1.Fejezet: A múltamról 1.rész

Sziasztok! A nevem John, 16 éves vagyok. Hogy hol élek? Szinte mindenütt. A szüleimet nem ismertem. Kb. 1 éves lehettem, amikor elvesztettem őket. Egy képnyi emlékem sem volt róluk. Mintha nem is léteztek volna. Egy magányos nőstény éj fúria talált rám, és a "kegyeibe" fogadott. Mindig vigyázott rám, és nagyon szelíd volt velem. Természetesen megdorgált, ha kellett. :P Lehet, hogy csak 1 éves voltam akkor, de így is tudtam valamennyit, ezért meg tudtam állapítani, hogy vemhes. Mindvégig mellette voltam, és egy percre sem távolodtam el tőle. Eleinte az első egy-két napban nagyon féltem tőle, de ez a félelem lassacskán elszivárgott. Amit tudni kell rólam az az, hogy nem vagyok egy átlagos fiú. Két hét után már nagyon hozzászoktam és ragaszkodtam hozzá. Megtanultam, hogy az éj fúriák nyála bizonyos sérüléseknél gyógyító hatású. Nem csináltam semmit sem az engedélye nélkül. (Ezt most tisztára úgy mondtam, mintha idősebb lettem volna, de nem. Ugyan úgy 1 éves voltam.) Ahogy akkor éreztem, valamiféle erős bizalom, egyfajta kapcsolat kezdett létrejönni. Mikor 2 éves lettem ez a "kapcsolat" már ott tartott, hogy képesek voltunk gondolatban "beszélni". (Ez most igen, eléggé furcsán hangzott, de nekem ez természetes volt.) Mikor képesek voltunk bármikor kapcsolatot teremteni, elkezdett engem tanítani a sárkányok nyelvére. Így képes voltam megérteni a sárkányokat, valamint képes voltam kommunikálni velük. Nem mondom, a jövőben sokszor nagy hasznát vettem ennek, és nem kevésszer mentette meg az életem. A sárkányok nyelve eleinte nagyon nehéz volt számomra. Több mint 2 évig tanultam, és eközben nem történt semmi érdekes, kivéve, hogy azt tapasztaltam, sok állat nem félt tőlem, és valamennyire bíznak bennem. Egyszer volt, hogy egy fehér farkas megtalálta a barlangot, ahol laktam az "anyámmal" (természetesen akkor pont vadászott), és bejött hozzám. Nem ijedtem meg, mert akkor már képes voltam felvenni a kapcsolatot más lényekkel is. Éreztem rajta, hogy egyáltalán nem félt tőlem, és gondolom, ő is érezte azt, hogy én nem félek tőle. Odajött hozzám, és megszaglászott. Én kinyújtottam a kezem, tenyérrel felfelé, ő pedig megszaglászta, és egyszer megnyalta. Ezután nagyon boldog lettem, hiszen lett egy barátom. Ameddig én ültem, ő körém tekeredett és az ölembe hajtotta a fejét. Mikor megjött anyám a vadászatból, amit meglátta az alvó farkast az ölemben, éreztem, hogy nagyon büszke rám. Ezután képes voltam bármikor, és bárhonnan hívni, mindig előtermett, és segített nekem. Mikor 6 éves lettem, anyámmal elkezdtünk világot látni. Sok helynek megjegyeztem a földrajzi helyzetét, de voltak szigetek amelyeknek anyám a közelébe sem engedett. 10 éves koromban történt egyszer, hogy úgy ébredtem, hogy azt éreztem. Valami nincs rendben. Anyám vadászni volt, ezért nem volt mellettem. De nem ez volt ami zavart. Valahogy furcsának éreztem a testem. Úgy éreztem, valami megváltozott rajtam. Valahogy azt éreztem, mintha hárommal több végtagom lenne. Odamentem egy tócsához ami a barlang előtt gyűlt össze, és hirtelen megijedtem. Egy éjfúria nézett vissza rám. Nem anyám volt, hanem. Én. Nem értettem, hogy hogyan lehetséges ez. Egy éj fúriává változtam! El sem tudtam képzelni, hogy hogyan történhetett ez. Visszamentem a barlangba, és elgondolkodtam, hogy hogyan is történhetett. Átnéztem a fejemben, hogy miket is ehettem az elmúlt napokban, de semmi különöset nem találtam. Általában ugyan azt ettem, mint anyám. Hamarosan meghallottam egy ismerős szárny suhogást. Megfordultam, és láttam, hogy miután leszállt ledermed és elkezd morogni. Nagyon megijedtem, hiszen eszembe jutott az, amit anyám tanított. Hogy egy hím éjfúria mindig megöli más nőstény utódait, hogy kisajátíthassa azt. Próbáltam kapcsolatot teremteni vele, de rögtön elzárta az elméjét, és nekem ugrott. Megpróbáltam elugrani, de nem sikerült, mert beleharapott a farkamba és visszarántott, ami nem kicsit, hanem iszonyatosan fájt. Mikor ismét nekem támadott, megint megpróbáltam elugrani, de ezúttal a szárnyamba harapott bele. Felnyüszítettem fájdalmamban, hiszen ez ezerszer jobban fájt. Nekivágott a falnak és megkarmolta a védtelen mellkasomat. Felnyüszítettem, és fel is ordítottam fájdalmamban, amibe egy csoda folytán az én eredeti hangomból is vegyült bele. Ezután nem támadt újra, és éreztem, hogy ezúttal, ő veszi fel velem a kapcsolatot. Hirtelen megmerevedett és megijedt, hiszen rájött, hogy én vagyok az. A nevelt fia, kit a szárnyai alá vett. Éreztem, hogy próbál nyugtatni, és próbálja enyhíteni a fájdalmam. Elkezdte nyalogatni a mellkasomat, és éreztem, ahogy egyre jobban beforr a seb. Végül már nem fájt, de hirtelen lüktetni kezdett a szárnyamon és a  farkamon levő sebek. Felnyüszítettem, mire anyám rögtön elkezdte begyógyítani a farkamon, és a szárnyamon levő sebeket.