20.Fejezet:Rémálmok, és fiókák.

Mikor aludtam végig rém álmok gyötörtek. Borzasztóan voltak, és a legtöbbtől borzasztóan megijedtem. Az utolsó, és egyben nagyon rémisztő itt van:
Láttam Jázmint. Egyedül volt, ugyan ott feküdt a parton egymaga.  Majd felém nézett. Mintha tudta volna, hogy ott vagyok. De nem tudtam mozdulni, csak álltam. Majd hirtelen megjelent körülötte néhány sárkány. Teljesen körbevették.
-Szia szivi! Mit keres itt egyedül egy magad fajta szépség?-Vetette oda neki az egyik.
-Ne aggódj, majd mi vigyázunk rád.-Mondta egy másik, a száján egy perverz vigyorral.
-Hagyjatok békén!-Nyögte fájdalmas hangon. Látszott, hogy szenved valami miatt.
-Nyugi nem lesz semmi baj.-Mondta neki egy sikló, majd hirtelen mind nekiugrott. Megpróbálták AZT megcsinálni vele, ám Jázmin mindegyiket leütötte. Ekkor elegük lett, és elkezdték komolyabban támadni. Ekkor Jázmin könyörgőn felém nézett, de nem tudtam mozogni. Majd az egyik megkarmolta a szemét, mire fájdalmasan felüvöltött. Ekkor még több sebet ejtettek rajta, amitől feldühödtem. Végül bírtam mozogni, és elkezdtem feléjük rohanni.
-Hagyjátok békén!!!-Üvöltöttem, majd hirtelen elkezdett az egész testem fehér lángokkal égni. Egyáltalán nem fájt, és nem sértette meg a bőröm. Mikor odaértem, minden elsötétült, majd hirtelen felébredtem, zihálva.
-Jázmin!-Pattantam fel rögtön, majd gyorsan körbenézve a szobában, megállapítottam, hogy még mindig nincs itthon. Azonnal kiugrottam az ablakon, és teljes erőmből csapkodtam a szárnyaimmal. A négy órás útból így lett fél óra. Amint megláttam a szigetet, azonnal keresni kezdtem a szememmel Jázmint. Pár perc múlva egy barlang bejáratánál megláttam, amint pont engem néz. Azonnal zuhanó repülésbe váltottam, és mikor már a közelében voltam kitártam a szárnyaim. Pont előtte landoltam, és rögtön megöleltük egymást.
-Jázmin, kérlek gyere velem haza! Én...
-Tudom.-Mondta lágyan.-Nagyon aggódtál értem. Én is ugyan azt álmodtam.
-Kérlek mond el, mitől féltél?
-Majd megtudod a szülinapodon.-Nyalta meg az arcom. Majd elmosolyodott. Én csak fürkészőn néztem a szemébe, de úgy döntöttem, nem firtatom tovább.
-Rendben, de ugye haza jössz?-Néztem könyörgőn a szemébe, mire halkan felnevetett, majd egymásnak dörgölőztünk.
-Igen. Persze.-Mondta, mire jártam egy öröm táncot, majd eldőltem. Hulla fáradt voltam.-Látom kifárasztottad magad.-Kuncogott.
-Fél óra alatt értem ide. Szerinted?-Motyogtam.
-Gyere. Változz vissza, és feküdj a hátamra. Hazaviszlek.-Mondta, mire hálásan elmosolyodtam. Visszaváltoztam, és felmásztam a hátára, majd ott eldőltem. Óvatosan, nehogy leessek felszállt, és kényelmes tempóban célba vette Hibbant-szigetet. Ez után már mély álomba merültem. Arra ébredtem, hogy Jázmin óvatosan lecsúsztat maga mellé, és mellém fekszik. Annyira közel húzódtam hozzá, amennyire csak tudtam, mire halkan dorombolni kezdett. Hallgattam, ahogy lassan veszi a levegőt, és azt is hallottam, ahogy ver a szíve. Akaratlanul is mosolyt csalt az számra. Végül elaludtam.

Másnap arra keltem fel, hogy Jázmin nyöszörög, és egyre jobban kapkodja a levegőt. Azonnal felpattantam, és odarohantam a fejéhez.
-Jázmin, mi a baj?!-Kérdeztem kétségbe esetten, de választ nem kaptam, csak egy fájdalmas fintort, és egy újabb nyögést.-Tarts ki, kérlek!-Szorítottam az orrához a fejem, majd felpattantam, és kirohantam a házból. Alig voltak néhányan az utcán, amikor megláttam Annát. Kettőt sem pislogott, amikor előtte termettem.
-Anna! Ugye az apád sárkány orvos?!-Támadtam le azonnal.
-Igen!-Mondta kicsit riadtan, de azonnal kapcsolt, mert a karomnál fogva elkezdett rángatni a házukhoz.-De mi történt?-Kérdezte, amikor beléptünk. Az apja egy izmos, magas ember volt, de nem volt olyan viking alkat.
-Szóval, te lennél az a fiú, aki képes a sárkányokkal beszélni-Mért végig, mire csak idegesen bólintottam.-Örülök, hogy találkozunk. A nevem Maron.
-Én is örvendek, a nevem John. Most viszont szükségem van a segítségére!
-Mi a gond?-Komolyodott el.
-Jázmin. Reggel arra ébredtem, hogy folyamatosan nyüszít, közben pedig fájdalmas fintorokat vág.-Soroltam gyorsan, mire Anna, és az apja egymásra néztek, majd gyorsan pakolni kezdtek.
-Hol van most?-Kérdezte Anna.
-A szobánkban. Az emeleten.-Mondtam, mire hirtelen kifutott mind a kettő, és a házam felé vették az irányt. Utánuk rohantam, ám mikor felértünk az emeletre, becsapták előttem az ajtót. Nem tudtam kinyitni, mert bezárták. Nem tudtam mit tenni, az ajtóval szemben leültem, és csak bámultam az ajtót. Időnként hallottam Jázminnak a fájdalmas nyögéseit. Nem tudtam felvenni vele a szellemi kapcsolatot, mert elzárta az elméjét előlem. Egyre jobban aggódtam érte. Körülbelül négy óra telhetett el, ami számomra inkább volt négy nap. Végiggondoltam mindent, de nem tudtam rájönni a fájdalmának okára. Hallottam, ahogy kinyitják az ajtót, a következő pillanatban pedig Anna lépett ki. Azonnal ott termettem, és mikor rám nézett a szemében csodálat csillant. Kijött az apja is, majd mielőtt a lányával elmentek, megfogta a vállam, majd csak annyit mondott:-Gratulálok.-Majd a lányával együtt sietősen elmentek. Amint benyitottam hozzá, eltátottam a számat. Jázmin körül öt darab kis éjfúria fióka szaladgált, és játszadozott. Megráztam a fejem, majd megdörzsöltem a szemeim, és újra rájuk néztem. Továbbra is játszadoztak. Jázmin ekkor vett észre, és rám mosolygott. Odamentem hozzá, majd megsimogattam a fejét, és mélyen a szemébe néztem.
*Boldog születésnapot, kicsim!*Mondta lágyan, mire elmosolyodtam.
*Szóval végig ezért nem voltál teljesen önmagad.*Mondtam neki.*De legalább egy jelet adhattál volna! Borzasztóan aggódtam érted!*Mondtam hirtelen.
*Tudom, de meg akartalak lepni.*Nyalt képen, mire halkan felnevettem. Majd hirtelen mind az öt kicsi rám ugrott, és ledöntöttek a lábamról. Össze vissza nyalogatták a fejem, én pedig nevetve próbáltam megmenteni magam, kevés sikerrel.
-Jhaj kegyelmezzetek!-Mondtam, majd eljátszottam, hogy elvesztettem az eszméletem. Elkezdtek szaglászni, majd (Jázmin által megtudva) félredöntött fejjel néztek. Majd hirtelen felugrottam, és átváltoztam, mire a kicsik ijedten szétszéledtek. Elmosolyodtam, ahogy kitágult a szemük a döbbenettől. Rájuk mosolyogtam, mire lassan közeledni kezdtek hozzám, majd szaglászni kezdtek. Végül rájöttek, hogy az apjuk vagyok, mire megnyugodtak, és négyen újra játszani kezdtek. Az egyikük meg játékosan a fejemre ugrott, mire Jázmin felnevetett. Így hát lefeküdtem Jázmin mellé, a fejemen csücsülő fiókát pedig a két mancsom közé csúsztattam, vigyázva, nehogy megüsse magát, majd pedig megnyaltam a fejét. Így hárman néztük, ahogy kergetőzik a többi négy kicsi. Időközben jobban megnéztem őket, a játszadozók mind feketék voltak, míg (az időközben elszundított) mancsaim közt alvó fióka fehér volt, úgy, mint Jázmin. Három nőstény, két hím fiókánk volt. Most, hogy jobban belegondoltam, lehet, hogy mégsem halnak ki az éjfúriák.
*Mit gondolsz, mi legyen a neve?*Kérdezte Jázmin a fehér fiókára pillantva. Egy kicsit elgondolkodva néztem, majd eszembe jutott.
*Orion?*Kérdeztem, mire az előbb említett kicsit megremegett.
*Gyönyörű név. Nagy tetteket fog véghezvinni*Mondta.
*Mint az anyja.*Mondtam mosolyogva, mire megnyalta az arcom. Majd hirtelen kitárult az ajtó, és.....

19.Fejezet:Gondok, és együtt a család.

Arra ébredtem, hogy jázmin bökdös az orrával. Mosolyogva toltam arrébb a fejét, és álltam fel. Kinyújtóztattam a végtagjaim, majd megvakartam Jázmin fejét, amit dorombolva fogadott. Derűsen néztem végig a táboron, és még mindenki aludt. Amikor Nyesi, és Tate felé néztem, épphogy kibírtam nevetés nélkül, mert az orruk alig pár centire volt egymástól.
*Milyen csöndes minden.*Gondoltam magamban.
*Valóban. Lassacskán, de egyre jobban kezdem megkedvelni őket.*Mondta Jázmin váratlanul. Elmosolyodtam. Olyan régóta össze van kapcsolva az elménk, hogy el is felejtettem. Gyakorlatilag ez már a részünké vált. Megöleltem a fejét (már amennyire tudtam), és elindultam egy kicsit sétálni, Jázmin pedig jött utánnam. Élvezettel szívtam be a sós tengeri levegőt. Tökéletes pihenő hely volt ez a sárkányoknak, mert ezen a szigeten semmilyen zavaró tényező sincs.
*Min töröd a fejed?*Kérdeztem Jázmint, mert láttam rajta, hogy valamin nagyon töri a fejét.
*Hmm? Ja, semmi. Nem érdekes.*Válaszolt hirtelen zavarodottsággal. Megálltam.
*Jázmin. Látom, hogy bánt téged valami. Valami rosszat mondtam az utóbbi hónapokban? Vagy valami nem úgy ment, ahogy tervezted?*Néztem mélyen a szemébe, de hamar elfordította a tekintetét, és a parttal szembe leült.
*Nem, nem veled van a baj, hanem velem.*
*Veled?*Emeltem fel a szemöldököm. Ez rosszul kezdődik.
*Igen, velem.*Válaszolta továbbra is gondterhes hanggal.
*De, mégis mi a baj?*Kérdeztem, de választ nem kaptam. Őszintén szólva nagyon aggódtam érte, mert nem szokott így viselkedni. Erősen féltettem, mert eddig mindig mindent megosztottunk egymással, most viszont nem tudtam mi tévő legyek, mert ilyen még sosem volt.
*Jázmin, kérlek mond el. Mi nyomja a szíved?*Sétáltam az oldalához, és felnéztem a fejére. Ő továbbra is gondterhelten nézett a távolba, és láttam rajta, hogy nem tudja mi tévő legyen. Észrevettem, hogy a szemében egy visszatartott könny csillog, ami miatt borzasztóan éreztem magam. Itt volt, nem tudtam miért viselkedik így, nem tudtam mi baja, és még csak azt sem tudnám, hogy mivel tudnám megvígasztalni.
*Jázmin. Tudod, hogy bármi is nyomja a szívedet, nekem elmondhatot.*Mondtam én is egy kicsit elérzékenyülve. Választ továbbra sem kaptam. Borzasztóan rosszul esett így látni őt. Összeszorult a szívem, ha belegondoltam abba, hogy mi történhetett, ami ennyire felzaklatta.
*Jázmin, kérlek mond el!*Mondtam hangosabban, a mondat vége pedig vízhangot vert a fejemben. Erre végre felém fordult, és mélyen a szemembe nézett. Majd pedig becsukta a szemét, mire kigördült egy könnycsepp belőlle, majd annyit mondott halkan:*Félek.*
Csak tátogni tudtam a döbbenettől. Fél? De mégis mitől? Hogyan? Miért? És ami a legfontosabb, hogyan segíthetnék neki?! Ezek a gondoltalok kavarogtak a fejemben, amikor lehajolt hozzán, és lágyan megnyalta az arcom.
*Csak egy kicsit szeretnék egyedül lenni, kicsim.*Mondta halkan, mélyen a szemembe nézve, és bocsánat kérően elmosolyodott, amit viszonoztam, majd visszafordította a fejét a tenger felé.
*Hadjuk. Nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Legjobb lett volna, ha...*Kezdte, de tudva mit akar mondani, a szavába vágtam.
*Kérlek ilyenre ne is gondolj!*Sétáltam oda a feje elé, és kitöröltem egy könnycseppet a szeméből.*Ez csak természetes, hogy elmondod a bánatod. Egyáltalán nem terhelsz ezzel. Végül is mire valók a társak, ha nem arra, hogy kitartsanak a másik mellett? Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, és ha épp nem vagyok kéznél, Vatrax, vagy bárki másra is számíthatsz. Kitartunk egymás mellett, és ezt te is tudod! Ezt sose felejtsd.*Fejeztem be mondandómat, és éreztem ahogy egyre jobban áramlik at a kapcsolaton keresztül a hálája.
*Köszönöm.*Nyalta meg megint az arcom, de éreztem, hogy tényleg szeretne egyedül lenni. Megint megöleltem a fejét, majd egy sóhajtás kíséretében, kelletlenül bár, de magára hagytam. Gyűlöltem magam azért, amiért ilyen állapotban kellett otthagynom, de nem tehettem mást. Ha maradok, valószínűleg csak jobban feszengene, és nem tudná lerendezni a gondolatait. Mikor visszaértem, mindenki fent volt már. Auróra Villámmal játszott. Tate ahogy láttam morgolódott, Csontit, meg Nyesit pedig seholt sem láttam.
-John!-Hallottam Dani hangját, a tábortűztől, ahogl ott ült mindenki és épp reggeliztek. Odamentem, és leültem hozályuk.
-Valami baj van John?-Szólalt meg rögtön Anna.
-Nem semmi, hadjuk.-Ingattam meg a fejemet egy kicsit zaklatottan, majd nekiestem egy halnak. A többiek is nekiestek a vacsorályuknak, és beszélgettek. Amikor végeztem, felálltam, és odamentem Auhoz.
-Hogy érzed magad?-Kérdeztem a sárkányok nyelvén.
-Köszönöm, jól vagyok John! Nagyon hálás vagyok amiért utánnunk jöttetek.
-Ez csak természetes, egy barátnak mindent.-Mondtam, majd mielőtt kérdezősködni kezdett volna, elsétáltam. Időközben visszajött a két lómadár, majd miután felnyergelték a sárkányokat, én pedig átváltoztam, elindultunk. Visszanéztem Jázminra, és láttam ahogy minket néz.
*Kérlek vigyázz magadra, és minél előbb gyere haza.*Küldtem neki a gondolatot, bár, hogy hallotta-e azt nem tudom, mert válasz nem érkezett. Az út ugyan olyan hosszú volt, mint oda fele. Csak ritkán szóltak hozzám, ami mondjuk annyira nem zavart, mert én is szerettem volna elrendezni a gondolataim. Hosszú ideig gondolkodtam Jázminon, és azon, hogy mitől félhet. Révedezésemből az zökkentett ki, hogy Tate repült be mellém.
-Valami gond van, John? Látszik, hogy valami bajod van.-Kérdezte, és igazán meglepődtem, mert most elősször kedves hangot ütött meg.
-Nekem semmi bajom, csak Jázminnak van valami baja. Azt mondta nekem, hogy fél, de hogy mitől, azt nem tudom. Nagyon aggódom érte, mert eddig sosem volt ilyen.
-Nagyon aggódsz miatta?
-Láttál már valaha, egy megtört éjfúriát, mely a sírás határán volt?-Válaszoltam egy kérdéssel, a kérdésre.
-Huh, értem. Valami nagyon felzaklathatta, ha ennyire fél valamitől.
-Az egyetlen kérdés az, hogy mitől, vagy kitől fél.-Válaszoltam, majd mindketten hallgatásba burkolóztunk. Előttünk pedig elkezdtek beszélni, bár hogy miről, azt nem tudom. Végül Csonti kiáltozására lettünk figyelmesek:
-Megjöttünk!-Mondta, mire mind felkaptuk a fejünket, és észrevettük Hibbant-szigetet. Leszálltunk, és tudtam, hogy mire gondolnak a többiek, ezért amikor mindenkiről lekerült a nyereg, mind felszálltunk, és elindultunk Auróra családjához, a Thor-sziklára. Mikor oda értünk, úgy látszik már vártak minket, mert mind ott voltak egy tisztáson. Mikor leszálltunk, kicsit mindannyian feszengtünk, aztán megszólalt Auróra anyja:
- Üdvözletem lányom. Örülök, hogy ismét körünkben tudhatlak. -mondta mosolyogva, majd megölelte.
-Anya, Ő itt John, igen. Ő segített hazajutni. Ő  pedig...-És ez így ment tovább, mindenki mindenkivel megismerkedett, és rögtôn oldódott a hangulat. Mondjuk én továbbra is zaklatott voltam kicsit, mert nem tudtam kiverni a fejemből, Jázminnak a baját. Egy kis idő után elmentem, mert reménykedtem benne, hogy Jázmin hazajött. Leszálltam a házunk előtt, majd még mindig sárkány alakban bementem. Felmentem az emeletre, és mikor benyitottam...
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Nem volt ott. Még mindíg nem jött haza. Borzasztóan aggódtam érte. De nem tudtam mit tenni. Lefeküdtem a közös helyünkre, és lassacskán elaludtam..........rémálmok között........