volt, és nagyon is szép. Be is volt rendezve, meg minden egyéb. Mivel a nap már kezdett lemenni, úgy döntöttünk, hogy lepihenünk. Nem mertem átváltozni, mert ki tudja, hogy mikor jön be egy viking. Teljesen nyugodtan aludtunk el. Végre megvolt az amire mindketten vágytunk: a biztonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése