24.Fejezet: Újra otthon.

Sziasztok! Sajnálom, hogy régen nem volt rész, de volt egy-két galiba a géppel, és sok mindennel kellett most foglalkoznom. Szóval most egy extra hosszú résszel jöttem, remélem tetszeni fog!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak úgy rohantunk a kijárat felé, hogy minél hamarabb elhagyjuk ezt az elátkozott barlangot.

- Hé Star.... - Hallottam Auróra hangját.

- Igen? - Jött a válasz.

- Köszi... hogy segítettél.

- Nincs mit. - Válaszolta.

- Végre fény!! - Kiáltotta Roar.

- Éppen ideje volt! - Sóhajtott Nyesi.

- És most? - Kérdezte Tate, miután mind kint voltunk, és szívtuk magunkba a friss levegőt.

- Megkeressük azt a támpontot, amiről Au álma beszélt. Szóródjunk szét és keressük! - Mondtam mindenkinek, majd felszálltunk.  Sokáig kerestük, én és Tate párszor körbe is repültünk a szigetet, amikor meghallottuk Star hangját.

- Srácok gyertek gyorsan! Azt hiszem találtam valamit! - Gyorsan oda is értünk, és kicsit meg is lepődtünk a látványtól, ugyanis egy

kőbe volt belevésve egy vers:

Vagyok átkok hordozója,

És vagyok átkok átka.

Vagyok minden átok apja,

És minden átok gyilkosa.

Kék halálban lakozok,

És átkokat riogatok.

Én éltetem a kék halált,

És majd én hozom a halált.

- Ahha... tudja valaki, hogy ez meg mi a fenét jelent? - Fakadt ki mellettem Tate.

- Ami azt illeti fogalmam sincs.... - Egészítette ki Au.

- Remek... ismét zsákutcában vagyunk. - Válaszolta, a miénkhez hasonló rossz kedvel.

- De jót találtam meg ugye? - Kérdezte Star.

- Úgy tűnik. - Mosolygott rá Roar.

- Óóó köszi, megtudnálak zabálni! - Lelkendezett Star, ahogy megölelte Roart.

- Anya, nemár! - Próbált meg hátrahúzódni.

- Addig én leírom! - Mondtam, és gyorsan lefirkantottam a verset a térkép hátuljára.

- És most... - Szólalt meg Au, de közbevágott Starfire.

- ... menjünk tovább.

- Öhm... Srácok! - Szólt ismét, de nem igazán figyeltünk a lelkenezéstől, és hamar fel is szálltunk. Közben pedig Auróra tovább szólogatott, de nem igen tudtam rá figyelni.

- John!!

- Most még tovább megyünk ebbe az irányba pár kilométert és ott is leszünk...

- Hahóóó!!

- És mennyi idő míg odaérünk? - Kérdezte Tate, közben pedig Au berepült mellém.

- Jooohn!!!

- Lehet hogy napokig.. De lehet hogy estére már otthon leszünk. Amilyen furcsaságok történnek...

- Roarrrrrrrr!!!!! - Ordított végül, fülsiketítő hangon.

- Auróra, mi van már??? - Nézett rá mindenki.

- Köszönöm h végre hajlandóak vagytok figyelni rám!

- Oké, bocsi.. Szóval mi a baj?

- Semmi... csupán annyi hogy Jázmin épp nagy erővel repül felénk, és a nevedet kiabálja. - Felelte megvető ábrázattal, és hamarosan már hallottam is Jázmin hangját.

- O-ó... - Kezdtem gyorsabb tempóra váltani, ugyanis Jázmin nagyon is dühösnek nézett ki.

- John! Állj meg, most azonnal! - Kiáltotta, mire megijedtebben kezdtem menekülni.

- Jázmin, megmagyarázom! - Kiáltottam, viszont gondolat menetileg rám csatlakozott, amire egyáltalán nem számítottam, melynek következtében sikeresen lebénított, és hamar elkapott, mancsaival pedig szorosan magához szorított.

- Megvagy! - Morgott. Én csak ijedten húztam össze magam, ugyanis ennyire dühös még sosem volt. - Lesz egy-kér dolog, amiről beszélnünk kell! - Mondta vészjósló hangon, mire csak nyeltem egyet. - Remélem, hogy valami nagyon jó indokod volt arra, hogy csak úgy ott hagyj a kicsikkel. - Folytatta, de én mukkanni se mertem. Erre csak mordult egyet, majd visszafordult, és célba vette a többieket, akik időközben leszálltak egy kisebb szigeten. - Viszont haza jössz velem. Nem mész tovább velük. - Mondta, majd pár perc múlva lerakott, majd leszállt mellettem.

- Figyeljetek srácok... mi most hazamegyünk..... oké? - Adtam át Tatenek a térképet. - Otthon találkozunk.

- Rendben.. ahogy gondoljátok. - Válaszolta halkan Au.

- Akar még valaki jönni? - Kérdezte viszonylag nyugodt hangon Jázmin. Erre Auróra és Karom pár percig néztek egymásra, majd Karom megszólalt:

- Ha valaki akar még menni, mehet. De mi elmegyünk megtörni azt az átkot. - Mondta, majd egymásra mosolyogtak.

- Ha már csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen. - Magyarázta.

- Erről példát vehetnél Au. - Mondta Csonti.

- Nos.. akkor sziasztok! - Szállt fel Jázmin, de én még visszafordultam Aurórához.

- Au, vigyázz a térképre, a hátulján van a vers is, és le ne térjetek az útról!

- Nyugi haver, én tudok olvasni, minden oké lesz, de menj, mert a csajod mindenkit élve felfal. - Mondta Tate, amin magamban mosolyogtam, balszerencsémre Jázmin viszont megérezte, s nyugtázta, hogy ezért is még kapni fogok.

- Oké, megyek is, sziasztok! - Változtam át végül én is, majd felreppentem, s Jázmin vezetésével elindultunk vissza Hibbantra. Mondanom sem kell, kicsivel Jázmin mögött repültem, mert nem mertem a szemébe nézni. Való igaz, hanyag voltam. Jázminnak pedig igaza volt, szólnom kellett volna neki, még ha nem is engedett volna el. Gondolkozásomból az zökkentett ki, hogy Jázmin fölém szállt, majd mancsaival megfogott, s magához ölelt.

- Aggódtam érted. - Mondta halkan, mire én kicsit megnyugodtam.

- Tudok magamra vigyázni. - Válaszoltam.

- És mi lett volna, ha elkapnak?

- Akkor kiszabadítom magam, és elmenekülök. - Emeltem meg a fejem, mire Jázmin csak sóhajtott, majd elengedett, s csöndben repültünk tovább. Pár óra repülés után megláttuk Hibbant-sziget körvonalait. Hamarosan leszálltunk a házunk elé, s nagy meglepetésemre rögtön odaszaladt hozzánk mind az öt fiókánk, s nekünk dörgölőztek. Váratlanul aztán megjelent a lihegő Villám, mire meglepetten néztem rá.

- Hát te? - Kérdeztem.

- Jázmin kért meg rá, hogy vigyázzak a fiókáitokra. Tíz perccel ezelőtt lógtak meg, azóta csak utánunk loholok. - Lihegte.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk. - Biccentett Jázmin, majd felkapta a kicsiket, s bement a házba, én pedig emberként utána. Felmentünk az emeletre, majd miután sikerült lefektetni a kicsiket, Jázmin hirtelen felkapott, majd mikor a kicsik mellé feküdt, a mancsai közé fektetett, majd a mancsaira (és egyben rám) fektette a fejét.

- Így majd nem fogsz tudni bajba keveredni. - Mormolta higgadtan.

- Eddig sem keveredtem soha bajba. - Jegyeztem meg kicsit bosszúsan, majd megvakartam az állát, mire halk dorombolásba kezdett.

- Mégis több baj van veled, mint egy fiókával. - Sóhajtott, majd megemelte a fejét, arcon nyalt, s visszafektette a fejét.

- Akkor ne is beszéljünk arról az időről, amikor te voltál fióka. - Nevettem halkan az emlékre visszagondolva, mire Jázmin csak még jobban dorombolt.

- Legközelebb viszont ne csinálj ilyet. - Mondta, ahogy egyik mancsát közelebb rakta hozzám.

- Oké, nem fogok. - Válaszoltam halkan, s lassanként mind elaludtunk.

***

Hamarosan arra ébredtem, hogy az egyik fiókám az arcomat nyalogatja. Álmosan nyitottam ki a szemem, s szembetaláltam magam Fantommal.

- Menjünk ki játszani! - Ugrált, s könyörgő szemekkel nézett rám.

- Mennék én, csak anyád... - Kezdtem mosolyogva, de Jázmin megemelte a fejét.

- Kicsim, menj játssz a testvéreiddel. - Mondta a lehető leglágyabban, s képen nyalta a kis fiókánkat, ahogy nevetve bújt hozzánk, majd játékosan ráugrott Orionra, s játékosan birkózni kezdtek. Én közben felültem, s megvakartam Jázmin nyakát, aki erre dorombolva nyalta meg a hajamat. Elmosolyodtam, majd egy boldog sóhaj kíséretében dőltem neki jázminnak, kinek a lehelete cirógatta a hajam.

- Milyen csönd van. - Szólalt meg jázmin pár perc után. Természetesen igaza volt, ha nem vesszük a fiókákat.

- Igen, valóban. - Válaszoltam, majd felnéztem rá, s megsimogattam a nyakát. Fél óráig néztük, ahogy a fiókáink játszanak, mikor Orion kifáradt, s befészkelte magát az ölembe és elaludt. Újfent elmosolyodtam, s lassan simogatni kezdtem, mire álmában jobban hozzám bújt. Jázmin elégedetten szuszogott, s mellém fektette a fejét, és hol Oriont, hol pedig a többi négy fiókát figyelte. Közben én elgondolkodva néztem Oriont, s arra gondolta: Mi lesz, ha mindannyian felnőnek? Jázminnak nemigen fog tetszeni az, hogy mindüket lovashoz adjuk majd. Talán, ha ketten majd társulhatnak egy emberhez. Inkább elvetettem a gondolatot. Nekem sem tetszett annyira a gondolat, s bevallom szerettem volna, hogy vad sárkányként éljék le az életüket. Megmutatkozott végre a remény, és lehet, hogy az éjfúriák nem fognak kihalni. Ennek a gondolatnak a hatására még nagyobb nyugalom jött a szívemre, majd mosolyogva raktam Jázmin orrára a kezemet. Rám nézett, s halkan dorombolni kezdett, majd kinézett az ablakon, ahol még mindig csak a sötét égboltot lehetett látni. Egyik szárnyával óvatosan felkapott engem, ölemben Orionnal, majd az oldalához rakott minket, ahol elfeküdtem, s miután szorosan mellém feküdt a többi fiókánk, körbetekert minket a farok szárnyával, s betakart a szárnyával mind annyiunkat. A kellemes melegnek hála rögtön elnyomott az álom.

***

Reggel arra keltem, hogy Jázmin bökdösi óvatosan az arcom. Egy ásítás kíséretében felültem, majd pislogtam párat, s kidörgöltem az álmot a szemeimből. Rámosolyogtam Jázminra, majd kinyújtóztattam a végtagjaim, majd ránéztem a még mindig alvó fiókákra.

- Jó mélyen alszanak. - Mondta Jázmin, ahogy megnyalta egyik fiókánk feje búbját. Én csak még jobban elmosolyodtam, majd felmásztam a hátára, s elkezdtem vakarni a hátát, amit Ő hangos dorombolással fogadott. Pár percig még folytattam, majd  lecsúsztam az oldalán, s odasétáltam a fejéhez. Rámosolygott, majd hirtelen feldöntött, s nyalogatni kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy tetőtől talpig áztam a nyálában. (Ami nem csoda, hisz már a nyelve háromszor akkora, mint én.)

- Oké, oké! Megadom magam! - Terültem el végül, és nem védekeztem. (Hisz esélyem sem lett volna.) Jázmin nevetve nyalogatott még 2 percig, majd abbahagyta végül, megrázta magát, s csábítón rámosolygott. Én csak a szemeimet forgatva visszamosolyogtam rá, majd felálltam.

- Megyek, lemosom magam. - Nevettem halkan, ahogy lementem, majd miután egy dézsába forró vizet hordtam egy helyi forrásból, levetettem a ruháimat, amiket felakasztottam száradni, s beültem a dézsába, majd alaposan lesikáltam magam. Mikor már nyál mentes voltam, hátradőltem, s élveztem a forró víz frissítő hatását. Pár perc múlva kiszálltam, megszárítkoztam, majd felvettem száraz ruháimat, s vissza felmentem az emeletre. Jázmin már készenlétben állt, ezért mikor benyitottam, rögtön arcon nyalt, majd a nevetéstől a hátán fetrengett, mire én bosszúsan fújtattam, majd letöröltem az arcomról a nyálat, s sunyin vigyorogva mentem az oldalához.

- Tudom ám, hogy hol a gyenge pontod. - Vigyorogtam tovább, mire hirtelen abbahagyta a nevetést, s holtra vált ábrázattal nézett rám, s megpróbált távolabb mászni tőlem, ám én ráugrottam a hasára, s csikizni kezdtem. Kitört belőle a nevetés roham, de nem önmagától, hanem a csikizés hatására, amin én is jól nevettem, mindeközben pedig a fiókáink tovább aludták az igazak álmát.

- Nee! Ne csináld már! - Sikoltozott nevetve, s közben izgett-mozgott, csakhogy kiszabaduljon, ám semmi esélye nem volt. És nem hagytam!

- Bárhonnan ki tudok szabadulni, de csikizésben vagyok a legjobb! - Nevettem fel. Csodálkozom, hogy a fiókáink nem ébredtek fel arra, ahogy mi szórakozunk.

- Elég! - Sikoltozott tovább nevetve, végül pedig megkegyelmeztem neki, és abbahagytam, mire fáradtan dőlt el, s kapkodta a levegőt, miközben halkan fel-felnevetett.

- Na, továbbra is kekeckedni akarsz? - Kérdeztem, ahogy elfeküdtem rajta. Várt, ameddig nem kapkodta a levegőt, majd elvigyorodott.

- Még szép! - S ezzel hirtelen felült, minek következtében fölöttem tornyosult, s nagy szemekkel nézett rám. - Szóval bárhonnan ki tudsz szabadulni? - Vigyorgott szemtelenül, mire gyanakvón összehúztam a szemöldököm.

- Mire készülsz? - Kérdeztem, ahogy lassan megemelkedtem.

- Teszteljük hát le, hogy ki tudsz-e szabadulni. - Mondta, s játékosan járatta a farkát, majd pont amikor elugrottam volna, akkor hirtelen kinyitotta a száját, s bekapott, majd résnyire nyitva hagyta azt, de kieresztette a fogait, hogy nehezebben tudjak kijutni.

- Hééé! - Nevettem fel, ahogy megpróbáltam kinyitni a száját, ám nyelvével arrébb lökött, így a nyelve alá csúsztam, s hirtelen rám fektette azt. - Engedj már ki! - Kiáltottam tovább nevetve, ahogy próbáltam szabadulni a nyelve alól, miközben Ő kuncogott. Negyed óráig küzdöttem, végül viszont elterültem.

- Oké, győztél. Feladom. - Mondtam, mire kicsit hangosabban kuncogott, majd lehajolt, és kiengedett. És ismét, mentem le, hoztam a helyi forrástól vizet, s ismét megmosakodtam, majd megszárítkoztam, felvettem száraz ruháimat, majd vissza felcaptattam Jázminhoz. Mindezt tíz perc alatt. - Tudod, ezt még jócskán visszakapod. - Néztem rá szúrósan, s egyben játékosan, mire csak megint arcon nyalt. Szemeimet forgatva töröltem le arcomról a nyálat, majd megvakartam Jázmin állát, amire becsukott szemmel dorombolni kezdett.

- Hát, mégsem tudsz minden honnan kiszabadulni. - Mosolyodott el, ahogy jobban a kezemnek nyomta az állát.

- Úgy látszik. - Ingattam a fejem, ahogy végül abbahagytam az állának a vakarását. Ő csak még egyszer boldogan rám mosolygott, amikor hirtelen egy hatalmas mennydörgés rázta meg az egész szigetet. A fiókáink erre már felkeltek, s mind ijedten szaladtak oda hozzánk, s bújtak be Jázmin mancsaihoz, Orion pedig a karjaimba ugrott, s elbújtatta a fejét egyik szárnyával.

- Héhé. Csssssss. - Dünnyögtem, ahogy lassan simogatni kezdtem Oriont.

- Ez mi volt? - Kérdezte Jázmin, ahogy lefeküdt, s nyugtatón szuszogott a többi négy fiókánknak.

- Nem tudom, de azt hiszem arról jött, amerre Auróráék tartottak. - Mondtam, ahogy pár pillanatra kinéztem az ablakon, majd leültem Jázmin mellé, s tovább simogattam Oriont, aki lassan abbahagyta a reszketést, s előbújtatta fejét szárnya mögül. Ijedten pislogott körbe, majd rám nézett, s jobban hozzám bújt, én pedig megvakartam az orrán a pikkelyeket. Miután kellően lenyugodtak mindannyian, Jázmin magához ölelte őket, én pedig leültem Jázmin mellé. Rámosolyogtam Orionra, mire az vigyorogva lökött rajtam egyet hirtelen, mire én hátra estem, s a mellkasomra ugrott. Felnevettem, majd játékosan birkózni kezdtünk, s hagytam magam. Ám ekkor jöttek a többiek, és már öten is letámadtak.

- Elmegyek, halászok. - Mondta jázmin, ahogy kiugrott az ablakon, otthagyva engem, s a fiókáink már nagyobb bátorsággal játszottak velem. Hárman elkezdtek ugrálni rajtam (Holdfény, Árnyék, Fantom) ketten pedig (Vigyori, és Orion) úgy döntöttek, hogy megpróbálják eltüntetni a kezeimet. Orion már kétszer akkora volt, mint a testvérei, s akkora mint a mellkasom, szóval Ő könnyű szerrel elkapta a jobb kezem, Vigyori viszont csak három ujjamat tudta elkapni.

- Jól van, gyerekek elég lesz! - Nevettem fel, s legnagyobb szerencsémre el is engedtek, majd leültek sorban mellém. Nevetve ültem fel, majd egyenként megvakartam mindnek a feje búbját, amit mind dorombolva fogadott, s nevetve kezdték hirtelen újra a birkózást egymással. Fejemet ingatva álltam fel, s raktam az íjamat a tegezzel együtt magasabbra, s a kardomat is felrakta a falra, hogy ne legyen útban. Hamarosan aztán megérkezett Jázmin, majd miután felöklendezte a halakat a kicsiknek, arcon nyalt, majd leheveredett. Fejemet ingatva ültem le mellé, és dőltem neki az oldalának. Hamarosan a fiókáink is végeztek, akik szinte egyként feküdtek le mellénk, s aludtak el. Fejemet ingatva feküdtem el Én is, mire Jázmin a fejét az én fejem mellé fektette, majd szárnyával betakart minket.