15.Fejezet:A falu felfedezése, és egy kis akció.

Mikor felébredtünk, elsőször éreztük magunkat teljes biztonságban. Felkeltünk, és kinyújtóztattuk a végtagjainkat. Tökéletesen kipihentük magunkat. Természetesen, mint mindig, továbbra is Jázmin mellett aludtam, aminek nagyon is örült. Lementünk a földszintre, és amit láttunk, azon nagyon meglepődtünk. Sok ajándék volt a földön, és nem kevés hal, meg cipó. Megörültünk, hiszen úgy látszik, hogy néhányan máris egynek tekintenek minket a törzzsel. A legnagyobb ajándék, pedig nem más volt, mint egy nyereg. Természetesen ez Jázminnak annyira nem volt az ínyére, de mikor felpróbálta, és megállapította, hogy kényelmes, nem volt ellenvetése. Főképp miután megtudta, hogy hála a nyeregnek, kisebb az esélye annak, hogy leesek a hátáról. Ezután kimentünk a házból, és kicsit körbenéztünk. Voltak vikingek, kik barátságosan üdvözöltek, melyet viszonoztak is. És voltak olyanok is, melyek barátságtalanul végigmértek, és megvető pillantásokat küldözgettek felém. Az egyiknek a sárkánya, egy nőstény szörnyennagy rémség, elém is ugrott, de még mielőtt bármit is csinálhatott volna, odaköszöntem neki a sárkányok nyelvén:
-Üdvözöllek. A nevem John.-Erre nem kicsit meglepődött, de azért rendesen válaszolt.
-Üdvözöllek. Az én nevem Infernó. Hogyhogy beszéled a sárkányok nyelvét? Még nem láttam embert, aki beszélt volna a nyelvünkön.-Kérdezte kíváncsian.
-Sok mindenre képes vagyok. De most mennem kell, hisz nem kis feltűnést kelt a vikingeknél az, hogy veled beszélek.-Néztem körbe.
-Rendben. Remélem, még találkozunk.-Mondta, nem kicsi derűvel a hangjában. Ezután tovább álltunk, mivel kezdett kicsit zavarni, hogy a vikingek engem bámulnak. Habár ahogy láttam, néhányan örültek annak, hogy tudok a sárkányokkal beszélni, hisz azért eléggé hasznos, meg könnyebben megérti az ember a sárkányt. Hatalmas volt ez a falu. Volt itt minden: automata sárkány etető állomások, sárkány fürdető épületek. Valamint, sok bolt is volt. Volt pékség, sütöde, nyereg bolt, csipkéket is árultak néhány helyen, valamint a falu kovácsa is árult néhány fegyvert, és pajzsot. Körbenéztem még néhány helyen, aztán megláttam a karácsonyi vásáron egy bódét. Auróra gazdája volt ott, és azt a lányt is észrevettem, aki valószínűleg időközben Villám lovasa lett. Kisebb nagyobb plüssöket árultak, meg mi egy mást, de ami megfogott, az egy 40 cm magas plüss volt, mely Jázmint ábrázolta. Megböktem az előbb említett sárkány oldalát, és mikor kérdőn felém fordult, állammal a bódé felé böktem. Elindultunk a bódé felé.
-Sziasztok!-Köszöntem oda nekik, és egy barátságos mosolyt küldtem feléjük. A lány rögtön megmerevedett, mire Villám aggódóan felé fordította a fejét.
-Szia!-Köszöntek vissza kicsit megszeppenve. Mosolyogva vettem fel az asztalról a plüsst, és nézegettem. Nagyon is tetszett
-Mit gondolsz róla?-Tartottam Jázmin elé a plüsst, aki kíváncsian lehajolt, és megszaglászta. Nem csoda, hogy meg voltak szeppenve, hisz nem mindennapi látvány egy, az átlagosnál tízszer nagyobb, fehér éjfúria.
-Nagyon tetszik.-Dorombolta, majd a két gyerek felé fordult. Azok pedig kicsit felbátorodtak, de a lányon még mindig látszott egy kis félelem, ami gondolom miattam volt. Éppen kifizettem volna a plüsst, (mert egy kis pénzt is kaptam ajándékba) amikor hirtelen megszólalt Auróra gazdája:
-Nem kell kifizetned! Ez a mi ajándékunk! Amúgy a nevem Dani, Ő pedig Anna.-Mondta kedvesen.
-Köszönjük az ajándékot. Nagyon kedves tőletek, hogy Jázminról csináltatok néhány plüsst.-Tette kezemet Jázmin fejére.-Az én nevem John.
-Ugye nem csak álom volt?-Bökte ki hirtelen Anna a kérdést.
-Ugyan már Anna. Lehetetlen, hogy egy ember átváltozzon éjfúriává.-Szólt rá Dani, de én közbevágtam.
-Ne áruljátok el senkinek, rendben?-Kérdeztem tőlük fojtott hangon, és mikor bólintottak, folytattam.-Igen, nem csak egy álom volt. Sajnálom, hogy elkábítottalak, de semmi kedvem nem volt fegyver nélkül, éjszaka, az őrökkel harcolni.
-Tudtam!-Mondta halkan, de diadalittasan Anna.
-De mégis mit kerestél este a faluban?-Kérdezte Dani.
-Untuk már a vikingek folyamatok kísérleteit arra, hogy befogjanak minket, ezért belopództam a nagyterembe, és kihallgattalak titeket.-Magyaráztam.-De most mennünk kell. De kérlek titeket, ez maradjon az ötünk titka.-Mondtam, majd elköszöntünk egymástól. Hazamentünk, és leraktam a plüsst, aztán levettem Jázminról a nyerget. Megvakartam a füle mögötti részt, amit élvezettel fogadott, majd boldogan megnyalta az arcom, mire halkan felnevettem. Ezután letettem az íjamat, a tegezel együtt, és kimentünk Jázminnal az erdőbe
.
                                                                              ***

Jázmin velem szembe állt körülbelül öt méterre, támadó állásba. Én a kardommal álltam vele szembe. Nem, nem kell azt gondolni, hogy összevesztünk, és most készülünk kinyírni egymást, hanem egy kicsit eddzünk. Mindkettőnk izmai megfeszültek, a következő pillanatban pedig, Jázmin már támadt is. Én felugrottam, majd a hátán végigfutva, leugrottam róla, de egy kicsit a kardom lapjával megütögettem a hátát. Morogva fordult felém, és ugrott rám, de mivel számítottam erre, gyorsan alatta elfutottam, miközben játékosan a kezemmel végigsimítottam a mellkasán, majd a hasán. Ám viszont nem figyeltem oda a farkára, amit körém tekert, majd vigyázva, hogy ne legyen komolyabb bajom, nekivágott egy fának. Egy pillanatra, mintha egy zöld szem párt láttam volna, de nem volt időm vele törődni, mert a következő pillanatba Jázmin megint támadott. Gyorsan felpattantam, és kitértem. Még sokáig edzettünk, és hol én kerekedtem felül, és ütöttem meg (vigyázva)a kardom lapjával, hol pedig Jázmin, és vágott neki valaminek, vagy szorított a földnek, de hamar kiszabadultam. Éppen támadtam volna, amikor hirtelen egy éjfúria ugrott ki egy bokor mögül. Hirtelen egy plazma bombát lőtt rám. Gyorsan elraktam a kardom, és ugrottam el, de számított erre, és még egyet lőtt rám, ami el is talált, és elvesztettem az eszméletem.

                                                                              ***

Arra ébredtem, hogy a levegőben vagyok, egy éjfúria karmai között, de ennek a pikkelyei feketék voltak. Hibbant sziget fölött repültünk jó magasan, amikor észrevette, hogy felébredtem. Elkezdett morogni, és megpróbált megharapni, ami nem sikerült neki, ezért megszorított egy kicsit. Én is elkezdtem morogni (annak ellenére, hogy emberi alakban voltam)és megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, ami sikerült is, és elkezdtem zuhanni. Hátranéztem, és az éjfúria utánam iramodott. Ránéztem a kardomra, ami megvolt, de valamitől erősen, feketén izzott. Előre fordultam, és próbáltam úgy zuhanni, hogy a lehető legkisebb legyen az ellenállás. Mikor hátranéztem, meglepődtem. Öt sárkánnyal bővült az üldözőim száma, de nem éjfúriák voltak. Szóval, zuhantam, miközben hat sárkány üldözött. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy, miért nem sikerült átváltoznom. Nem változtam át teljesen, csak a szárnyaimat bontottam ki (Szerencsére nekem farokra nem volt szükségem.), és elkezdtem vele erősen csapkodni. Hallottam ahogy a mögöttem levő sárkányok meglepődnek, de aztán folytatták az üldözésem. Közben egy dallam kezdett előjönni az emlékezetemből, amit sokszor szoktam énekelni, amikor üldöznek:

Közben végre Jázmin is előkerült, a mögöttem levők nem kis meglepődésére. Alattam zuhant, a kellő pillanatban pedig már rajta voltam, és próbáltuk lerázni az üldözőinket. Végül megelégeltem, ezért teljesen átváltoztam, és dühömben, elkezdtem bénító erejű plazma bombákkal lőni őket. Végül már csak az éjfúria üldözött minket, de mielőtt felhagyott volna az üldözésünkkel, még hallottam ahogy a következőt üvölti oda nekem:
-Még látjuk egymást, és ki fogom deríteni, hogy ki vagy te!-Majd elment. Visszaváltoztam, és Jázminnal hazamentünk. Már esteledett, ezért fáradtan mentünk haza, és dőltünk le fáradtan aludni, egymás mellé. Elalvás előtt megosztottuk az emlékeinket, majd Jázmin körbetekert a farkával, és betakart a szárnyával.

14.Fejezet: Új othonunk Hibbant szigeten.

Mikor magamhoz tértem azonnal kinyitottam a szemem. Egy szobában voltam, ami igen díszes volt. A falon pajzsok sorakoztak. Azt hiszem egy törzs fő házában vagyok. Ekkor Jázmin jutott eszembe, aminek hatására rögtön felugrottam, de azonnal vissza is zuhantam az ágyra, egy hangos nyögés kíséretében. A bal lábamban a sípcsontom eltört, és azt hiszem néhány bordám is oda. De nem törődtem vele, mert a sárkányoknak hála gyorsabban összeforrnak a csontjaim, mint bármelyik embernek. Ekkor benyitott egy nő, aki valószínűleg a törzs fő felesége lehetett. Megpróbáltam megint felülni, de a vállamnál fogva, óvatosan visszanyomott az ágyra.-Ne próbálj felülni. Csúnyán megsérültél, és ágyban kell maradnod. Csoda, hogy egyáltalán túlélted a zuhanást.-Mondta, miközben kicserélte rajtam a kötéseket, viszont mikor a lábamról levette a kötést, felsikkantott, és kirohant a szobából. Mikor odanéztem, elmosolyodtam. A csont még, úgy ahogy kilátszott, de már összeforrt. Lassan a szövetek, majd a bőr is regenerálód ott. Már csak kék, és zöld foltok jelezték a helyét. Éppen azon gondolkodtam, hogy megpróbálok felülni, amikor berontott a törzs fő. Mikor a tekintete a lábamra tévedt elkerekedett a szeme. Sikeresen felültem, mire támadó állásba állt. A szemén láttam, hogy bármily gyanús mozdulatra nekem támad.
-Mi az? Ennyire fél egy sebesült embertől?-Kérdeztem fáradtan, és egy kicsit csipkelődve.
-Te nem vagy ember. Te egy démon vagy!-Mondta gyűlölettel a hangjában.
-Nem vagyok én démon.
-Akkor, hogy lehet, hogy ép a törött lábad. Egy karcolás sincs rajta!-Bökött a fegyverével felém. Jobban megnéztem a fegyvert.....Az én kardom volt az!
-Az istenek erős idegrencerrel áldottak meg. És örülnék, ha nem szegeznéd felém a saját kardom.-Mondtam, miközben lassan felálltam, és elkezdtem felöltözni. Egy igazán könnyű, jól szellőző, mégis meleg ruhám volt, amely minden esetben, jól megállta a helyét.
-A kardod, ameddig több dolgot nem tudunk rólad, az én tulajdonom. Úgy ahogy az íjad, a tegezel együtt. Mellesleg, ilyen ócska karddal semmire se mennél. Még csak forgatni sem lehet rendesen!-Mondta nem kevés gúnnyal a hangjában. A sarokban megláttam az íjam a tegezel együtt, a törzs fő övén pedig a kard hüvelyem.-Mellesleg, igen szép az éjfúria bőr tokod. Nagyon érdekelne, hogy hogyan tettél szert rá.
-Ahhoz semmi köze egy vikingnek.-Néztem végig rajta, megvető pillantással.-A kardomat pedig ne merészeld ócsárolni, mert még megvághatod magad vele. Tudod nem igen szereti, ha ócsárolják.-Mondtam egy apró mosollyal az arcomon, visszaemlékezve arra, hogy mi történt Vanirral, még akkor, mikor a nagy nyírfánál küzdöttem meg vele. Láttam a törzs főn, hogy egy kicsit megszeppen, de aztán, hatalmas vigyor terült el az arcán.
-Óóóó tényleg? És mégis, mit szándékozol tenni ez ellen. Vagy az érdekében, hogy visszakapd?-Mondta gúnyolódva. Pff vikingek. Semmit sem tudnak. Elmosolyodtam, mert eszembe jutott mindkét fegyveremnek az egyik képessége. Füttyentettem, mire egytől egyig, minden tulajdonom, magamon termett, a kard, a hüvellyel együtt pedig az övemen csüngött. A törzs főnek viszont gyors reflexei voltak, mert a következő pillanatban már előkapta a szekercéjét, és nekem ugrott. Könnyen kikerültem a támadását, és voltam olyan gyors, hogy sikeresen ki is kaptam a kezéből a szekercéjét. Ezúttal félelmet, és tehetetlenséget láttam a szemében. Felhagytam a támadó állással, és lassan elindultam felé. Mikor ott álltam már előtte, a kezébe adtam a szekercét, és hátráltam egy lépést.
-Mit gondolsz? Egy démon csinálna ilyet?-Kérdeztem komoly hangsúllyal.
-Ez valami trükk akar lenni?-Kérdezte gyanakodva.
-Nem. Én mindig csak az igazat mondom. Nem vagyok démon!-Mondtam a lehető legkomolyabb hangsúllyal. Erre eltette a fegyverét, de a kezét nem vette le róla. Még mindig gyanakodva, de egy kicsit barátságosabban végigmért, és végül normál hangnemben megkérdezte:-Akkor mégis mi, vagy ki vagy te?
-Ugyan olyan vagyok mint ti, és mégis egy kicsit más. Én is csak békében szeretnék élni egy helyen, ahol nem zavarnak.
-És miért nem kerestek egy másik szigetet?
-Mert itt minden megvan ami kell. Sok barlang, és pihenőhely. Valamint tőkehalból is sok van.
-És az éjfúria, melyet még albínónak sem lehet nevezni?
-Jázmin a neve. Én neveltem fel. Akár az életemet is rábíznám.-Mondtam magabiztosan.-Jut eszembe, ugye jól van?-Kérdeztem aggódva, ami nagyon is látszód ott rajtam, mert levette a fegyveréről a kezét.
-Kövess. Elvezetlek hozzá.-Mondta, mire bólintottam, és elindultunk. Sok sárkányt láttam, és szinte minden vikingnek jutott egy.-Már hosszú idő óta békében élünk a sárkányokkal.-Jegyezte meg rám pillantva.
-Igen. Azt látom.-Sokan megbámultak, és még többen gyanakodva végigmértek. Kis idő múlva észrevettem azt az istállót, amelyből a minap szabadultunk ki. Mikor már bent voltunk, meghallottam egy ismerős morgást. Megkétszereztem a léptemet, és hamarosan észre is vettem, azt a gyönyörű, fehér, kék szemű hatalmas éjfúriát, kit annyira szeretek.
-Utat! Félre az útból! Mennyetek arrébb!-Kiáltozott a törzs főnök mögöttem. A tömegben észrevettem azt a lányt, melyet elkábítottam. Az egyik oldalán egy vele egy idős fiút láttam, a másik oldalán, pedig ott volt Villám. Szépen megnőtt. Már ugyan akkora volt mint Auróra. Hmm.. kíváncsi vagyok, most mi lehet vele. Villám nyílván beszélhetett vele, de a főnök parancsára ő is eltávolodott a rácstól. A lány rögtön felismert, és valamit suttogott a fiú fülébe, mire az is rám nézett. Ekkor már nem törődtem vele, mert Jázmin észrevett.
-John!-Kiáltott fel, amit csak a sárkányok értettek. Meghúztam a kart, ami kinyitotta a ketrec ajtaját, mire Jázmin azonnal kiugrott a ketrecből, és védelmezőn kitárta fölém a szárnyát. Elkezdett morogni, mire a vikingek fegyvert rántottak, és egymáshoz szorosan közel álltak. Nyugtatóan elkezdtem simogatni az oldalát, mire abbahagyta a morgást, és felém fordult. Elkezdett szaglászni, hogy nem-e bántottak, és hogy teljesen egészséges vagyok-e.
-Ne aggódj. Semmi bajom.-Mondtam azon a nyelven amit a vikingek is értenek. Kicsit zavart volt, hogy miért nem a sárkányok nyelvét használom, de mikor megosztottam vele a gondolataim. Rögtön megértette, hogy miért csinálom, és meg is tudta, lehetséges, hogy békében fogunk tudni élni Hibbanton.
-Valahogy számítottam arra, hogy itt fogtok maradni, ezért néhány emberemmel, építtettem a faluba egy házat, amibe a sárkányod is simán elfér. A falu szélén megtalálod.
-Köszönöm. Ennek igazán örülök.-Mondtam barátságosan. A többi viking elrakta a fegyverét, és elmentek. Közben láttam, ahogy a lány még felém néz, de a következő pillanatban már el is tűnt a többi vikinggel együtt. Kezet fogtunk a törzs fővel, és mi is elmentünk, abba a házba, amit kaptunk. Valóban szép tágas volt, és nagyon is szép. Be is volt rendezve, meg minden egyéb. Mivel a nap már kezdett lemenni, úgy döntöttünk, hogy lepihenünk. Nem mertem átváltozni, mert ki tudja, hogy mikor jön be egy viking. Teljesen nyugodtan aludtunk el. Végre megvolt az amire mindketten vágytunk: a biztonság.

13.Fejezet: Szabadságnak indult.....

Mikor felébredtünk, nem nyitottuk ki rögtön a szemünket, hanem átgondoltuk, hogy mi történt az utóbbi napokban. Mikor viszont kinyitottuk, igazán meglepődtünk. Jó sok tőkehal volt előttünk. És ráadásul eléggé frissnek tűntek! Elkezdtük végigszaglászni, mert természetesen nem tudhattuk, hogy mire számítsunk. Annyira nem bíztunk a vikingekben.Természetesen, az éhség győzött, így hát nekiestünk. Legalább azt tudják, hogy mit esznek az éjfúriák. Mikor végeztünk, elégedetten dőltünk egymásnak, és nyaltuk meg egyszerre az orrunkat. Lefektettük egymás mellé a fejünket, és kicsit elgondolkodtunk, hogy, miért nem éreztük a vikingek szagát.
*Nem értem. Mitől nem éreztük a szagukat. De még csak a nyúl szagát sem éreztük.* Mondta Jázmin értetlen kedve.
*Én sem tudom, de amit, füvet az orrunk alá nyomtak. Az sárkány fű volt. Lehet, hogy a távoli hatása miatt nem éreztük a szagokat. Bár nem tudhatjuk. Lehet, hogy valami más miatt volt.*
*Nem tudom, hogy, hogyan kaptak el, és rejtették el a szagukat, de ha még egyszer az orrom elé tolják a kezüket, én leharapom.*Mondta, és eljátszotta, ahogy leharapja.
*Vagy megkóstolják a plazma bombádat.*Mondtam viccelődve.
*Vagy megtudják, milyen egy sárkány haragja.*Mondta, mire elmosolyodtam. Jázmin visszamosolygott, és megint megcsókoltuk egymást. Mikor megemésztettük a halat, elkezdtünk gondolkodni, hogy hogyan juthatnánk ki ebből a ketrecből. Már minden lehetőséget átgondoltunk, mikor egy kis zajra lettünk figyelmesek. A zaj forrása felé néztünk, és azt a kislányt láttuk, amelyiket hazakísértem.
*Vajon mire készülhet?*Kérdezte Jázmin gyanakodva.
*Nem tudom, de nem kell félni tőle. Csak öt éves. Nem hiszem, hogy sárkányokat enne.*Csipkelődtem egy kicsit vele, mire oldalról rám mosolygott. Ami ezután következett, nagyon meglepődtünk, mert odajött a ketrechez, és meghúzott egy kart, aminek hála kinyílt a rács ajtaja. Mikor oldalra állt, lassan kijöttünk, és köszönetképpen, mindketten megnyaltuk a kislány arcát, amit nevetéssel fogadott. Ezután elkezdtünk lassan a kijárat felé venni az irányt, és közben be-be néztünk a ketrecekbe. Mikor kiértünk, gyorsan felszálltunk. Már hajnalodott, és látni lehetett, ahogy a vikingek hazamennek. Jah, és ha már vikingekről van szó, amikor meglátták, hogy kiszabadultunk, nem kicsit, nagyon is ordítoztak dühükben, de egyik sem dobott ránk hálót. Valószínűleg fáradtak voltak. A tenger felé vettük az irányt, de nem hagytuk el Hibbantot, csak vadásztunk még egy kicsit, aztán fogócskáztunk. Sokat is nevettünk. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy felénk tart Auróra.
-Sziasztok!-Köszönt oda nekünk.
-Szia!-Köszöntünk mi is.-Hát te meg?-Kérdeztem.
-Gondoltam csatlakozom hozzátok. És ti? Mi jót csináltok?-Kérdezte, és ahogy láttam, nagyon örült neki, hogy kint vagyunk a ketrecből.
-Kicsit levegőzünk!-Feleltem derűsen.-Nyújtóztatjuk a szárnyainkat.
-Azt látom!-Mondta nevetve.-Na de kezdjünk bele! Kapj el!-bökött meg, aztán elkezdett menekülni a többiekkel együtt. Körbenéztem, és hát üldözőbe vettem Jázmint. Még jó sokáig játszottunk, és szórakoztunk, nevetgéltünk, és néhányszor bevágódtunk a tengerbe, hogy aztán hallal a szánkban bukkanjunk fel. Egyszer csak viszont több sárkány üvöltését hallottuk, és mikor a hang irányába néztem, elakadt a szavam. A vízben öt forkatlan közeledett, a levegőben pedig egy szörnyennagy rémség, egy viharszelő, valamint még számtalan sárkányt láttam közeledni.
-Ezek meg kik?-Kérdeztem, és Jázminnal felkészültünk minden eshetőségre.
-A családom. És ahogy látom itt az egész Família.-Mondta boldogan, de egy kicsi szomorúságot is észrevettem a hangjában, amit nem tudtam hova tenni. Na mindegy, majd rákérdezek később. Tudni kell, hogy az éjfúriák nagyon kíváncsi természetűek.
-A családod?-Kérdeztem meglepődve.
-Igen. Engem is befogadtak, úgy mint téged.- Mikor elég közel értek, köszöntünk egymásnak, és ahogy láttam rajtuk, nagyon meg voltak lepődve, hogy két éjfúriát is találnak itt, Hibbanton. Főképp, hogy Jázmin időközben annyira megnőtt, hogy tízszer nagyobb volt már nálam, és Auróránál is, ráadásul fehér volt. Sosem tudok betelni Jázmin szépségével, és van egy olyan érzésen, hogy nem is fogok tudni. Mindketten tudtuk, hogy ennél nagyobbra nem fog nőni, és nem is nőtt, mert már tegnap is ugyan ekkora volt. Ezután elváltunk a többiektől, mert Jázmin, és én szerettünk volna elmenni a barlangunkba, hogy vissza tudjak változni. Vissza is mentünk, és miután visszaváltoztam, kinyújtóztattam a végtagjaimat. Körbenéztem a barlangban, és ahogy láttam, nem járt itt senki. Mikor aztán megfordultam, Jázmin fejével találtam szembe magamat, és gyorsan megnyalta az arcom. Felnevettem, és a hátára pattanva, elkezdtem vakargatni a füle mögötti területet, amit hangos dorombolással fogadott, és lecsukta a szemét. Két perc után leugrottam a hátáról, és boldogan feküdtem el mellette. Elégedetten megnyalta az orrát, és mellém fektette a fejét.
*Sosem fogok tudni betelni azzal, hogy csodáljalak.*Mondtam, miközben mosolyogva felé fordultam.
*Akkor ne is akarj betelni vele.*Mondta nevetve, és megnyalta az arcom. Mindketten felnevettünk, én pedig elkezdtem az álla alatti területet vakargatni, mire mégerősebb dorombolásra váltott, és a földhöz nyomta a kezem. Vagyis, a kezemre fektette a fejét. Elmosolyodtam, és az oldalamra fordulva az orrára fektettem a másik kezemet. Ezután lehunytam a szememet, és készülődtem elaludni, de hirtelen úgy éreztem, hogy felrántanak a két karomnál fogva. Mikor kinyitottam a szemem, Jázmin hátán találtam magam. Cinkosan rám mosolygott, a következő pillanatban pedig már az égen repültünk, messze a felhők fölött. Már jól besötétedett, amikor lecsúsztam Jázmin hátáról, de nem ijedtünk meg. Jázmin mögöttem jó két-három méterre zuhant utánam. Mikor aztán megláttam a falu főterét, a Karácsonyfával, megpróbáltam átváltozni, de nem sikerült. Újra próbáltam, de most sem ment. Mindketten megijedtünk. Jázmin erősebben csapkodott a szárnyaival, hogy el tudjon kapni. Sikerült is, elkapott a mancsaival, amikor sikításokat, és ordításokat hallottunk. Mikor odanéztünk, Jázmin azonnal megpróbált felemelkedni, vagy megállni, de elkésett, ezért körbezárt minket a szárnyával. Becsapódtunk a fába, és elvesztettünk az eszméletünket.

12.Fejezet: Új barátok, és fontos infók.

Mikor felébredtem, az első amit megláttam az Jázmin egyik szeme volt, melyet rögtön lecsukott, mikor észrevettem, hogy engem figyel. Halkan felnevettem, és elmosolyodtam. Valószínüleg az éjjel visszaváltoztam, mert újra ember voltam. Szóval, majdnem egész este engem figyelt. Hehehe. Ezt megjegyeztem. : P Felültem, mire Jázmin rögtön felemelte a fejét, és megnyalta az arcomat. Aztán hirtelen feldöntött, és folyamatosan nyalogatta az arcomat, amit én nevetve próbáltam kivédeni.
*Jól van. Jól van. Megadom magam!*Mondtam már könnyezve a nevetéstől, a következő pillanatban pedig abbahagyta. Felültem, és szinte ömlött belőlem a boldogság. De lehet, hogy csak a sárkány nyál. Vigyorogva kezdtem el vakargatni az álla alatti részt, mire még erősebben dorombolt, és lehunyta a szemeit. Derűsen dőltem végül az oldalának, és néztem Jázmint, ahogy elégedetten megnyalja az orrát, és rám néz. Abbahagytam a mosolygást, mert már fájtak az arc izmaim, aztán megvakartam Jázmin hátát, végül pedig felálltam. Követte a példámat, és megrázta magát. Ez után kirepült a barlangból. Utánna ugrottam, de én zuhantam egy kicsit, csak aztán változtam át, és mentem Jázmin után. Kicsit játékosan kergetőztünk, aztán bevágódtunk a tengerbe. Mikor megteltünk, kerestünk egy helyet, mely kényelmes volt, és hol nem járt úgy egyikünk sem, hogy parázs ágy helyett, egy üveg ágyon végezzük. Leheveredtünk, és nem csináltunk mást, csak néztünk egymás szemébe. Nem is kellett megosztanunk a gondolatainkat, hisz rögtön tudtuk mire gondol a másik. Lefektettem a fejemet a mancsaimra, és elkezdtem játékosan csóválni a farkamat. Lefektette a fejét, az én fejem elé, és, mint aki jól végezte a dolgát, megnyalta az orromat. Elkezdtem én is dorombolni, és még gyorsabban kezdtem csóválni a farkamat, mire jóízűen felnevetett. Gyönyörűen nevet! <3 Felemeltem a fejem, mert megütötte a fülemet egy kis nesz. A hang irányába néztem, de nem láttam semmit, és senkit.
*Mi az?*Kérdezte Jázmin, de egy kis ideig nem válaszoltam.
*Semmi. Csak, mintha hallottam volna valamit.*
*Szerintem agyadra ment a veszély.*Forgatta meg a szemeit.
*Lehet, de nem árt a biztonság.*Fektettem le újra a fejemet, de szememmel a környéket kémleltem. Nem féltem. Legalábbis a vikingektől. De attól igen, hogy Jázminnak bármi baja eshet. Beleszagoltam a levegőbe, de nem éreztem senkinek sem a szagát a közelbe. Lehet, hogy Jázminnak igaza van. Felhagytam a terep kémlelésével, és visszanéztem Jázminra. Kicsit feszült volt, amit nem értettem, így hát oldalra döntötten a fejem, és próbáltam vele felvenni a szem kontaktust, de nem nézett rám, a füle pedig dühösen megrándult. Lassan odakúsztam a fejéhez, elkezdtem nyüszíteni, és felnéztem rá. Lassan lehajtotta a fejét, és belenézett a szemembe. Sóhajtott egyet, majd megnyalta a képem.
*Nem haragszom rád, csak már egy kicsit sok, hogy nincs egy nyugis percünk.*Abbahagytam a nyüszítést, és én is sóhajtottam.
*Igen. Én sem tudom, hogy mit csináljunk.*Mondtam miközben fáradtan megcsóváltam a fejem. Felültem, és elkezdtem mosakodni, Jázmin pedig követte a példámat. Mikor végeztünk, újból hallottam azt a kis neszt, és ezúttal Jázmin is meghallhatta, mert a következő pillanatban morogni kezdett. Követtem a példáját, a következő pillanatban pedig egy nyúl ugrott ki a bokorból. Mindketten abbahagytuk a morgást, és egyszerre fújtattunk, amivel elijesztettük a nyulat. A következő percben minden nyugis volt, gondolkodtunk egy kicsit, megosztottunk minden gondolatot ami éppen a fejünkben kószált. És megint bevillant az a pillanat. Egyszerre mosolyodtunk el, és néztünk egymásra, majd megismételtük a jelenetet a valóságban is. *.* Hirtelen minden feszültség kiment belőlünk, és már el is feledkeztünk arról, hogy hol vagyunk. Csak egymással törődtünk, és nem figyeltük, hogy mi folyik körülöttünk, hisz amíg a másikat látjuk, addig nem történhet semmi baj. Nagy hiba volt, mert a következő pillanatban fül süketítő ordítások, felénk repülő hálók, és sárkányok üvöltése hasított bele a csendbe, és mire feleszméltünk, már fogságban is voltunk. A vikingek meg ujjongtak, hogy végre elkaptak. Morogni kezdtünk, és próbáltam Vatraxot hívni, de a következő pillanatban, valami fű félét toltak az orrunk alá, amitől elbódultunk, és nem tudtunk mozogni. Még morogni sem bírtunk, de lélegezni igen. Felraktak minket egy jó nagy szekérre, és elindultunk. A következő pillanatban pedig minden elhomályosult, és elvesztük az eszméletünket.

                                                                         ***
Mikor magunkhoz tértünk, valami istálló féleségben voltunk. Rácsok vettek körül minket, de eléggé tágas volt. Mellettem ott volt Jázmin. Már ébren volt, és a szárnyát védelmezően kitárta fölém. Mikor meglátta, hogy felébredtem, kicsit megnyugodott, de azért morgott tovább. Mikor jobban körbenéztem, észrevettem, hogy a vikingek ott vannak a rács túloldalán, és hangosan beszélnek. Az orrunk elé tolták folyamatosan a kezünket, de mi mindig csak morogtunk, és mikor az egyik elém tolta a kezét, elegem lett, és megpróbáltam megharapni. Az káromkodva gyorsan visszahúzta a kezét, és elviharzott. Valószínű, hogy lovast akarnak nekünk adni. Pontosabban el akartak minket adni egy embernek! Szerencsénkre senki nem akart minket megvenni, mert féltek tőlünk. Már a fele tömeg elment, amikor odajött két gyerek, és két sárkány. Az egyiket rögtön felismertem, mert az egyik az a lány volt, amelyiket elkábítottam. Azt hiszem felismert, mert egy lépéssel a másik mögött volt, és a szemében mintha egy kis félelem csillant volna. Mikor pedig a sárkányokra néztem, azt hittem menten kilövök egy plazma bombát. A lány mögött ott volt az egyik ölvész, zöld, és narancs sárga színű pikkelyekkel. Mellette pedig.......elállt a lélegzetem. Ott volt. Ott volt az a világ réme, amelyet azon a borzalmas estén láttam. Egy kicsit meg is látszód hatott a zavartságom, mert Jázmin felém fordult, és kérdőn megdöntötte a fejét. Nagyot nyeltem, és odafordultam Jázminhoz.
*Az a világ réme.*Hebegtem gondolatban.
*Mi van vele?*Kérdezte zavartan.
*Ott volt. AKKOR.*Mondtam, és megosztottam vele azt a gondolatot, ami a fejemben volt.
*Teljesen biztos?!*Kapta fel a fejét Jázmin, és fordult egy kicsit zaklatottan a világ réme felé.
*Biztos.*Mondtam, és én is odafordultam a világ réme felé.
-Mi az? Mit néztek engem ennyire?-Kérdezte végül két perc múlva a világ réme. Mi továbbra is csak méregettük, aztán egymás felé fordultunk.
-Honnan gondolod, hogy tényleg Ő az?-Kérdezte Jázmin, direkt hangosan, hogy a két másik sárkány is értse.
-Ugyan úgy néz ki, és ahogy ránézek, rögtön felismerem. Tudod milyen jó a memóriám.
-Jó oké. Tegyük fel, hogy ő az. De mit csináljunk?-Kérdezte az utolsó mondatot suttogva, hogy csak én értsem.
-Nem tudom, de ki kell derítenünk.-Mondtam szintén suttogva.
-Öhm...hahó? Még is, hogy értetted azt, hogy Én vagyok az? És egyáltalán, ismerjük mi egymást?-Nézett Jázminra értetlenül.
-Nem. Nem ismerjük egymást.-Mondta Jázmin, halkan, majd felém nézett.
-És én sem ismerlek, csak látásból, és látásból akármit, vagy akárkit felismerek.-Mondtam határozottan, és egy kis gyanakvással. Tudtam, hogy a világ rémék nem tudnak vihart előidézni, de ha egy fióka nagyságú ölvész az anyjának tekinti, biztos, hogy ismeri AZT a sárkányt.
-Nem értem. Én még sosem láttalak.-Mondta, és látszód ott rajta, hogy igazat mond.
-Lehet, hogy nem ő az.-Mondta Jázmin, mire megosztottam vele azt az emlék sorozatot, ahogyan nekem háttal repül. Ezután ránézett.
-Lehet, hogy te nem láttál engem, de én láttalak. Emlékszel, ARRA a viharra?-Kérdeztem nem kevés éllel a hangomban. Amint befejeztem a mondatot, látszód ott rajta, hogy megrémült. Ekkor biztos voltam benne, hogy ez a világ réme ANNAK az ölvésznek a barátja, aki azt a halálos sebet adta az anyámnak. A két gyerek közben beszélgetett, de azt láttam, hogy a vörös hajú lány időnként rám pillant. Biztos, hogy tisztán emlékszik rám. Az ölvész pedig végig fürkészőn nézett engem. Látszott rajta, hogy csak nemrég kelhetett ki. -Auróra, mi a baj?-Kérdezte a világ réme gazdája aggódva, ahogy ránézett. Ekkor úgy döntöttem, kicsit jobban megnézem magamnak azt az ölvész fiókát. A morgást már rég abbahagytuk Jázminnal, és már senki sem volt hatunkon kívül. Emlékszem még annak az ölvésznek a szagára, amelyik anyám halálát okozta. Odamentem a rácshoz, és mereven néztem a fiókára.
-Mi a neved?-Kérdeztem tőle halkan, és éreztem, hogy a vegyes érzésektől egy kicsit remegett a hangom. A fióka ránézett Aurórára, aki bólintott. Közelebb jött a fióka, de jázmin morogni kezdett. Hihetetlen sebességgel néztem jázminra, és valószínűleg gyilkos lehetett a pillantásom, mert hirtelen hagyta abba, és hátrált egy lépést. Egy kicsit megijedt, de láttam a szemében a csodálatot. Komoly tekintettel néztem vissza a fiókára, ki ott volt az orrom előtt. Már csak a rács volt köztünk.
-A nevem Villám.-Mondta kicsit félénken. Lefeküdtem, és elkezdtem végigszaglászni, amit Villám csendben tűrt, mert nem mert megszólalni. Nem éreztem rajta azt a szagot. Ettől lenyugodtam egy kicsit, és megenyhült a tekintetem, és az arc izmaim sem voltak már olyan merevek. Ezután sóhajtottam egyet.
-Nem érzem rajta a szagát. Nem az Ő utódja.-Fordultam immár teljesen nyugodtan Jázmin felé.
-Ennek örülök. Akkor lehet, hogy nincs mitől félnünk.-Mondta, immár ő is nyugodtabban.
-Na jó, most komolyan. Kik vagytok? És kinek nem érzed rajta a szagát?-Kérdezte zaklatottan, és halkan morgott, amitől a két gyerek aggódva nézett felénk. Jázmin rám nézett, és kérdőn megdöntötte a fejét. Auróra felé fordultam, és nyugodtan a szemébe néztem.
-Az én nevem John. Ő itt a párom: Jázmin-Mosolyogtam az előbb említettre, aki viszonozta a mosolyt.
-Mit akartok? Ti is Villámszárny barátai vagytok?-Kérdezte még mindig halkan morogva.
-Ki az a Villámszárny?-Kérdeztem oldalra döntött fejjel.
-Ő is egy öl.......
-Szóval Ő az az ölvész?!-Kérdeztem, szinte üvöltve, és éreztem, hogy megint kavarognak bennem az érzések. Éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem. Arra lettem figyelmes, hogy Jázmin magához húz, és betakar a szárnyával, úgy, hogy a fejem kint legyen. Hálásan néztem Jázminra, aki közben próbált vigasztalni.
-Mi a baj?-Kérdezte Auróra Jázmintól. Jázmin kérdőn rám nézett, mire becsuktam a szemem, és bólintottam, miközben próbáltam lenyugodni.
-Tudod, John akkor látott téged, mikor az anyánkkal repültek. Te nekik háttal repültél, amikor rád támadt Villámszárny. És miután rád támadt, anyámat is meglőtte. Súlyos sebet kapott, és pár hónap múlva pedig belehalt. Az én tojásomat halála előtt rakta le.
-Várjunk. Ti testvérek vagytok? De akkor miért...?
-Nekem csak a nevelő anyám volt. Nem vagyunk vér szerinti testvérek. Ahogy mi, sárkányok mondanánk, fióka koromban vett a szárnyai alá, és nevelt fel. Sok mindent megtanított nekem.-*Köztük volt az is, hogy megtanultam gondolatban beszélni másokkal.*Mondtam neki teljesen nyugodtan, mire megrázta magát.
-Oké értem. De ezt légy szíves ne csináld többször.
-Oké.-Mondtam neki nevetve, és egy kicsit rámosolyogtam.
-Úgy látom össze barátkoztak.-Mondta Auróra gazdája a vörös hajú lánynak.
-Aha.-Válaszolt röviden, és tömören a vörös hajú lány. Mikor elgondolkodva rámnézett, én is ránéztem, és rámosolyogtam, mire rögtön elkapta a tekintetét. Most már biztos, hogy felismert.
-Nah, menjünk Au. Késő van. Ideje hazamenni.
-Jó éjt.-Köszönt el Auróra, és Villám.
-Jó éjt.-Köszöntünk el mi is. Amint eltűntek a szemünk elől felnéztünk az égre. Még nem ment le teljesen a nap. A következő pillanatban viszont már aludtunk, mert fáradtak voltunk, és mert tudtuk, hogy holnap hosszú napunk lesz.

11.Fejezet: Éjszakai leselkedés, és lebukás

Jázmin felkeltett, pont a megbeszélt időben. Azonnal elkezdtem nyújtózni, és átgondoltam, hogy mit, mikor csináljak. Letettem Jázmin mellé a kardomat, és az íjamat, a tegezel együtt. Nem szívesen váltam meg tőlük, hiszen kritikus pillanatokban nem lesz mivel védekeznem. Viszont muszáj volt, mert lassabban haladnák velük. Gyorsan még átpörgettem mindent a fejemben. Ez után odamentem Jázminhoz, és megvakartam a fejét.
*Vigyázz magadra! Ne kelljen aggódnom miattad!.*Dörzsölte a fejét az oldalamnak.
*Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. Észre sem veszed, és már vissza is jöttem.*Néztem mélyen a szemébe. Átváltoztam, és szélsebesen kireppentem az éjszakába. Célba vettem a falut, és megkétszereztem a tempót. Mikor észrevettem, hangtalanul leszálltam, és vissza változtam. Láttam az őröket, ahogy fáklyával a kezükben sétálnak. Elindultam a legközelebbi házhoz, és mikor odaértem, hozzásimultam. A sarkánál voltam. Amint elhaladt mellettem az őr, gyorsan tovamentem. Hirtelen befordult a sarkon egy másik őr, és én nem tudtam hova menni. Felugrottam egy ház tetejére, és mikor elhaladt, megengedtem magamnak egy apró sóhajt. A neheze felén túl vagyok. Most jön a másik fele. Átugrottam egy másik ház tetejére, de rosszul mértem fel a távolságot, és majdnem leestem. Mikor visszanyertem az egyensúlyom, halkan szitkozódtam egy sort. Tovaugrottam, és hamarosan megláttam a nagytermet. Ahogy sejtettem. Két őr állt az ajtóban. Gondolkoztam egy kicsit, majd a tekintetem a nagyterem tetejére szegeződött. Ekkorát nem tudok ugrani hacsak.....koncentráltam. Erősen koncentráltam arra, hogy kizárólag csak a szárnyaim nőjenek ki. Hirtelen kirázott a hideg, és a következő pillanatban kinőttek. Felkészültem az ugrásra, és a következő pillanatban már ugortam is. Sikerült. Hangtalanul landoltam. Halkan felemeltem a tető egyik részét, és beugrottam. Az egyik tető gerendán landoltam. Láttam a vikingeket, és halkan ugyan, de hallottam, hogy mit beszélnek. Nem beszéltek semmi érdekesről, csak néha kerültünk mi is szóba, hogy hogyan tudnának minket elfogni, és lovasokat adni nekünk. Szóval békében vannak a sárkányokkal. Ez eddig oké, de minket csak ne akarjanak befogni. Hát nem tiszteli ezek a sárkányok szabadságát? És akkor meghallottam.
-Na és mi lesz a három kis ölvész fiókával?
-Egyenlőre keressünk nekik gazdát. Legyen nekik ez az ajándékuk. Ezután nekik kell majd gondozniuk.
-És mi lesz ha megvadulnak? Tudod milyen kiszámíthatatlanok.
-A világ rémék is azok, de nézd csak meg. Egy tizenhárom évesnek megszelídült, és tökéletesen megvannak.
-Valóban. Hihetetlen, hogy mennyire megvannak.
-Igen. A három fióka miatt pedig ne fájjon a fogad. Annak a hat sárkánynak engedelmesednek. Őket tekintik a családjuknak.
-Igen. De kik legyenek a gazdáik?
-Az legyen az ő döntésük.-Ennél már nem bírtam tovább. Gyorsan kimentem, és elugrottam az egyik házhoz. Nagyon sötét volt, ezért senki sem látott. Leugrottam a ház tetejéről, és lassan sétálni kezdtem. Csak nagyon gyengén láthatott az aki látott, és amikor őröket láttam gyorsan elbújtam. Éppen egy ház mellett mentem el, amikor beütött a baj.
-Te ki vagy?-Szólított meg egy hang. Ledermedtem, és lassan odafordultam hozzá. Elég élesek voltak a szemeim, ezért meg tudtam állapítani, hogy egy lány volt. Kb. tizenhárom lehetett.
-Ki vagy te?-Kérdezte újból.
-Nem hallottál még róla, hogy aki kíváncsi, az hamar megöregszik?-Kérdeztem fojtott hangon.
-De. De igen hallottam. De előbb válaszolj a kérdésemre!-Mondta, és közelebb jött. Hátráltam néhány lépést.
-Ahhoz neked semmi közöd.-Vetettem oda neki.
-Ó tényleg? Akkor gondolom nem baj ha szólok az őröknek.-Mondta, mire kicsit megrettentem. Gyorsan átváltoztam éj fúriává, és egy szem pillantás alatt elkábítottam, egy kisebb erejű plazma bombával. Visszaváltoztam, bevittem halkan a házba, és csendesen lefektettem az ágyra. Ezután gyorsan eliszkoltam, és a következő pillanatban már repültem is a barlang felé. Mikor leszálltam, megráztam magam, és bementem hozzá. Mikor meglátott rögtön felderült.
*Na, hogy ment?*Kérdezte miután lefeküdtem mellé.
*Egész jól. Nem beszéltek annyira sokat rólunk.*Mondtam.
*És észrevettek?*
*Igen. Egy tizenhárom éves lány. Beszéltünk egy rövidet, de szólni akart az őröknek.*
*És? Mit csináltál?*
*Azonnal elkábítottam. Most az ágyában szundít. Mikor felébred, nem lesz semmi baja, és csak egy álomnak fogja hinni.*
*Jól tetted.*
*Igen, de most inkább pihenjünk. Ki vagyok fáradva.*Elalvás előtt, még megosztottuk a gondolatainkat, és elbeszélgettünk a három ölvészről. Azután Jázmin betakart minket a szárnyával, a következő pillanatban pedig már mélyen aludtunk.

10.Fejezet: Szerelem

Mikor felkeltem, Jázmin nem volt mellettem. Megrettenve pattantam fel, és ugrottam ki a barlangból, hogy megkeressem. Beleszagoltam a levegőbe, és megállapítottam, hogy nemrég mehetett el. Követtem a szagát, és hamarosan meg is láttam, ahogy kiugrik a vízből, és felcsap a levegőbe. Megnyugodtam, nem volt semmi baja. Mikor meglátott, boldogan odaordított nekem egy köszönést, melyet rögtön viszonoztam. Mikor odaértem hozzá, boldogan repültem körbe egyszer...kétszer....háromszor....
*Odanézzünk, valaki milyen boldog.*Nevetett Jázmin, mikor már hatodjára kerültem meg.
*Miért is ne lennék boldog?*Kérdeztem felfrissülve, mire Jázmin újra felnevetett. Én pedig belevetettem magam a tengerbe, és mikor felbukkantam tele volt a szám hallal. A felét odadobtam Jázminnak, aki szinte reflex szerűen elkapta, és le is nyelte. Következőnek már egyszerre vetettük bele magunkat, és kezdtünk a halak üldözésébe. Miután megteltünk, felrepültünk, és ezúttal a levegőben kergetőztünk, össze vissza, miközben újabb, és újabb mozdulatokat csináltunk a levegőben. Mikor leszálltam, egyszer csak Jázmin pajkos-felsőbb rendűen elsétált előttem, és a farkával "megcirógatta" az állam alatti részt. Dorombolva néztem utána, és hirtelen utána iramodtam.Derűsen néztünk egymásra, és úgy éreztük, hogy akár több ezer évig is elennénk itt.
*El nem hiszem, hogy mennyire megnőttél.*Mondtam elmélyülve, és szó szerint felnéztem Jázminra.
*De csak mert végig vigyáztál rám. Boldog vagyok, de csak mert mellettem vagy. Nélküled üres lenne az élet*Mosolygott rám. Úgy éreztem menten kiugrok a bőrömből a boldogságtól. Nem lehet leírni, hogy mit éreztünk, de azt hiszem ugyan arra gondoltunk. Lassan lehajolt, és......MEGCSÓKOLTUK EGYMÁST! Hirtelen mindketten úgy éreztük, hogy mindjárt szétrobbanunk a boldogságtól. Oké, most mindenki mondaná, hogy juj, de hisz a testvérem! De nem szabad elfelejteni, hogy nem a vér szerinti. Ráadásul, olyannyira kevesen vagyunk mi éj fúriák. Minden megvolt köztünk. Boldogok voltunk egymással, és mindig jól megértettük egymást.
*Gyere. Menjünk haza. Van egy tervem, hogy hogyan kerüljük el a vikingeket.*Mondta aztán, mire egy kicsit elszontyolodtam, de végül is igaza volt. Majd még később visszatérünk rá, hiszen látszott rajta, hogy egy kicsit zavarban van. :-D Borzasztóan boldog voltam, és repülés közben többször is körberepültem, és mindig felnevetett amikor véletlen elszámítottam magam, és nem egyszer nekimentem. Mikor hazaértünk, elmagyarázta, hogy este emberként odalopódzom a falu nagytermébe, és kihallgatom a vikingek beszélgetését. Igazán jó ötlet volt, mert így könnyen elkerülhetjük őket, ha tudjuk, hogy hova mennek. Átváltoztam, és elkezdtem gyakorolni, mert utoljára a hatalmas nyírfánál kellett lopakodnom. Ahhoz képest, hogy régen volt, igazán jól csináltam. Ezután az álcázást gyakoroltam újra, ami igazán jól ment, főképp, hogy Jázmin csak kétszer talált meg, akkor is úgy, hogy véletlen rám lépett. Természetesen erősek voltak a csontjaim, legalább annyira mint egy sárkánynak, ezért nem nyomott össze. Ezután a kardommal kezdtem volna gyakorolni, de Jázmin leszólított.
*Szerintem a fegyvereidet inkább hagyd itt. Lopakodnod kell majd, nem harcolnod.*
*És mi lesz, ha meglátnak?*Kérdeztem egy kicsit feszengve.
*Ügyes vagy, és gyors. Hamar eltűnsz a szemük elől, ha meg harcra kerülne a sor egyszerűen ártalmatlanná teszed az őröket egy kis időre.*
*Rendben, de akkor feküdjünk le. Szügségem lesz az energiámra.*
*Rendben. Gyere, majd felébresztelek, ha indulnod kell.*Ígyhát odamentem hozzá, és lefeküdtem a feje mellé, amit dorombolva fogadott. Kicsit feszülten ugyan, de boldogan elaludtunk.
Közben a fejemben újra, és újra elismétlődött az a pillanat.

9.Fejezet: Váratlan látogatók.

Hirtelen riadtam fel. Jázmin is már fent volt, és a bejáratot kémlelte. Nem tudom, hogy mit érezhet, de az biztos, hogy nem hiába ébresztett fel. Ekkor, én is hallottam valamit. Mintha egy sárkány lenne. Beleszagoltam a levegőbe.
*Egy sárkány*Mondtam
*És egy ember.*Tette hozzá, közben halkan morgott.
*De mit akarhatnak?*Kérdeztem dühösen. Felálltam, és lassan elkezdtünk odasétálni a bejárathoz.Semmi kedvem sincs harcolni, főképp nem este.*
*Igen én sem akarok, de ha idejönnek, én széttépem őket.*
*Valahogy most én is így vagyok vele.*Adtam be végül a derekam.*Ez most már tényleg több a soknál! Már aludni sem hagyják a sárkányt?!*
*Halkabban! Talán nem vesznek észre minket!*Abbahagytam a morgást, és igaza is lett. Csendben figyeltünk, és öt perc múlva egy sikló repült el a barlangunktól kb. 11-12 méterre. Szerencsénkre nem vettek minket észre, pontosabban a lovasa. A sikló észrevett minket, de szerencsénkre, nem jött oda hozzánk, így nem buktunk le. Mikor elmentek, vártunk még fél órát, azután fáradtan visszaballagtunk a barlang belsejébe. Jázmin lefeküdt, én pedig a fejéhez közel feküdtem le, mellette.
*Ha még egyszer elrepül itt egy sárkány, egy vikinggel....megkínálom őket egy plazma bombával.*Mondta Jázmin, és a hangján érezni lehetett a fáradtságot, és a felháborodást.
*Támogatom az ötletet. De lehetőleg csak bénítsd le őket. Nem akarom, hogy vér hulljon az égből.*
*Rendben*Mondta, és sóhajtott egyet. Körbetekert a farkával, és betakart minket a szárnyával. Ezután már mélyen aludtunk.
                                                                            ***

Mikor felkeltünk, kicsit még fáradtak voltunk, de azért volt energiánk. Kimentünk a tengerhez, és belevágódtunk. A hideg zuhanytól rögtön megteltünk energiával, és már elmúlt a fáradtságunk. Elkezdtünk vadászni, és miután megteltünk, kimentünk a partra sütkérezni a nap fényében. Nem érdekelt már minket, ha meglátnak. Ha megint letámadnak, egyszerűen megbénítjuk őket. Kicsit kényelmet lennek éreztem a helyemet, ezért csináltam magamnak egy kisebb parázs ágyat, amiből a végén üveg ágy lett. Bosszúsan fújtattam egyet, amin Jázmin jóízűen felnevetett. Vagy úgy. Gondolkoztam egy kicsit, miközben Jázmint néztem, és hirtelen beugrott mit csináljak. Mosolyogva odamentem hozzá, mire kérdőn megdöntötte a fejét. Ekkor hirtelen felugrottam, és letelepedtem a hátán. Időközben már annyira megnőtt, hogy simán elfért a hátán egy éj fúria. Bosszúsan hátranézett rám, mire én megengedtem magamnak egy diadal ittas mosolyt. Lefektettem a fejemet a mancsaimra, és játékosan néztem Jázmin szemeibe. Hol az egyikbe, hol a másikba. Végül elnevette magát, és dorombolva hajtotta ő is a fejét a mancsaira. Elégedetten nyaltam meg az orromat, és doromboltam én is. Elkezdtem mosakodni, mikor meghallottam magam mögött egy kis neszt. Egy szem pillantás alatt leugrottam Jázmin hátáról, és mindketten támadó állásba helyezkedtünk. Egy lány volt. Pontosabban kislány. Nem lehetett több ötnél sem. De akkor mit keres itt? Látszott rajta, hogy nagyon megvan ijedve, de nem mert megmozdulni. Abbahagytuk a morgást. Zavartan néztünk össze, mert nem tudtuk mit csináljunk. Végül eldöntöttem, hogy mit csinálok.
*Menj vissza a barlangba, és várj meg.*
*Mire készülsz?*Nézett rám összezavarodva.
*Hazaviszem.*
*Megőrültél?*Kérdezte, és úgy nézett mintha tényleg megőrültem volna.*Meg fognak ölni.*Mondta aggódva.
*Nem fognak, mert csak a falujuk közelébe viszem. Aztán ott hagyom. Hamar hazatalál.*Magyaráztam neki.
*Rendben, de az első gyanús mozdulatra dobd le magadról!*Figyelmeztetett.
*Rendben*Forgattam meg a szemeim. Mikor Jázmin elment, odamentem a kislányhoz, és óvatosan a hátamra vettem. Felszálltam, és éreztem, ahogy a fülembe kapaszkodott. Mikor megláttam a falujukat, leszálltam az egyik közeli erdőben, és mikor leszállt rólam fejemmel abba az irányba böktem amerre a falujuk volt. Megvártam amíg eltűnik a szemem elől, azután pedig felszálltam, és visszamentem Jázminhoz.
*Na? Hogy ment?*Kérdezte amikor leheveredtem mellé, alváshoz készülődve.
*Egészen jól. A repülést úgy láttam élvezte, és mikor leszálltunk, rögtön hazament.*Ezután ásítottam egyet.
*Jó éjt, John*Hajtotta le a fejét az enyém elé, a földre, és nyalta meg az arcom.
*Jó éjt, Jázmin.*Mondtam mosolyogva, és viszonoztam a képen nyalást. A következő pillanatban már aludtunk is.

8.Fejezet: Egy kis akció, és egy régi barát.

Mikor felkeltem, Jázmin már fent volt, és engem nézett. Elmosolyodtam, hiszen ki tudja mióta van fent, és vigyáz rám. Felültem, megvakartam az álla alatti részt, mire boldogan hunyta le a szemét, és hangosan dorombolni kezdett. Úgy látszik a mai nap igen jó lesz. Felálltam, és már indultam volna vadászni, amikor Jázmin hirtelen kiugrott a barlangból, és a tenger felé vette az irányt. Szóval versenyezni akar. Rendben, majd megtanítom én kesztyűbe dudálni. Én is kiugrottam a barlangból, és éppen fél úton voltam a zuhanásban, amikor átváltoztam, és szélsebesen repültem Jázmin után. Fél perc alatt beértem, és boldogan odaüvöltöttem neki, amit viszonzott is. Úgy tűnik a mai nap tényleg nagyon jó lesz. Növeltem a sebességen, és mikor elértem a tengert, zuhanó repülésbe mentem át, és becsapódtam a vízbe. Mikor kireppentem a vízből, már félig megteltem. A következő pillanatban, pedig Jázmin csapódott be, és "véletlen" kicsit a farkával maga után rántott.
*Vagy úgy. Szóval így áll a dolog?*Vetettem oda játékosan, és utána úsztam a víz alatt, közben elkaptam egy-két halat.
*Én nem tudom miről beszélsz*Mondta, és a következő pillanatban szembe találtam magam a fejével.*Kapj el!*Mondta hirtelen, és szélsebesen elúszott, miután megbökött az orrával. Utána iramodtam, és kiderült, hogy nem fogom egyhamar utolérni. De nem adtam fel! Gyorsítottam a tempón, és öt perc erőlködés után utolértem. Ezután természetesen esélyem sem volt, mert Jázmin a mérete miatt is már gyorsabban is tud úszni. Fél perc alatt utolért, és képen nyalt. Felúsztunk a felszínre, és felszálltunk. Mikor leszálltunk Jázminnal egy kisebb pihenőre, nevetve helyezkedtem el mellette, és kezdtem el tisztítani a pikkelyeimet. Boldogak voltunk. Úgy éreztük, hogy mi itt vagyunk igazán elemünkben. Jól éreztük magunkat. Sok volt a hal, a pihenőhely. A barlangunk is kényelmes, és nagy volt. A levegő is sokkal kedvezőbb volt, és sokkal tisztább. A révedezésből Jázmin ébresztett fel. Mikor kérdőn ránéztem, a fejével egy irányba mutatott, ahol.....VIKINGEK JÖTTEK! Tizenöten voltak, és ahogy láttam tetőtől talpig fegyverben, és hálóval a vállukon. Szerencsénkre olyan helyen voltunk, ahol nem láthattak, mégis megriadtam.
*Gyorsan szálljunk fel!*Mondtam Jázminnak, és rögtön felugrottunk a levegőbe. A következő pillanatban, viszont a vikingek egy hálót dobtak ránk. Jázmin ki tudta kerülni, de én lassan reagáltam, és eltalált. Lezuhantam, és mikor landoltam, hogy a vikingek felém rohantak, nem jutott szinte semmi sem az eszembe. A következő pillanatban viszont, Jázmint láttam, leszáll előttem, és morogni kezd.
*Gyorsan, oldozz el, és tűnjünk innen!*Mondtam, gyorsan Jázminnak.
*Nem! Megtanítom nekik, hogy miért ne packázzanak se veled, se velem!*A vikingek időközben közelebb jöttek, és egy hálót dobtak Jázminra is. Ekkor sárkány hangokat hallottam, a következőben pedig meg is láttam egy...... egy nyereggel a hátán?! Ekkor eszembe jutott valami. Hiszen mi a fenéért van nekem egy jó barátom?*Vetrax!*Ordítottam a gondolatommal, és a következő pillanatban, feltűnt egy vikinggel egy magas fehér farkas. Nekiugrott az egyik vikingnek, és rögtön lefegyverezte. Ezután gyorsan odajött hozzánk, és eltépte Jázmin, majd az én köteleimet.*Köszönöm. Menjünk gyorsan!*Mondtam, és a következő pillanatban már el is illant. Jázminnal gyorsan felszálltunk, és (ezúttal sikeresen) kikerültük az újabb hálókat. Kikerültük újra a szigetet, és leszálltunk a barlangunkban. Jázmin morogva feküdt le a barlang belsejében, és látszott rajta, hogy nagyon feszült. Emiatt jobbnak láttam azt, hogy egy kicsit egyedül hagyjam. Odamentem a barlang kijáratához, és visszaváltoztam emberré. Leültem törökülésbe, és próbáltam én is lehiggadni. Nagyokat szippantottam a magaslati levegőből. Mikor lehiggadtam, hirtelen Vetrax jelent meg mellettem, és lefeküdt mellettem. Még amikor fekszik, akkor is nagyobb nálam, de nem ijedtem meg tőle. Bíztunk egymásba, és jól kijöttünk egymással.
-Mégis mit kerestek ti itt, egy olyan szigeten amelynek anyád a közelébe sem engedne?-Kérdezte, és hallani lehetett a hangjában a bosszúságot. A hangja mély volt, és tiszteletet parancsoló, mégis úgy beszéltünk egymással, mintha fivérek lennénk.
-Arra gondoltam, hogy itt volt az ideje kicsit világot látni. Ráadásul, ez ideális otthon lenne nekünk. Minden megvan itt. Sok hal. Barlangból is van bőven. A levegő is kellemes, és a sárkányok sem zavarnak. Csak a vikingekkel van egy kis baj.-Húztam el a számat.
-Igen azt látom. Ugye nem sérültetek meg?-Nézett a szemembe.
-Nem. Nincs semmi bajunk. Csak Jázmin dühös nagyon, amiért nem hagytam, hogy megölje őket.-Néztem Jázminra, akin látszott, hogy egy kicsit enyhült.
-Jobban kellene vigyáznotok.
-Igen, tudom. De hiába! Úgy nyüzsögnek ezek a vikingek, mint a forkatlanok a vízben!-Mondtam bosszúsan, mire jóízűen felnevetett.
-Ha te mondod!-Mondta, immár ő is enyhültebben.-Nos, nekem mennem kell. A párom már biztos vár rám.
-Nem is mondtad, hogy van párod.-Mondtam meglepődve.
-Igen, de mindig amikor mondani akartam, történt a gond.
-Jah. Igaz. Sok boldogságot, és üdvözlöm.-Mondtam, és felálltam.
-Átadom neki. Vigyázzatok magatokra, és ha bármi baj van, tudod mit csinálj.-Biccentett egyet.-Viszlát Jázmin.-Köszönt el, mire Jázmin barátságosan dorombolt egyet.*Viszlát Vetrax* A következő pillanatban már el is tűnt. Átváltoztam, és lefeküdtem Jázmin mellé. A következő pillanatban pedig már aludtunk is.

7.Fejezet: Kicsit körbenézünk

Mikor felkeltem, Jázmin még mindig aludt. Valóban kimerülhetett, már csak azért is, mert evés után harcolni kellett, amit meg is értek, hiszen én is egy kicsit bágyadt voltam. Visszaváltoztam emberré, és óvatosan, vigyázva, nehogy felébresszem. Kimásztam a szárnya alól. Elmentem a barlang kijáratához, és most először megcsodáltam a tájat. Amit szinte rögtön észrevettem, az nem volt más, minthogy itt is bőven voltak sárkányok. És úgy tűnt nagyon is egészségesek! Nagyokat szippantottam a reggeli, friss levegőből. Eztán kicsit hátrébb mentem, és elkezdtem nyújtóztatni a végtagjaimat. Gyakoroltam, is egy kicsit a kardommal, mely ugye anyám csontjából készült, és melynek több különleges tulajdonsága is volt. Az egyik igazán kedvező tulajdonsága az volt, hogy csak az tudta tökéletesen használni akinek megengedem. Valamint szinte pihe könnyű volt, mégis a legerősebb, és legkeményebb kard volt. Annyit még azért tudni kell, hogy nálam gyorsabban senki sem tud kardot forgatni. Íjat is szoktam használni, melyet egyik kalandom során (akkor még Jázmin nem kelt ki) egy igen különleges erejű, hatalmas nyírfa ajándékozott nekem. (Ez egy másik történet, melyet később elmesélek.) A kedvencem az volt bennük, hogy mikor átváltoztam, egy-egy "tetoválásként" nyilvánultak meg. Igen. Velem együtt átváltoztak. Mikor végeztem, visszacsúsztattam a kardot a hüvelyébe, és a fejemben újra átpörgettem az utóbbi napok eseményeit. Az a hajó. Van egy olyan érzésem, hogy még gondom lesz ezekkel a vikingekkel. Óvatosabbnak kell lennünk. Úgy döntöttem, hogy maradunk még egy kicsit ezen a szigeten. Nem tudom, hogy mi, de valami azt súgja nekem, hogy itt kel maradnunk. Hirtelen lebuktam, hiszen jeleztek az érzékeim, és nem hiába, mert a következő pillanatban, Jázmin próbált a farkával magához húzni. Nevetve egyenesedtem fel, és mivel a barlang nagyon tágas volt, ezért simán el lehetett benne szórakozni, amit ki is használtunk. Láttam, ahogyan Jázmin játékosan vadászó pózba vált, és a következő pillanatban már ugrott is. Nevetve tértem ki előle, és kezdtem el futni be a barlang belsejébe. Hirtelen viszont elsöpört Jázmin farka, és a földön találtam magam, hason fekve. Megpróbáltam felállni, de ekkor Jázmin óvatosan, de érezhetően rám lépett.
*Most megvagy!* Mondta nevetve, és kezdte el szaglászni a fejem, miközben a lehelete a hajamat cirógatta. Elmosolyodva néztem hátra Jázminra.
*És most mi lesz velem?*Kérdeztem játékosan, és mit sem sejtően.
*Azt még nem tudom.*Mondta titokzatosan, miközben pajkosan megbökte a fejemet az orrával, majd hirtelen megnyalta a hajam. Természetesen kirázott a hideg a sárkány nyáltól, de nem zavart különösebben, mert ez a sárkányoknál a kötődést, és a szeretetet jelentette. Valamint ugyebár gyógyító hatású volt. (Legalábbis a fúriáknál.) Levette a mancsát a hátamról, majd lefeküdt mellém, én pedig nevetve ültem fel, és mosolyogtam boldogan Jázminra. Mindig számíthattunk a másikra, és sohasem voltak egymás előtt titkaink. Természetesen néha voltak kisebb összetűzéseink, de azokat hamar lerendeztük. Pontosabban úgy rendeztük le, hogy addig vadásztam neki, és addig voltam a sarkában (miközben végig boci szemekkel néztem rá), amíg el nem fogadta a bocsánat kérésemet, melyet aztán a közös szórakozás váltott fel. Mindig számíthattunk a másikra, és akármilyen bajunk is volt, akár testi, akár lelki, mindig segítettünk a másiknak. Egy szóval tökéletesen megvoltunk. *Gyere szállj fel. Ideje kicsit jobban körbenézni ezen a szigeten.*Felszálltam rá, és elindultunk, kicsit felfedezni. Sok új barlangot felfedeztünk, de a viking falunak a közelébe se mentünk. Végül elmentünk arra a helyre, ahol ránk támadt, az a három sárkány, és ahol aztán segített nekünk a két másik, ismeretlen. Azután átfésültük a környéket, és nagyon elcsodálkoztam azon amit találtam. Sárkány láb nyomok voltak. Nem is akármilyenek. Egy csont törőnek. A barlangunk felől jött, és ahogy jobban megnéztem, még frissek voltak. Tehát ez a sárkány valószínűleg minket figyelt, és a kellő pillanatban, lelépett.
*Ez nekem nagyon nem tetszik.*Szóltam oda Jázminnak, aki erre csak morgott párat.
*Valami furcsa szag van a levegőben.*
*Miféle szag?*Kérdeztem zavartan.
*Azt hiszem talán.....talán ölvész toj..*
*ÖLVÉSZ TOJÁSOK?!*Kérdeztem hirtelen. Vegyes érzelmek keringtek bennem. Harag, értetlenség, bosszúvágy, és....és félelem.
*Igen. Szinte biztos.*Rám nézett, és mikor látta, hogy penge élen táncolnak az érzéseim, odajött hozzám.*Persze, lehet, hogy tévedek. Nem biztos, hogy ölvész tojások.*Erre muszáj volt elmosolyodnom. Látva, hogy mennyire próbál nyugtatni, ami sikerült is valamelyest. Hálásan mentem oda hozzá, és kezdtem el vakarni a tarkóját, mire hangos dorombolásba kezdett. Nem akartam, tovább ezzel törődni, de éreztem, hogy lehet, meg fog gyűlni egyszer velük a bajom. A nap további részében, gyakoroltunk, játszottunk, és beszélgettünk. Észre sem vettük, milyen gyorsan lement a nap. Álmosan mentünk vissza a barlangba, és amint leheveredtünk, (Jázmin a mancsai mellé fektette a fejét, én pedig a feje mellé heveredtem le) szinte rögtön elnyomott minket az álom.

6.Fejezet: Furcsa találkozás

Tíz órányi repülés után (én természetesen már a 6. óránál kifulladtam, ezért Jázmin vitt), magunk mögött hagytunk egy szigetet. Mint később megtudtam: Hónalj-nyalit.) Ami egy egész kicsi sziget volt. Fél óra repülés után elérkeztünk egy újabb szigetre. Mivel már távolról észrevettük egy falut ott, ezért megkerültük, és leszálltunk a túloldalt. Jázmin még le sem szállt, én rögtön leugrottam a hátáról, és átváltoztam. Komótosan átkutattam a környéket, és mikor nem találtam semmi gyanúsat, visszamentem megnézni Jázmint. Időközben lefeküdt, és látszott rajta, hogy nagyon ki van fáradva. Odamentem hozzá, és összeérintettük az orrunkat. Ezután lerakta a mancsaira a fejét, és elaludt. Arra gondoltam, elmegyek fogok neki halat, mert végül is nagyon sokat repült, és keveset evett. Elmentem a partra, és elkezdtem halat fogni. Akárhányszor megteltem, visszamentem Jázminhoz, és felöklendeztem neki. Ez az embereknek eléggé undorítónak hangzik, de a sárkányoknál ez természetes. Miután tetemes mennyiségű halat fogtam neki, úgy döntöttem vadászok magamnak is. Távolabb mentem az ideiglenes helyünktől, mert nem akartam, hogy bárki is megtaláljon minket. Ez után kicsit beljebb kellett mennem a vízbe, ami egy nagy hiba volt. Mikor jól laktam, éppen kirepültem a vízből, amikor hangos kiáltásokat hallottam. A hangok felé fordultam, és rögtön kikerültem a hálót, amit felém lőttek. Vikingek voltak. Kieresztette egy plazma bombát a hajójuk orrára, és elindultam a sziget központjába. Miután már nem láttak, ló halálában repültem rögtön Jázminhoz. Nagyon aggódtam, mert lehet, hogy amíg én otthagytam, lehet, hogy.....Nem, erre még csak gondolni sem szabad! Jázmin erős. Nem hagyná magát harc nélkül. Arra gondoltam, hogy most az a hajó, biztos visszamegy a faluba, és minél előbb elhíreszteli, hogy láttak engem. Ezentúl jobban kell figyelnünk. De a hajón......Mintha egy rövid időre, egy rettenetes rémet láttam volna. Nem tudtam mire vélni, ezért nem is gondolkodtam rajta tovább. Mikor visszaértem, megnyugodtam. Jázmin jól volt. Éppen ette a halat, amit fogtam neki. Elmosolyodtam, és odamentem hozzá. Egy lágy dorombolással köszöntöttük egymást. (Így csak egymást szoktuk köszönteni.) Odafeküdtem az oldalához, és elkezdtem neki mesélni, azt ami történt velem.*Innentől jobban oda kell figyelnünk. Te tudsz a legjobban lopakodni, tehát neked nem lesz gond.*Mondtam Jázminnak.
*De csak, mert jó mesterem volt.*Erre még jobban elmosolyodtam, és kedvesen megbökdöstem az oldalát az orrommal. *De legközelebb, én megyen vadászni, nehogy még valami bajod essen.*Mondta, és játékosan nézett rám, aztán megbökött a szárnyával.
*Már csak az hiányzik, hogy aztán téged fogjanak el! Nem hiányzik nekem az, hogy bármi bajod essen. Azt nem bírnám ki!*Mondtam hevesen, összeszűkült pupillával. *Idősebb vagyok, felelősséggel tartozom irántad, és nem csak azért, mert a hugomnak tekintelek, hanem mert szeretlek is!*
*Ugyan! Tudom, hogy szeretsz, meg minden, meg lehet, hogy idősebb vagy, de tudok vigyázni magamra. Nem fog semmi bajom sem esni. Még ha sikerül is elfogniuk, hamar kiszabadulok. Végül is te mondtad, hogy jól lopakodok*Mondta, és éreztem, ahogy egyre jobban megnyugszom, az érvelések hallatán.
*Lehet, hogy igazad van, de szerintem akkor már inkább ketten vadásszunk.*Mondtam, miközben Jázmin szemébe néztem.*Rendben. Akkor ketten vadászunk.*Forgatta meg a szemét. Miután befejezte az evést, elindultunk, keresni valami barlangot, ahol meghúzhatjuk magunkat. Még el sem indultunk amikor ránk támadt három sárkány. Egy stormcutter, egy suttogó halál, és egy szárny váltó. Nagy gondban voltunk hiszen ők hárman voltak, mi meg csak ketten. Ez igazából nem is lett volna baj, ha nem lett volna köztük egy szárny váltó. Küzdöttünk ahogy csak tudtunk, de csak annyit értünk el vele, hogy a suttogó halált elzavartuk. Ekkor újabb két sárkány érkezett. Egy szörnyen nagy rémség, és egy fa nyeső. Azt hittem, hogy azok is nekünk ugranak, de nem. segítettek nekünk. Miután sikeresen elzavartuk a stormcuttert, és a szárny váltót, Jázminnal azonnal elmentünk. Nem volt kedvünk ,két újabb sárkánnyal összebeszélni. Találtunk egy biztonságosnak tűnő barlangot, és ott leheveredtünk. Elkezdtük gyógyítani a sebeinket, és mikor mindketten végeztünk, mielőtt még elaludtunk volna, ismét emlékeket, és érzéseket cseréltünk. Ezt minden héten kétszer megcsináljuk, mert így jobban megértjük egymást. Aztán még eldúdoltuk az egyik kedvenc számunkat:

 Végül elaludtunk, és éreztem, hogy Jázmin betakart a szárnyával.

5.Fejezet: Kutyából nem lesz szalonna.....vagy mégis?

Sziasztok! Itt a következő fejezet! Remélem tetszeni fog! (Ahol a mondatok elejénél * van, ott gondolatban megy a beszéd.)

Mikor felébredtem, csak akkor jöttem rá, hogy mi történt. Éreztem, hogy Helen folyamatosan simogat, és hallottam, hogy beszél valakivel, azon a különös nyelven. Mikor kinyitottam a szemem, megijedtem. Ott volt előttünk mindenki, aki a faluban volt, és körbevettek minket. Felálltam, védelmezőn kitártam a szárnyam, körbetekertem a farkammal, és morogni kezdtem. A vikingek felkapták a fegyvereiket, és már ugortak volna nekem, amikor rájuk szólt Helen. Elém jött, és nyugtatóan az orromra rakta a kezét, mire becsuktam a szemem, és dorombolni kezdtem. Ekkor végigsimított a fejemen, én meg kedveskedve megnyaltam az arcát. Mikor látták, hogy nem bántom a lányt, elrakták a fegyverüket, és utat engedtek a kijárathoz. Helen el akart indulni, de mikor látta, hogy nem megyek vele megállt.
-Valami baj van?-Kérdezte. Ekkor felálltam, és odaugortam Jázminhoz, meg a siklóhoz. Várakozóan néztem rá, és mikor rájött, hogy mit akarok, odajött hozzám, és a szemembe nézett.
-Ugye bízhatok benned?-Kérdezte, kicsit feszengve. Ránéztem Jázminra, majd a siklóra, és bólintottam. Ezután odalépett Jázminhoz, és meghúzta a kart ami kiengedi. Jázmin ekkor hirtelen kiugrott, és a földhöz nyomta Helent. Levette a szájkosarat, és morogva, odahajol hozzá. Mindeközben a falusiak nem csináltak semmit, csak néztek. Mikor odamentem Jázminhoz, hirtelen felém fordította a fejét, majd végig szaglászott. Mikor látta, hogy nem sérültem meg, és az orromon levő seb is teljesen begyógyult, ismét odahajolt Helenhez, és megszaglászta. Abbahagyta a morgást, és mint egy köszönet képpen, megnyalta az arcát.Elengedte, és hátrébb lépett.Helenen látszott, hogy megkönnyebbült, és látszott, hogy nagyon csodálkozik, hogy nem végezte reggeliként. Lassan odament a siklóhoz, és őt is kiengedte. A sikló viszont lassan, és gyanakodva jött ki, és megpróbálta levenni a szájkosarat, de mivel nem sikerült, ezért Helen vette le róla, aztán hátrébb lépett. Ekkor Jázmin megbökött.
*Gyerünk. Változz már vissza.
*Minek? Körbe vagyunk véve. Meg fogják látni, hogy át tudok változni.
*Hát aztán? Ha meglátják, hát meglátják. Ne, de a kedvemért.* Ekkor elkezdett boci szemekkel nézni rám, aminek sosem tudtam ellenállni. Hátranéztem és mögöttem egy öt lépésnyire ott volt Helen. Megingattam a felemet, és újból Jázminra néztem.
*Rendben, de ha ennél is nagyobb bajba kerülünk, akkor ne az én fejem harapd le* Mondtam játékosan. Ezután visszaváltoztam, mire mindenki azonnal felkiáltott meglepetésében. Kicsit megmozgattam a karjaimat, mert kicsit feszült voltam. Jázmin nagyon megörült,és rögtön megnyalta az arcomat. Elmosolyodtam, és ráraktam a kezem az orrára. Mikor megfordultam, láttam a megrökönyödést Helen arcán, és az ámulatot.
-Köszönettel tartozom, amiért segítettél.-Mondtam, mire még jobban meglepődött.
-Öhh....ehhhh...... khm szívesen.-Hirtelen elkezdett a sikló nevetni Jázminnal együtt. Erre én is elmosolyodtam.
-Gyere, állj fel.-Nyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem.-Szinte még ki sem nyújtottam a kezem, amikor rögtön megfogta, és felsegítettem.
-Nem is tudtam, hogy az éj fúriák képesek átváltozni.
-Nem is tudnak, de nem beszélhetnénk, inkább négy szem közt?-Kérdeztem körbepillantva.Valamit kiáltott azon a furcsa nyelven, mire mindenki elment.
-Mond, miért háborúztok a sárkányokkal?
-Sokan úgy gondolják, hogy ők csak egyszerű állatok. Pedig ez nem így van.-Mondta, és látva, hogy meg sem lepődök, még megkérdezte:-Meg sem lepődsz, hogy én ezt gondolom?
-Nem. Amilyen kedves voltál eddig meg sem lepődöm.-Mondtam neki mosolyogva, mire hirtelen Jázmin fejen vágott.-Hé! Ez most mire volt jó?!-Fordultam, bosszúsan Jázmin felé, de ő mintha mit sem csinált volna egyszerűen csak nézett a távolba.
-Valami baj van?-Kérdezte Helen mire legyintettem, de azért odasúgtam neki:
-Valószínűleg "féltékeny".-Mondtam, mire Helen röhögésben tört ki, én pedig estem egy szépet, mert Jázmin kisöpörte a lábam alól a talajt. Felültem, és bosszúsan néztem Jázminra, aki szintén nevetni kezdett.
-Várjál csak, fogsz te még mellettem mélyen aludni.-Suttogtam az orrom alatt, amit meg is hallhatott, mert ezután öt perccel abbahagyta, körém tekeredett, és megnyalta egyszer az arcom, bocsánat kérés képpen. Természetesen elmosolyodtam, és elkezdtem vakargatni a fejét, amire hangosan dorombolt. Mikor ránéztem Helenre ő már a siklóval volt, és ahogy láttam szépen összebarátkozott vele. Felálltam, és odamentem hozzá.
-Mond csak. Nincs kedved velünk tartani?
-Nem. Itthon kell maradnom. De azt hiszem, ez után már nem fogunk a sárkányokkal háborúzni.-erre a mondatra elmosolyodtam. Ezután még átbeszéltünk néhány dolgot, aztán elbúcsúztunk, és Jázminnal együtt el is indultunk.

4.Fejezet: Felfedezések.

Sziasztok! Itt van a következő fejezet. Ezúttal próbáltam kicsit hosszabbra írni. Remélem mindenkinek tetszeni fog!



Miután megmutattam neki kedvenc helyeimet, úgy döntöttem, hogy ideje lenne megnézni azokat a szigeteket, amelyeknek a közelébe anyám nem engedett. Sokat repültünk, és éreztem, hogy egyre jobban fárad a szárnyam. Ezt valószínűleg Jázmin észre is vehette, mert alám szállt, és jelezte, hogy nyugodtan változzak vissza, majd ő visz. Leszálltam a hátára, és gyorsan vissza is változtam. Hálásan néztem a szemeibe, és mikor visszanézett rám, egy diadal ittas mosolyt láttam rajta. Szóval végig erre várt. Pajkosan elkezdtem vakargatni a fejét, mire lágyan dorombolni kezdett. Majd elégedetten megrázta a fejét, mire felnevettem. Ekkor észrevettem egy szigetet, melyen igencsak jelentős mennyiségű sárkányt találtunk. Amint megláttak, néhányan rögtön felszálltak. Nem volt mind barátságos (leginkább velem), és néhány meg is próbált leszedni Jázmin hátáról. Egy siklónak majdnem sikerül is, de az utolsó pillanatban Jázmin megkínálta egy bénító erejű, jól irányzott plazma bombával. Mikor a többi sárkány látta, hogy engem védelmez, rögtön barátságosabbak lettek. Mikor az egyiket megkérdeztem a sárkányok nyelvén, megtudtam, hogy azért támadtak ránk, mert azt hitték, hogy meg akarom ölni Jázmint. Már tudtam, hogy anyám, miért nem engedett eljönni erre a szigetre. Mikor Jázminnal körberepültük a szigetet, két törzsnek a faluját is láttam, és közülük az egyik ránk is lőtt. Asszem megláthattak rajta, mert nem sokkal azután, hogy ránk lőttek, kiáltásokat hallottam. Jázmin meg akarta leckéztetni őket, de én nem akartam az embereket bántani. Most már értem, hogy anyám, miért szidott le akkor, amikor az egyik tiltott szigetre mentem. A sárkányok, és az emberek (vikingek) háborúban állnak egymással. Mikor leszálltunk a sárkányok közt, néhányan nekem akartak ugrani (bizonyára nem figyelmez tették őket), de Jázmin ismét rájuk mordult, amin nem kicsit mosolyogtam. Mikor a sárkányok nyelvén köszöntem nekik, rögtön felkapták a fejüket és sokkal barátságosabbak voltak. Hiszen aki a sárkányok nyelvén tud beszélni, az nyílván nem lehet egy átlagos ember Hirtelen megláttam azt a siklót, amit Jázmin lelőtt. Mikor észrevette, hogy őt nézem rögtön közelebb jött. Nem ijedtem meg, mert ha rám is támad, simán leszedem magamról. Jázmin mintha kitalálta volna, hogy mit akarok, mert hátrébb ment egy kicsit. Mikor egy lépésre volt tőlem megállt, és a szemembe nézett. Erőteljes volt a pillantása, de én álltam, és nem engedtem. Arra számítottam, hogy mikor megszólít gyűlölet lesz a hangjában, de nem. Kedves volt a hangja, sőt még egy kis csodálatot is éreztem a hangjában. Elmondta, hogy még sohasem volt olyan emberrel dolga, aki egy sárkánynak lett volna a barátja. Azt is elmondta, hogy gyűlöli ezt a háborút és nem érti, miért akarják a vikingek kiirtani a sárkányokat. Megsajnáltam, és el is szomorodtam, amikor azt is elmesélte, hogy az egyik támadásnál, amikor a vikingek megtámadták őket, megölték a párját, és a fiókáit. (Mellesleg nőstény volt.) Úgy éreztem, hogy mivel elárulta az élete egy részét, úgy lenne illendő, ha én is elmondanám neki egy részét. Így hát elmeséltem, hogy engem 1 éves koromtól egy éj fúria nevelt, és tanított. Arra gondoltam, hogy nem árthat, ha tudja, hogy át tudok változni. Ezért elmondtam neki ezt is, de mikor nem hitte el átváltoztam, ami miatt a szó szoros értelmében az összes sárkány elnémult, és felénk nézett. A hirtelen csöndet Jázmin törte meg, mert elkezdett dorombolni. Mosolyogva néztem Jázminra, ki azonnal vissza mosolygott. Ekkor viszont hangos üvöltést hallottunk, a következő pillanatban felreppentek a sárkányok, de úgy látszik mi hárman nem voltunk elég gyorsak, mert a következő pillanatban, mind a hárman egy erős ütést éreztünk, mire elvesztettük az eszméletünk.

                                                                 ***

Mikor magamhoz tértem, rögtön megállapítottam, hogy le vagyok láncolva, és szájkosár van rajtam. Mikor kinyitottam a szemem, megnyugodtam. Jázmin ott volt a bal oldalamon, a sikló pedig a jobbon. Úgy látszik ők már felébredtek. Csak ekkor vettem észre, hogy egy falu főterén voltunk, előttünk pedig a falu összes lakosa volt. Voltak ott öregek, és felnőttek is, de gyerekből csak 7 fiút, és 8 lányt láttam, akik közül az egyik távolabb állt a többitől. Nem lehettek többek hét-nyolc évesnél, de az a lány biztos, hogy volt vagy tizenkét éves. Ahogy láttam azt a lány nem veszik nagy figyelembe, pedig egészen szép volt. Nem tudtam, hogy mit akarnak, és nem is értettem azt amit mondanak. Nem beszéltek egyik nyelven sem amelyet én ismertem, pedig jó sokat tudtam! Miután végeztek elvittek minket egy nagy arénába, és felsorakoztattak, de nem oldoztak el. Már éjfél lehetett, amikor egy kis neszre szinte egyszerre felébredtünk. Hirtelen meggyújtották az összes fákját, és láttam, hogy néhány felnőtt, és fiú gyerek van itt. Valamint azt a kislányt is láttam akivel nem barátkozott senki (legalábbis ahogy láttam). Csak ekkor vettem észre, hogy Jázmin, és a sikló hátrébb vannak tolva. Megijedtem, mert a következő pillanatban egy kés fúródott az alattam levő fába. Ahogy láttam az orromat célozzák. Ránéztem a felsorakozott fiúkra, és láttam, hogy mindegyiknél egytől egyig kés van. Jött a második, majd a harmadik, negyedik, és végül az ötödik kés is, de szerencsémre mindegyik eltévesztette a célt. Ám mikor jött a hatodik, az egyenesen az orromat találta el. Felnyüszítettem fájdalmamban, mert ez borzasztóan fájt. Félig belehatolt az orromba. Éreztem, ahogy végigfolyik a vérem az orromon. Hallottam, ahogy elkezdenek a vikingek nevetni, és azt is hallottam, hogy Jázmin hangosan morogni kezd. Ekkor szép lassan, mosolyogva elment az összes a lánnyal együtt. A KÉST MEG AZ ORROMBAN HAGYTÁK! Egy óra múlva viszont visszajött az a lány 2 nagy zsákkal. Mikor elénk ért lerakta őket, és rám nézett. Jázmin elkezdett morogni, de mivel láttam a lány szemében, hogy nem akar rosszat, ránéztem Jázminra, mire elhallgatott. Ekkor visszanéztem a lányra. A szemében szinte ragyogott a csodálat, és a.....sajnálat? Közelebb jött, de nem morogtam rá, mert éreztem rajta, hogy nem akar bántani. Ami ezután jött azon csak még jobban meglepődtem, mert azon a nyelven beszélt amit én alapból tudtam.
-Szia. Ugye jól vagy? A nevem Helen.-A hangja egy kicsit félénk volt, de amúgy lágy. Szőke haja volt, és barna szeme. Felnyüszítettem, jelezve, hogy borzasztóan fáj az orrom. Ekkor kinyitotta az egyik kosarat, és valami kenőcsöt rakott le, aminek a szagán (amit nagyon gyengén éreztem) felismertem a gyógynövények szokásos csípős szagát. Ezután a késre emelte a tekintetét, és a gyógynövényes dobozzal, lassan felém indult. Mikor csak 5 lépésre volt tőlem, Jázmin újra morogni kezdett, mire megszeppent. Újra ránéztem Jázminra, és felnyüszítettem, jelezve, hogy hagyja csak. Mikor elhallgatott, visszafordultam a lányhoz, aki pedig egy fél perc múlva újra elindult. Mikor már előttem volt, újra megszólalt.
-Most kiveszem a kést. Lehet, hogy nagyon fog fájni.- Nem érdekelt, hogy fájni fog, csak azt akartam, hogy húzza már ki. Felé toltam a fejemet amennyire csak tudtam. Ekkor odanyúlt a késhez, és hirtelen kirántotta. Természetesen rögtön elhúztam a fejem, és felnyüszítettem fájdalmamban. A lány látva, hogy ez nagyon fájt, eldobta a kést, és rögtön felkapta a kenőcsös dobozt. Éreztem, hogy rákeni a gyógykenőcsöt az orromra. Nem telt el sok idő csak öt perc, és már nem is fájt annyira a sebem. Kitört belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, aminek hatására a lány elmosolyodott. Hálásan ránéztem, és elmosolyodtam, amennyire csak tudtam. Éppen indult volna vissza a kosarakhoz, amikor megbotlott egy karban, ami szerencsémre kiengedett. Első dolgon volt, hogy kiugortam, és próbáltam levenni a szájkosarat. Amint ez sikerült a lány felé néztem. Ott volt a földön, és a félelemtől le volt dermedve. Lassan elkezdtem közeledni felé, ő pedig folyamatosan hátrált. Viszont nem volt hova mennie, mert nekiütközött a hátával a falnak. Mikor ott voltam előtte egy lépésnyire, megálltam és lefeküdtem előtte, miközben nyugtatóan a szemébe néztem. Kinyújtotta a kezét az orrom elé én meg valamiért nekinyomtam az orrom. Lágyan elkezdtem dorombolni, mire elmosolyodott. Ezután odamentem az oldalához, kicsit megböktem, mire előrébb ment, én meg mögé feküdtem, a fejemet pedig az ölébe fektettem. Így aludtam el, szinte mit sem sejtve.

3.Fejezet: A múltamról 3.rész

2 hónap múlva már egy átlag éj fúriával volt egy magas. Nagyon elképedtem, hiszen úgy tudtam, hogy a sárkányok csak 2 év múlva válnak "felnőtté". De azért örültem, nem is kicsit! Hiszen elkezdhettem a kiképzését. Először a földön tanítottam meg néhány dologra, mint például arra, hogy hogyan lopakodjon tökéletesen, nesztelenül, vagy, hogyan kerülje ki a különböző fajta csapdákat, és lövedékeket. Aztán arra tanítottam meg, hogy, hogyan kontrolálja a lövedékének a "stílusát", és az erejét. Ezután a pontos célzásra jött, ami igazán kockázatos lett volna, ha nem tanulja meg kontrolálni a lövedék erejét. Hogy miért volt kockázatos? Azért, mert én voltam a célpont. Épp ezért vártam meg azt, hogy tökéletesen tudja kontrolálni. Néha-néha hagytam, hogy eltaláljon, de azért nem hagytam magamat teljesen. Mikor láttam (és éreztem is), hogy már igazán jól céloz, belekezdtem néhány bonyolult légi gyakorlatba, de nem kellett 2 perc sem, és megint sorozatban eltalált. Mikor leszálltam, lerogytam a földre, és láttam, hogy nagyon aggódik. Lágyan felé doromboltam, és jeleztem neki, hogy csak egy kis pihenésre van szükségem. Odafeküdt mellém, és elaludtunk, hiszen ő is elfáradhatott.

                                                                   ***

Mikor felkeltem, nem kis meglepetés fogadott. Két kupacba volt összeszedve vagy 100-100 hal. Meglepődve ránéztem Jázminra (Időközben már nevet is kapott.), és mikor megláttam elmosolyodtam. Már az este megint nőtt, és nagyobb volt nálam. Felálltam és hozzányomtam az orromat az övéhez, miközben mindketten becsuktuk egy pillanatra a szemünket. Miután végeztünk a reggelinkkel, lefeküdtünk, és megvártuk amíg megemésztjük, miközben a tegnapról beszéltünk. Én elmondtam, hogy min kell még csiszolnia, és ő is elmondta az észrevételeit; amin nem kicsit elképedtem, hiszen máris több dolgot tudott nálam! Miután megemésztettük a halakat, jázmin nagyon fellelkesült, hiszen most jött neki a repülésben a bonyolult formációk gyakorlása. Természetes, hogy mivel nagyon izgatott volt nem egyeztem bele, hogy elkezdjük. Erre morogni kezdett rám. Nem féltem tőle hiszen tudtam, hogy sosem ölne meg. Visszaváltoztam emberi formámba, leültem törökülésbe, és mélyen a szemébe néztem. Konokul álltam a tekintetét, nem engedhettem meg neki, hiszen ha túlságosan izgatott, hibát követhet el, és nem egy akár az életébe is kerülhet. Ekkor elkezdett közeledni felém. Nagyon mély hangon morgott. Olyan mély hangon, hogy még a föld is beleremegett. Már csak 2 méter választott minket el egymástól. Láttam a szemében a dühöt. Már csak 1 méter. Csak most vettem észre, hogy az emberi alakomban mikor ülök, jó 3-szór, 4-szer magasabb nálam. De nem ijedtem meg. Mikor már a fejem alig 10 centire volt a szájától, megállt, és még jobban vicsorgott. Ilyenkor az ember azonnal megijedne, és próbálna elfutni, hiszen attól félne, hogy leharapja a fejét. De én nem ijedtem meg. Ha le is harapja a fejemet, nem bánom, mert nem akarom, hogy bármi baja legyen. Tudtam, hogy nem fog bántani, hiszen úgy ismerjük egymást, mint saját magunkat. Ekkor kitárta a száját, melybe simán egészben is belefértem volna, és a szó szoros értelmében, a lehető leghangosabban, leüvöltötte a fejemet. Miután végzett dühösen a szemembe nézett. Ha a tekintetünkkel ölhettünk volna, akkor már rég ezer meg ezer halált haltam volna. Miközben az én tekintetemtől még csak legyengülni, sem gyengült volna le. -Nem.-Mondtam egyszerűen, mire lefeküdt elém, és továbbra is haragosan nézett rám. De láttam rajta, hogy egy kicsit beletörődött. Lágyan elmosolyodtam, és hozzányomtam a fejem az orrához. Erre ő (immár teljesen nyugodtan) megnyalta az arcomat. Elmosolyodtam, és elkezdtem simogatni. Ő lágyan dorombolt hozzá, és megint megnyalta az arcomat, mire halkan nevetni kezdtem. Tudtam, hogy nem fog bántani, és lám igazam is lett. Ráadásul, ahogy éreztem, még a türelme is erősödött. Átváltoztam, és végül belementem, és elkezdtünk gyakorolni. Nagyon ügyesen csinálta. Szinte egyszer sem hibázott. Ezután, úgy mint régen anyámmal, elindultunk világot látni. Itt éreztem, hogy csak most kezdődik a kaland.

2.Fejezet: A múltamról 2.rész

Miután a többi sebem is begyógyult, az anyám lefeküdt mellém és nyugtatóan megnyalta az arcomat. Egyre jobban kezdtem megnyugodni. Odabújtam hozzá (természetesen nagyobb volt nálam), a fejemet a mellső lábaimra hajtottam, és egy kicsit nekinyomtam az oldalának. Ezután körbetekert a farkával, és betakart a szárnyával. Lágyan elkezdett dorombolni, hogy még jobban megnyugtasson. Végül elaludtam mellette, teljesen nyugodtan. 1 hónap múlva visszaváltoztam eredeti formámba, aminek nem kicsit örültem. Kicsit azért elszontyolodtam, mert nagyon élveztem a repülést. Hónaponként mindig átváltoztam, nem kis bosszankodásomra, de újabb 2 év múlva képes voltam kontrollálni ezt a képességemet. 14 éves koromban viszont, mikor anyámmal repültünk, hirtelen egy viharba kerültünk. A messzi távolban, mintha egy világ rémét láttam volna, de aztán hirtelen eltűnt a szemem elől. Azután egy villán csapást hallottam, és kb. 3 sárkány üvöltését. Aztán, nem sokkal az után kb. 2 perccel egy újabbat hallottam. Á ennél anyám fájdalmas kiáltását hallottam. Megijedtem, és azonnal anyámhoz repültem. A közelben volt egy sziget amelyen sokszor jártam már, ezért amennyire csak tudtam támogattam. Mikor leszálltunk borzasztó látvány tárult a szemem elé. Elvesztette a jobb szárnyát. Pontosabban egy részét. Visszaváltoztam és szomorúan átöleltem a fejét. Elvezettem egy közeli barlangba, ahol aztán fél évig ápoltam. Kiderült, hogy a sérülése sokkal súlyosabbnak bizonyult. Mielőtt meghalt volna, lerakta azt a tojást amivel vemhes volt már régóta, és a lelkemre kötötte, hogy mindennél jobban vigyázzak rá, és tanítsam meg mindenre amit tudok. Ezután a következőket mondta:*Kérlek, fiam. Miután meghaltam, készíts a csontomból kardot, a bőrömből pedig tokot, a kardhoz. Kelleni fog valami, amivel megvédheted magad, és szeretném, ha egy részemet mindig magad mellett tudhatnád. Azután temess el sárkányhoz méltón.* Ezután megnyalta a könnyes arcomat, mintegy búcsúzás képpen. Eleget tettem a kérésének és elkezdtem felkészíteni magamat lelkileg. Nem akartam megszentségteleníteni anyám holttestét, de az utolsó kérésének eleget akartam tenni.

                                                     (Halott sárkány anyám emlékére.)
                                                                          ***
Miután elkészítettem a kardot és a tokot, egy batyut is készítettem, amelybe a tojást raktam. Miután végeztem, eltemettem anyámat, és visszamentem, hogy jobban szem ügyre vegyem a tojást. Amit szinte azonnal észrevettem, az nem volt más, minthogy fehér színű volt. És egy átlag éjfúria tojásnál biztos, hogy 2x, 3x nagyobb volt. Ebben szinte biztos voltam. Végigsimítottam a tojás oldalán, és éreztem ahogy egyre jobban megnyugszom. És hirtelen eszembe jutott valami. A villám önmagától nem találta volna el anyámat. Ráadásul a vihar gyorsan jött, és csak 2x villámlott. Azután elállt. Tehát, már tudtam, hogy mi okozta anyám halálát. Vagyis pontosabban, ki. Csakis egy ölvész lehetett. De nem dühödtem fel. Ezúttal megőriztem a hidegvérem. Ha nem is magam miatt, hanem anyám emlékére, és a tojásban szunnyadó éj fúriára. Nem akartam felizgatni, sem pedig megrémíteni. Hiszen anyám megtanította. ''A tojásnak nyugodt környezet kell. Ha csak egy kicsit is felzaklatják annak borzalmas következményei lehetnek.'' Ezért nem rakta le eddig a tojást, mint később megtudtam. Beraktam a tojást a batyuba, és elindultam, Nem tudtam, hogy hova megyek, de nem is törődtem vele.

2 hónap múlva ki is kel a tojásból az éjfúria. Gyönyörű volt. Természetesen rögtön morogni kezdett rám. Gondolatban felvettem vele a kapcsolatot, mire nem kicsit meglepődött. (Gondolatban felesleges lett volna sárkányul beszélni, hiszen megéreztük a másik szándékát) A következőket mondtam neki a gondolatom erejével:*Ne aggódj. Sosem bántanálak. A barátod vagyok.* Természetesen nem hitte el, és újból morogni kezdett. (Összegömbölyödve kb. akkora lehetett mint a fejem.) Így hát átváltoztam, lefeküdtem, és a következőket mondtam:*Gyere húgom. Az életemre esküszöm, nem foglak bántani. Mellettem biztonságban vagy.* Erre megnyugodott, és barátságosan dorombolt egy rövidet. (Olyan volt mint a többi éjfúria, csak nagyobb, és kék szemei voltak.) Alap járatában gyönyörű volt, és éreztem valami különlegeset benne. Hirtelen szinte vonzódtam hozzá. Ezt szavakkal nemigen lehetett elmondani, de azt hiszem valamit megérezhetett, mert hirtelen arra ocsúdtam fel, hogy a farkával fejen vágott. Én megráztam a fejem, és sárkányhoz illő módon nevettem egy rövidet, miközben a fejemet ingattam. Ezután boldogan ránéztem, mire szinte azonnal tudtam, hogy kialakult a kapcsolat. Nagyjából ugyan olyan kapcsolat, mint amilyen anyámmal volt. De ezen a kapcsolaton éreztem, hogy sokkal erősebb, és sokkal mélyebb. Visszaváltoztam, és leültem törökülésbe. Rögtön beleugrott az ölembe és össze is gömbölyödött. Nem kellett 1 perc sem, és rögtön elaludt. Mondanom sem kell, hogy még nagyobb öröm, és nyugalom költözött a szívembe. Hiszen volt egy másik barátom is. De nem csak barát. A társam lett, és részben nem vér szerinti húgom. (Azt már a viselkedéséből tudtam, hogy nőstény.)

1.Fejezet: A múltamról 1.rész

Sziasztok! A nevem John, 16 éves vagyok. Hogy hol élek? Szinte mindenütt. A szüleimet nem ismertem. Kb. 1 éves lehettem, amikor elvesztettem őket. Egy képnyi emlékem sem volt róluk. Mintha nem is léteztek volna. Egy magányos nőstény éj fúria talált rám, és a "kegyeibe" fogadott. Mindig vigyázott rám, és nagyon szelíd volt velem. Természetesen megdorgált, ha kellett. :P Lehet, hogy csak 1 éves voltam akkor, de így is tudtam valamennyit, ezért meg tudtam állapítani, hogy vemhes. Mindvégig mellette voltam, és egy percre sem távolodtam el tőle. Eleinte az első egy-két napban nagyon féltem tőle, de ez a félelem lassacskán elszivárgott. Amit tudni kell rólam az az, hogy nem vagyok egy átlagos fiú. Két hét után már nagyon hozzászoktam és ragaszkodtam hozzá. Megtanultam, hogy az éj fúriák nyála bizonyos sérüléseknél gyógyító hatású. Nem csináltam semmit sem az engedélye nélkül. (Ezt most tisztára úgy mondtam, mintha idősebb lettem volna, de nem. Ugyan úgy 1 éves voltam.) Ahogy akkor éreztem, valamiféle erős bizalom, egyfajta kapcsolat kezdett létrejönni. Mikor 2 éves lettem ez a "kapcsolat" már ott tartott, hogy képesek voltunk gondolatban "beszélni". (Ez most igen, eléggé furcsán hangzott, de nekem ez természetes volt.) Mikor képesek voltunk bármikor kapcsolatot teremteni, elkezdett engem tanítani a sárkányok nyelvére. Így képes voltam megérteni a sárkányokat, valamint képes voltam kommunikálni velük. Nem mondom, a jövőben sokszor nagy hasznát vettem ennek, és nem kevésszer mentette meg az életem. A sárkányok nyelve eleinte nagyon nehéz volt számomra. Több mint 2 évig tanultam, és eközben nem történt semmi érdekes, kivéve, hogy azt tapasztaltam, sok állat nem félt tőlem, és valamennyire bíznak bennem. Egyszer volt, hogy egy fehér farkas megtalálta a barlangot, ahol laktam az "anyámmal" (természetesen akkor pont vadászott), és bejött hozzám. Nem ijedtem meg, mert akkor már képes voltam felvenni a kapcsolatot más lényekkel is. Éreztem rajta, hogy egyáltalán nem félt tőlem, és gondolom, ő is érezte azt, hogy én nem félek tőle. Odajött hozzám, és megszaglászott. Én kinyújtottam a kezem, tenyérrel felfelé, ő pedig megszaglászta, és egyszer megnyalta. Ezután nagyon boldog lettem, hiszen lett egy barátom. Ameddig én ültem, ő körém tekeredett és az ölembe hajtotta a fejét. Mikor megjött anyám a vadászatból, amit meglátta az alvó farkast az ölemben, éreztem, hogy nagyon büszke rám. Ezután képes voltam bármikor, és bárhonnan hívni, mindig előtermett, és segített nekem. Mikor 6 éves lettem, anyámmal elkezdtünk világot látni. Sok helynek megjegyeztem a földrajzi helyzetét, de voltak szigetek amelyeknek anyám a közelébe sem engedett. 10 éves koromban történt egyszer, hogy úgy ébredtem, hogy azt éreztem. Valami nincs rendben. Anyám vadászni volt, ezért nem volt mellettem. De nem ez volt ami zavart. Valahogy furcsának éreztem a testem. Úgy éreztem, valami megváltozott rajtam. Valahogy azt éreztem, mintha hárommal több végtagom lenne. Odamentem egy tócsához ami a barlang előtt gyűlt össze, és hirtelen megijedtem. Egy éjfúria nézett vissza rám. Nem anyám volt, hanem. Én. Nem értettem, hogy hogyan lehetséges ez. Egy éj fúriává változtam! El sem tudtam képzelni, hogy hogyan történhetett ez. Visszamentem a barlangba, és elgondolkodtam, hogy hogyan is történhetett. Átnéztem a fejemben, hogy miket is ehettem az elmúlt napokban, de semmi különöset nem találtam. Általában ugyan azt ettem, mint anyám. Hamarosan meghallottam egy ismerős szárny suhogást. Megfordultam, és láttam, hogy miután leszállt ledermed és elkezd morogni. Nagyon megijedtem, hiszen eszembe jutott az, amit anyám tanított. Hogy egy hím éjfúria mindig megöli más nőstény utódait, hogy kisajátíthassa azt. Próbáltam kapcsolatot teremteni vele, de rögtön elzárta az elméjét, és nekem ugrott. Megpróbáltam elugrani, de nem sikerült, mert beleharapott a farkamba és visszarántott, ami nem kicsit, hanem iszonyatosan fájt. Mikor ismét nekem támadott, megint megpróbáltam elugrani, de ezúttal a szárnyamba harapott bele. Felnyüszítettem fájdalmamban, hiszen ez ezerszer jobban fájt. Nekivágott a falnak és megkarmolta a védtelen mellkasomat. Felnyüszítettem, és fel is ordítottam fájdalmamban, amibe egy csoda folytán az én eredeti hangomból is vegyült bele. Ezután nem támadt újra, és éreztem, hogy ezúttal, ő veszi fel velem a kapcsolatot. Hirtelen megmerevedett és megijedt, hiszen rájött, hogy én vagyok az. A nevelt fia, kit a szárnyai alá vett. Éreztem, hogy próbál nyugtatni, és próbálja enyhíteni a fájdalmam. Elkezdte nyalogatni a mellkasomat, és éreztem, ahogy egyre jobban beforr a seb. Végül már nem fájt, de hirtelen lüktetni kezdett a szárnyamon és a  farkamon levő sebek. Felnyüszítettem, mire anyám rögtön elkezdte begyógyítani a farkamon, és a szárnyamon levő sebeket.

Sziasztok! A nevemet oldalt láthatjátok. Itt ezen a blogon egy kisebb regényfélét kezdek el. A helyesírási hibákért előre bocsánat. Megkérnék mindenkit, hogy kizárólag építő kritikát adjon! Nem szeretnék olyanokat látni, hogy "Hú de szar!" meg "Ezt egy 3 éves írta?". Szóval ilyeneket ne. Remélem, hogy tetszeni fog. Előre bocsánat, de bekezdésekkel nem fogok vesződni.