24.Fejezet: Újra otthon.

Sziasztok! Sajnálom, hogy régen nem volt rész, de volt egy-két galiba a géppel, és sok mindennel kellett most foglalkoznom. Szóval most egy extra hosszú résszel jöttem, remélem tetszeni fog!
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Csak úgy rohantunk a kijárat felé, hogy minél hamarabb elhagyjuk ezt az elátkozott barlangot.

- Hé Star.... - Hallottam Auróra hangját.

- Igen? - Jött a válasz.

- Köszi... hogy segítettél.

- Nincs mit. - Válaszolta.

- Végre fény!! - Kiáltotta Roar.

- Éppen ideje volt! - Sóhajtott Nyesi.

- És most? - Kérdezte Tate, miután mind kint voltunk, és szívtuk magunkba a friss levegőt.

- Megkeressük azt a támpontot, amiről Au álma beszélt. Szóródjunk szét és keressük! - Mondtam mindenkinek, majd felszálltunk.  Sokáig kerestük, én és Tate párszor körbe is repültünk a szigetet, amikor meghallottuk Star hangját.

- Srácok gyertek gyorsan! Azt hiszem találtam valamit! - Gyorsan oda is értünk, és kicsit meg is lepődtünk a látványtól, ugyanis egy

kőbe volt belevésve egy vers:

Vagyok átkok hordozója,

És vagyok átkok átka.

Vagyok minden átok apja,

És minden átok gyilkosa.

Kék halálban lakozok,

És átkokat riogatok.

Én éltetem a kék halált,

És majd én hozom a halált.

- Ahha... tudja valaki, hogy ez meg mi a fenét jelent? - Fakadt ki mellettem Tate.

- Ami azt illeti fogalmam sincs.... - Egészítette ki Au.

- Remek... ismét zsákutcában vagyunk. - Válaszolta, a miénkhez hasonló rossz kedvel.

- De jót találtam meg ugye? - Kérdezte Star.

- Úgy tűnik. - Mosolygott rá Roar.

- Óóó köszi, megtudnálak zabálni! - Lelkendezett Star, ahogy megölelte Roart.

- Anya, nemár! - Próbált meg hátrahúzódni.

- Addig én leírom! - Mondtam, és gyorsan lefirkantottam a verset a térkép hátuljára.

- És most... - Szólalt meg Au, de közbevágott Starfire.

- ... menjünk tovább.

- Öhm... Srácok! - Szólt ismét, de nem igazán figyeltünk a lelkenezéstől, és hamar fel is szálltunk. Közben pedig Auróra tovább szólogatott, de nem igen tudtam rá figyelni.

- John!!

- Most még tovább megyünk ebbe az irányba pár kilométert és ott is leszünk...

- Hahóóó!!

- És mennyi idő míg odaérünk? - Kérdezte Tate, közben pedig Au berepült mellém.

- Jooohn!!!

- Lehet hogy napokig.. De lehet hogy estére már otthon leszünk. Amilyen furcsaságok történnek...

- Roarrrrrrrr!!!!! - Ordított végül, fülsiketítő hangon.

- Auróra, mi van már??? - Nézett rá mindenki.

- Köszönöm h végre hajlandóak vagytok figyelni rám!

- Oké, bocsi.. Szóval mi a baj?

- Semmi... csupán annyi hogy Jázmin épp nagy erővel repül felénk, és a nevedet kiabálja. - Felelte megvető ábrázattal, és hamarosan már hallottam is Jázmin hangját.

- O-ó... - Kezdtem gyorsabb tempóra váltani, ugyanis Jázmin nagyon is dühösnek nézett ki.

- John! Állj meg, most azonnal! - Kiáltotta, mire megijedtebben kezdtem menekülni.

- Jázmin, megmagyarázom! - Kiáltottam, viszont gondolat menetileg rám csatlakozott, amire egyáltalán nem számítottam, melynek következtében sikeresen lebénított, és hamar elkapott, mancsaival pedig szorosan magához szorított.

- Megvagy! - Morgott. Én csak ijedten húztam össze magam, ugyanis ennyire dühös még sosem volt. - Lesz egy-kér dolog, amiről beszélnünk kell! - Mondta vészjósló hangon, mire csak nyeltem egyet. - Remélem, hogy valami nagyon jó indokod volt arra, hogy csak úgy ott hagyj a kicsikkel. - Folytatta, de én mukkanni se mertem. Erre csak mordult egyet, majd visszafordult, és célba vette a többieket, akik időközben leszálltak egy kisebb szigeten. - Viszont haza jössz velem. Nem mész tovább velük. - Mondta, majd pár perc múlva lerakott, majd leszállt mellettem.

- Figyeljetek srácok... mi most hazamegyünk..... oké? - Adtam át Tatenek a térképet. - Otthon találkozunk.

- Rendben.. ahogy gondoljátok. - Válaszolta halkan Au.

- Akar még valaki jönni? - Kérdezte viszonylag nyugodt hangon Jázmin. Erre Auróra és Karom pár percig néztek egymásra, majd Karom megszólalt:

- Ha valaki akar még menni, mehet. De mi elmegyünk megtörni azt az átkot. - Mondta, majd egymásra mosolyogtak.

- Ha már csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen. - Magyarázta.

- Erről példát vehetnél Au. - Mondta Csonti.

- Nos.. akkor sziasztok! - Szállt fel Jázmin, de én még visszafordultam Aurórához.

- Au, vigyázz a térképre, a hátulján van a vers is, és le ne térjetek az útról!

- Nyugi haver, én tudok olvasni, minden oké lesz, de menj, mert a csajod mindenkit élve felfal. - Mondta Tate, amin magamban mosolyogtam, balszerencsémre Jázmin viszont megérezte, s nyugtázta, hogy ezért is még kapni fogok.

- Oké, megyek is, sziasztok! - Változtam át végül én is, majd felreppentem, s Jázmin vezetésével elindultunk vissza Hibbantra. Mondanom sem kell, kicsivel Jázmin mögött repültem, mert nem mertem a szemébe nézni. Való igaz, hanyag voltam. Jázminnak pedig igaza volt, szólnom kellett volna neki, még ha nem is engedett volna el. Gondolkozásomból az zökkentett ki, hogy Jázmin fölém szállt, majd mancsaival megfogott, s magához ölelt.

- Aggódtam érted. - Mondta halkan, mire én kicsit megnyugodtam.

- Tudok magamra vigyázni. - Válaszoltam.

- És mi lett volna, ha elkapnak?

- Akkor kiszabadítom magam, és elmenekülök. - Emeltem meg a fejem, mire Jázmin csak sóhajtott, majd elengedett, s csöndben repültünk tovább. Pár óra repülés után megláttuk Hibbant-sziget körvonalait. Hamarosan leszálltunk a házunk elé, s nagy meglepetésemre rögtön odaszaladt hozzánk mind az öt fiókánk, s nekünk dörgölőztek. Váratlanul aztán megjelent a lihegő Villám, mire meglepetten néztem rá.

- Hát te? - Kérdeztem.

- Jázmin kért meg rá, hogy vigyázzak a fiókáitokra. Tíz perccel ezelőtt lógtak meg, azóta csak utánunk loholok. - Lihegte.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk. - Biccentett Jázmin, majd felkapta a kicsiket, s bement a házba, én pedig emberként utána. Felmentünk az emeletre, majd miután sikerült lefektetni a kicsiket, Jázmin hirtelen felkapott, majd mikor a kicsik mellé feküdt, a mancsai közé fektetett, majd a mancsaira (és egyben rám) fektette a fejét.

- Így majd nem fogsz tudni bajba keveredni. - Mormolta higgadtan.

- Eddig sem keveredtem soha bajba. - Jegyeztem meg kicsit bosszúsan, majd megvakartam az állát, mire halk dorombolásba kezdett.

- Mégis több baj van veled, mint egy fiókával. - Sóhajtott, majd megemelte a fejét, arcon nyalt, s visszafektette a fejét.

- Akkor ne is beszéljünk arról az időről, amikor te voltál fióka. - Nevettem halkan az emlékre visszagondolva, mire Jázmin csak még jobban dorombolt.

- Legközelebb viszont ne csinálj ilyet. - Mondta, ahogy egyik mancsát közelebb rakta hozzám.

- Oké, nem fogok. - Válaszoltam halkan, s lassanként mind elaludtunk.

***

Hamarosan arra ébredtem, hogy az egyik fiókám az arcomat nyalogatja. Álmosan nyitottam ki a szemem, s szembetaláltam magam Fantommal.

- Menjünk ki játszani! - Ugrált, s könyörgő szemekkel nézett rám.

- Mennék én, csak anyád... - Kezdtem mosolyogva, de Jázmin megemelte a fejét.

- Kicsim, menj játssz a testvéreiddel. - Mondta a lehető leglágyabban, s képen nyalta a kis fiókánkat, ahogy nevetve bújt hozzánk, majd játékosan ráugrott Orionra, s játékosan birkózni kezdtek. Én közben felültem, s megvakartam Jázmin nyakát, aki erre dorombolva nyalta meg a hajamat. Elmosolyodtam, majd egy boldog sóhaj kíséretében dőltem neki jázminnak, kinek a lehelete cirógatta a hajam.

- Milyen csönd van. - Szólalt meg jázmin pár perc után. Természetesen igaza volt, ha nem vesszük a fiókákat.

- Igen, valóban. - Válaszoltam, majd felnéztem rá, s megsimogattam a nyakát. Fél óráig néztük, ahogy a fiókáink játszanak, mikor Orion kifáradt, s befészkelte magát az ölembe és elaludt. Újfent elmosolyodtam, s lassan simogatni kezdtem, mire álmában jobban hozzám bújt. Jázmin elégedetten szuszogott, s mellém fektette a fejét, és hol Oriont, hol pedig a többi négy fiókát figyelte. Közben én elgondolkodva néztem Oriont, s arra gondolta: Mi lesz, ha mindannyian felnőnek? Jázminnak nemigen fog tetszeni az, hogy mindüket lovashoz adjuk majd. Talán, ha ketten majd társulhatnak egy emberhez. Inkább elvetettem a gondolatot. Nekem sem tetszett annyira a gondolat, s bevallom szerettem volna, hogy vad sárkányként éljék le az életüket. Megmutatkozott végre a remény, és lehet, hogy az éjfúriák nem fognak kihalni. Ennek a gondolatnak a hatására még nagyobb nyugalom jött a szívemre, majd mosolyogva raktam Jázmin orrára a kezemet. Rám nézett, s halkan dorombolni kezdett, majd kinézett az ablakon, ahol még mindig csak a sötét égboltot lehetett látni. Egyik szárnyával óvatosan felkapott engem, ölemben Orionnal, majd az oldalához rakott minket, ahol elfeküdtem, s miután szorosan mellém feküdt a többi fiókánk, körbetekert minket a farok szárnyával, s betakart a szárnyával mind annyiunkat. A kellemes melegnek hála rögtön elnyomott az álom.

***

Reggel arra keltem, hogy Jázmin bökdösi óvatosan az arcom. Egy ásítás kíséretében felültem, majd pislogtam párat, s kidörgöltem az álmot a szemeimből. Rámosolyogtam Jázminra, majd kinyújtóztattam a végtagjaim, majd ránéztem a még mindig alvó fiókákra.

- Jó mélyen alszanak. - Mondta Jázmin, ahogy megnyalta egyik fiókánk feje búbját. Én csak még jobban elmosolyodtam, majd felmásztam a hátára, s elkezdtem vakarni a hátát, amit Ő hangos dorombolással fogadott. Pár percig még folytattam, majd  lecsúsztam az oldalán, s odasétáltam a fejéhez. Rámosolygott, majd hirtelen feldöntött, s nyalogatni kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy tetőtől talpig áztam a nyálában. (Ami nem csoda, hisz már a nyelve háromszor akkora, mint én.)

- Oké, oké! Megadom magam! - Terültem el végül, és nem védekeztem. (Hisz esélyem sem lett volna.) Jázmin nevetve nyalogatott még 2 percig, majd abbahagyta végül, megrázta magát, s csábítón rámosolygott. Én csak a szemeimet forgatva visszamosolyogtam rá, majd felálltam.

- Megyek, lemosom magam. - Nevettem halkan, ahogy lementem, majd miután egy dézsába forró vizet hordtam egy helyi forrásból, levetettem a ruháimat, amiket felakasztottam száradni, s beültem a dézsába, majd alaposan lesikáltam magam. Mikor már nyál mentes voltam, hátradőltem, s élveztem a forró víz frissítő hatását. Pár perc múlva kiszálltam, megszárítkoztam, majd felvettem száraz ruháimat, s vissza felmentem az emeletre. Jázmin már készenlétben állt, ezért mikor benyitottam, rögtön arcon nyalt, majd a nevetéstől a hátán fetrengett, mire én bosszúsan fújtattam, majd letöröltem az arcomról a nyálat, s sunyin vigyorogva mentem az oldalához.

- Tudom ám, hogy hol a gyenge pontod. - Vigyorogtam tovább, mire hirtelen abbahagyta a nevetést, s holtra vált ábrázattal nézett rám, s megpróbált távolabb mászni tőlem, ám én ráugrottam a hasára, s csikizni kezdtem. Kitört belőle a nevetés roham, de nem önmagától, hanem a csikizés hatására, amin én is jól nevettem, mindeközben pedig a fiókáink tovább aludták az igazak álmát.

- Nee! Ne csináld már! - Sikoltozott nevetve, s közben izgett-mozgott, csakhogy kiszabaduljon, ám semmi esélye nem volt. És nem hagytam!

- Bárhonnan ki tudok szabadulni, de csikizésben vagyok a legjobb! - Nevettem fel. Csodálkozom, hogy a fiókáink nem ébredtek fel arra, ahogy mi szórakozunk.

- Elég! - Sikoltozott tovább nevetve, végül pedig megkegyelmeztem neki, és abbahagytam, mire fáradtan dőlt el, s kapkodta a levegőt, miközben halkan fel-felnevetett.

- Na, továbbra is kekeckedni akarsz? - Kérdeztem, ahogy elfeküdtem rajta. Várt, ameddig nem kapkodta a levegőt, majd elvigyorodott.

- Még szép! - S ezzel hirtelen felült, minek következtében fölöttem tornyosult, s nagy szemekkel nézett rám. - Szóval bárhonnan ki tudsz szabadulni? - Vigyorgott szemtelenül, mire gyanakvón összehúztam a szemöldököm.

- Mire készülsz? - Kérdeztem, ahogy lassan megemelkedtem.

- Teszteljük hát le, hogy ki tudsz-e szabadulni. - Mondta, s játékosan járatta a farkát, majd pont amikor elugrottam volna, akkor hirtelen kinyitotta a száját, s bekapott, majd résnyire nyitva hagyta azt, de kieresztette a fogait, hogy nehezebben tudjak kijutni.

- Hééé! - Nevettem fel, ahogy megpróbáltam kinyitni a száját, ám nyelvével arrébb lökött, így a nyelve alá csúsztam, s hirtelen rám fektette azt. - Engedj már ki! - Kiáltottam tovább nevetve, ahogy próbáltam szabadulni a nyelve alól, miközben Ő kuncogott. Negyed óráig küzdöttem, végül viszont elterültem.

- Oké, győztél. Feladom. - Mondtam, mire kicsit hangosabban kuncogott, majd lehajolt, és kiengedett. És ismét, mentem le, hoztam a helyi forrástól vizet, s ismét megmosakodtam, majd megszárítkoztam, felvettem száraz ruháimat, majd vissza felcaptattam Jázminhoz. Mindezt tíz perc alatt. - Tudod, ezt még jócskán visszakapod. - Néztem rá szúrósan, s egyben játékosan, mire csak megint arcon nyalt. Szemeimet forgatva töröltem le arcomról a nyálat, majd megvakartam Jázmin állát, amire becsukott szemmel dorombolni kezdett.

- Hát, mégsem tudsz minden honnan kiszabadulni. - Mosolyodott el, ahogy jobban a kezemnek nyomta az állát.

- Úgy látszik. - Ingattam a fejem, ahogy végül abbahagytam az állának a vakarását. Ő csak még egyszer boldogan rám mosolygott, amikor hirtelen egy hatalmas mennydörgés rázta meg az egész szigetet. A fiókáink erre már felkeltek, s mind ijedten szaladtak oda hozzánk, s bújtak be Jázmin mancsaihoz, Orion pedig a karjaimba ugrott, s elbújtatta a fejét egyik szárnyával.

- Héhé. Csssssss. - Dünnyögtem, ahogy lassan simogatni kezdtem Oriont.

- Ez mi volt? - Kérdezte Jázmin, ahogy lefeküdt, s nyugtatón szuszogott a többi négy fiókánknak.

- Nem tudom, de azt hiszem arról jött, amerre Auróráék tartottak. - Mondtam, ahogy pár pillanatra kinéztem az ablakon, majd leültem Jázmin mellé, s tovább simogattam Oriont, aki lassan abbahagyta a reszketést, s előbújtatta fejét szárnya mögül. Ijedten pislogott körbe, majd rám nézett, s jobban hozzám bújt, én pedig megvakartam az orrán a pikkelyeket. Miután kellően lenyugodtak mindannyian, Jázmin magához ölelte őket, én pedig leültem Jázmin mellé. Rámosolyogtam Orionra, mire az vigyorogva lökött rajtam egyet hirtelen, mire én hátra estem, s a mellkasomra ugrott. Felnevettem, majd játékosan birkózni kezdtünk, s hagytam magam. Ám ekkor jöttek a többiek, és már öten is letámadtak.

- Elmegyek, halászok. - Mondta jázmin, ahogy kiugrott az ablakon, otthagyva engem, s a fiókáink már nagyobb bátorsággal játszottak velem. Hárman elkezdtek ugrálni rajtam (Holdfény, Árnyék, Fantom) ketten pedig (Vigyori, és Orion) úgy döntöttek, hogy megpróbálják eltüntetni a kezeimet. Orion már kétszer akkora volt, mint a testvérei, s akkora mint a mellkasom, szóval Ő könnyű szerrel elkapta a jobb kezem, Vigyori viszont csak három ujjamat tudta elkapni.

- Jól van, gyerekek elég lesz! - Nevettem fel, s legnagyobb szerencsémre el is engedtek, majd leültek sorban mellém. Nevetve ültem fel, majd egyenként megvakartam mindnek a feje búbját, amit mind dorombolva fogadott, s nevetve kezdték hirtelen újra a birkózást egymással. Fejemet ingatva álltam fel, s raktam az íjamat a tegezzel együtt magasabbra, s a kardomat is felrakta a falra, hogy ne legyen útban. Hamarosan aztán megérkezett Jázmin, majd miután felöklendezte a halakat a kicsiknek, arcon nyalt, majd leheveredett. Fejemet ingatva ültem le mellé, és dőltem neki az oldalának. Hamarosan a fiókáink is végeztek, akik szinte egyként feküdtek le mellénk, s aludtak el. Fejemet ingatva feküdtem el Én is, mire Jázmin a fejét az én fejem mellé fektette, majd szárnyával betakart minket.

23.Fejezet:Átok okozta történések.

Azután egy másik barlangban tértem magamhoz. Egy teljesen másik barlangban.

-Srácok!-Ordítottam.

-Srácok, srácok, srácok, srácok!-Verte vissza a vízhang.

-Itt vagytok?

-Itt vagytok, itt vagytok, itt vagytok, itt vagytok?

-Mi lehet ez a hely?-Kérdeztem magamtól halkan, mert kezdett idegesíteni a vízhang. Elindultam az egyik irányba, és fél óra múlva megálltam. *Lehet, hogy körbe körbe megyek? Ez mellett a szikla mellett, már vagy hatszor elmentem.*Gondoltam magamban. Bele véstem egy jelet, majd elindultam. Öt perc múlva, megint elmentem mellette, és ott volt a jel.*Gondolhattam volna.* Majd meghallottam egy sárkány hangját. Egy éjfúria fióka hangját. Aztán, egy fájdalmas kiáltást.

-Ne!-Ordítottam teli torokból, majd elkezdtem rohanni a hang irányába. Mikor odaértem borzalmas látvány fogadott. Árnyék ott feküdt a földön. Holtan. Majd meghallottam egy újabb kiáltást. Majd még egyet, egy harmadikat, negyediket, végezetül pedig az ötödiket is. Halálos rémületben kezdtem el rohanni, és vettem közben észre a holttestüket. Fantom, Holdfény, Fogas, és Oriont is holtan találtam.

-Ki tehette ezt?!-Rogytam a földre, és sirattam meg a fiókáimat. Hamarosan pedig meghallottam, egy sárkány szuszogását. Felkaptam a fejem, és a hang irányába néztem. Jázmin volt az. Ott feküdt egy sötét részben.Mikor közelebb mentem hozzá, teljesen elborzadtam. Össze vissza volt karmolva, az egyik szeme is meg volt karmolva, az oldalán pedig. Az oldalán egy hatalmas lyuk volt. És azt is tudtam, hogy mi okozta. Odamentem a fejéhez, mire hirtelen felébredt, és morogni kezdett, de amint meglátott, kicsit megkönnyebbült.

-Mi történt?!-Bújtam oda a fejéhez, amennyire csak tudtam, mire gyengén dorombolni kezdett.

-Menekülj. Nekem már úgy is hamarosan végem…-Kezdte erőtlen hangon, de én közbevágtam.

-Nem! Nem hagylak itt! Biztos, hogy meg lehet téged valahogy gyógyítani!-Kapkodtam ide oda a fejem., de Ő csak bosszúsan, és erőtlenül morrant egyet.

-Nem! Menekülj! Bármelyik pillanatban visszajöhet.

-De ki?

-Villámszár…-Kezdte volna, de ekkor hirtelen belé csapott a villám, és holtan rogyott a padlóra.

-Neee!-Üvöltöttem kétségbe esetten, mire mögülem, egy megvető, hangos nevetés hallatszott.

-Milyen nyálas! Jajj, ne! Kérlek Jázmin, ne halj meg!-Nevetett tovább, mire megfordultam.

-Te!-Mondtam, szinte köpve. Az az átkozott volt az! Az az ölvész, aki végzett az anyámmal!-Villámszárny!!!-Üvöltöttem, ezúttal jóval hangosabban, és a dühtől eltorzul arccal estem neki, és véres harcba kezdtünk. Megpróbált villámmal lelőni, de mindig kitértem a villám útjából, és teli erőmből lőttem őt plazma bombákkal, de semmi hatásuk nem volt rá, mert villámokkal hárította. Egy bizonyos ponton, eluralkodott rajtam a harag, aminek hála, a plazma bombáim nem lilák voltak, hanem vörösek. És kétszer olyan erősek. De ennek sem volt semmi hatása. Megpróbáltam a közelébe férkőzni, majd amikor elég közel értem, nekiugrottam, és elkezdtem teli erőmből harapni, meg karmolni. Egy ideig még így dulakodtunk, amikor sikerült megsebeznem a szemén. Erre hátratántorodott, amit én rögtön ki is használtam. Rálőttem egy plazma bombát, egyenesen a fejére. Talált. A következő pillanatban, élettelenül esett össze. Sikerült. Megöltem. Megbosszultam a fiókáimat, anyámat, és Jázmin! Viszont a következő pillanatban megint elkezdett homályosodni minden, a következő percben pedig megint sötétség. Aztán megint láttam mindent, de most nem ott voltam, ahol az előbb. Ezúttal egy, a falakon levő, több ezer világító kővel rendelkező barlangban voltam.Aztán meghallottam magam mögül két ismerős ordítást is.

- Nektek meg mi bajotok?-Fordultam Star, és Viki felé értetlenül, miközben továbbra is reszkettek. Válaszul csak annyit kaptam, hogy mögém böktek.

- Jé, egy pók. -Fordultak a kis ízeltlábú felé.- Várjunk ti... -Vigyorodtam el hirtelen- ti.. ti féltek egy póktól?-Nevettem fel végül. Ezt tényleg nem tudtam nevetés nélkül megállni. Hogy egy sárkány féljen egy póktól.

- Nem vicces! Igazán segíthetnél! - Förmedtek rám egyként.

- Starfire, sárkány vagy! Miért nem égeted el?-Néztem rá értetlenül, de még mindig nevetve.

- Hát őőőő........ Tényleg!-Mondta végül.

- Te vagy a nagyobb, mutasd meg neki!-Kezdtem bíztatni. Félve felállt, és a pók elé lépett. Elkezdett gázt gyűjteni, majd egy kicsi tűzzel elkergette a pókot.

- Ezazz sikerült!! -Kiáltott fel, mire elismerően biccentettem.

- Ügyes. -Nevettem fel. - Akkor ezek szerint... itt valóra válnak a legrosszabb rém álmaink... - mormoltam magamban. Azt hiszem kezdtem sejteni, hogy mi folyhat itt, de még nem vagyok benne biztos

-Viki!-Kiáltott fel hirtelen Star. Majd minden ismételten elkezdett sötétülni, és ismét másutt teremtünk. Újra mindent látni lehetett. Egy, az előzőnél kicsivel sötétebb barlangban voltunk.     

-Tudok teleportálni, vagy mi? ÚÚÚÚÚ RÁ KELL JÖNNÖM HOGY CSINÁLTAM!!! – Ugrott egyet Star lelkesedésében, amin én magamban csak mosolyogtam egy jót, majd oldalba böktem.
- Mi van veled?
- Ssst!, teleportálni próbálok! – Förmedt rám. Hirtelen tőlünk nem messze fény gyúlt, és hangok kezdtek kiszűrődni.

- Nézzük meg mi az. – Ragadtam meg Star szárnyát, majd maga után húzva elindultunk a fény felé. Alig mentünk pár lépést, halk suttogást lehetett hallani a fény irányáéból. Aztán hirtelen valaki felröhögött. Auróra. Eztán azt hiszem Tate lehetett a következő, aki nevetett? Egymásra pillantottunk és odasiettünk. Hamarosan megláttuk, ahogyan Nyesi áll a világításban, és némán bambul maga elé. Körös körül nevető sárkányok hangja volt.

 - Nyesi, mi ez?? – Kérdezte Star, de választ nem kapott, Nyesi pedig csak tovább bámulta a falat.
- Nyesi!! – Löktem meg óvatosan, hogy felfigyeljen ránk.. Lassan felénk fordult és ránk emelte üveges tekintetét. Rémület csillogott a szemében, és egyszerre fáradt beletörődés. Mint akiből elszállt a lélek, és feladta a harcot.

- Nyesi, mit látsz? – Ijedtem meg.
- Ti is ki akartok nevetni? – Kérdezte halkan, továbbra is üreges tekintettel. - Álljatok be a sorba. – Tolt minket a fal mellé, és tovább bámulta azt, rezzenéstelen arccal. Aztán egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Nyesi, mondd el mit látsz! Segítünk, bármi is az! – Léptem hozzá közelebb.
- Igen, mondd Nyesi! – Segített be Star.
- Nevető sárkányok.... Ameddig a szem ellát. Az istállóig áll a sor. – Felelte, szinte robotként.
- Tehát akkor a főtéren állhat a rémálmában. – Mondtam halkan. Biztos az a legnagyobb rémálma, hogy mindenki elhagyja, és kineveti.
- Ti álltok elöl. Mindenki aki fontos nekem. Tate a leghangosabb. – Csuklott el a hangja.
- Nyesi, de mi nem nevetünk! – Álltam oda elé.
- Igen Nyesi, szeretünk, és sosem röhögnénk ki! - Lépett közelebb Star is, mire Nyesi hirtelen hátraugrott.

- Nem! Hagyjatok békén! Miért hinnék nektek? – Kérdezte szinte zaklatottan.

- Nyesi gondolkodj! Sosem röhögnénk rajtad. Ne felejtsd el. Aurórát, és Csontit ismered a legrégebben. Úgy ismered őket, mint akik simán elfordulnának tőled? És Szikra? Vele is jóban vagy, mindig segítettetek a másiknak! Valamint gondolj bele. Szerinted Tate azért tett meg ennyit érted, hogy aztán simán elforduljon tőled, és kinevessen? – Kérdeztem, mire újra előbuggyant egy könnycsepp, és láttam, hogy a szeme kezd újra normalizálódni. – Mindannyian szeretünk téged. Soha nem okoznánk neked felesleges fájdalmat. Tudod, hogy ránk bármikor számíthatsz. És mi is számítunk rád. Gondolj bele abba is, hogy hogyan kerülnél Hibbantra, amikor egy barlangban vagyunk. - Tettem fel a végső kérdést, mire teljesen magához tért, majd pár perc múlva, mikor ránk nézett, komótosan átölelt minket. Majd ismét elsötétedett minden, és egy újabb rémálomba csöppentünk.

- Na jó, magyarázzátok el mi ez az egész! – Förmedt ránk Nyesi azonnal.
- Figyelj Nyesi, mikor bejöttünk a barlangba, hatása alá kerültünk egy átoknak! Mindünk szembesül a legnagyobb félelmével, és le kell győznie! Ha nem sikerül, akkor viszont akár örökre itt maradhatunk, szóval fel kell keltenünk Aurórát, mielőtt kárt tesz magában! – Hadartam le neki.
- Ahaaaa! Végre világos. – Mosolygott Star is.
- Attól tartok nehéz lesz... – indultam el. - Auróránál van a nyakék. Vagyis ő a fő célpont. Az átok nem fogja egykönnyen engedni. Az is lehet, hogy nem csak egy félelmét mutatja neki, hanem minél többet csak lehet!
- Akkor..... jó lesz ha sietünk. – Ijedt meg Nyesi.
- Merre menjünk? - Kérdezte Star. Viszont válaszként csak egy sikítást hallottunk. Auróráét. És egyre erősödött.
- Ne, kérlek hagyjatok, kérlek, bocsánat, bocsánat!!! - Ordította összeszorított szemekkel, majd egyenesen nekem rohant.
- Mi a baj Auróra? – Kérdezte ijedten Nyesi. Vagy 10x ijedtebben nézett vissza rá.
- Au, nyugi nincs semmi baj! - Lépett közelebb Star, és nyugtatni próbálta. Rögtön kapcsoltam, és megragadtam Aurórát.
- Au, csak mondd el mi a baj, és segítünk ígérem! – Ráztam meg, hátha sikerül észhez téríteni, de Ő csak kifejtette magát a szorításomból, és hátrálni kezdett.
- Hagyjatok! Engedjetek elmenni, sosem jövök vissza Hibbantra, ígérem!! – Ordította, a következő pillanatban pedig el is futott. Utána pedig hirtelen árnyak suhantak, de ami még ijesztőbb, hogy mi is ott voltunk.
- Az én rémálmomat is ilyen jól lehetett látni? – Kérdezte Nyesi, amikor már eltűntek.
- Nem, semmit nem láttunk. – Mondtam idegesen. Ez nem jó. - Gyertek gyorsan! – Intettem, és utána is iramodtunk. Sokáig rohantunk utána, aztán láttuk, hogy beleesik egy szakadékba. Ijedten kétszereztük meg a tempót, és hamarosan oda is értünk. Időközben az a sok árny eltűnt, de nem törődtünk vele.
- Auróra, jól vagy?? – Kiáltottunk le oda rémülten.
- Mit érdekel az titeket?! Hagyjatok! Inkább itt pusztulok meg, minthogy tovább bántsatok.... – Néztek fel ránk könnyes szemekkel, mire mi csak sajnálattal néztünk vissza rá.
- Na jól van, Nyesi, segíts felhúzni mielőtt megint jön valami rémálom! – Fordultam Nyesi felé, aki már nyújtotta is a fejét hozzá, amikor fájdalmas kiáltást hallottunk magunk mögül.
- Karom! – Kiáltott Au rémülten, mi pedig hátranézve láttuk, ahogy Villámszárny Karmommal szórakozgat. (Pontosabban csak Villámszárny szórakozik, Karom inkább szenved.)
- Ó milyen megható.... De nem feledkeztél el véletlenül valamiről? Vagy mondjam inkább úgy, hogy valakiről? – Hajolt közelebb Karomhoz, de az csak morgott rá.
- Mit akarsz tőlem?? Mondd meg, megteszem, csak hagyd őt békén!! – Ordított neki Au.
- Terítsük le! – Ordítottam, mire Star nekiugrott, de simán átsuhant rajta, mintha ott se lenne. 

- Hagyd Star, csak ő győzheti le! – Kiáltott neki Nyesi, amint mindketten megérttettük az egészet.

- Tőled nem akarok én semmit! – Kiáltott Villámszárny Aunak. - Annál többet ettől a jóképű Szörnyennagytól, igaz-e édes? – Hajolt hozzá közelebb, Karom meg horkantva próbálta hátrahúzni a fejét, de ahogy Villámszárny egyre közelebb hajolt hozzá, úgy látszik Karom egyre jobban kezdett vonzódni hozzá.
- Hagyd békén!!! – Ordított sírva, és nekirohanva a falnak megpróbált felmászni, de visszaesett.
- Auróra, ne tűrd el Villámszárnyat! – Kiáltottam Aunak.
- Ne add meg magad többé neki Au!! – Ordított le Nyesi is.
- Jusson eszedbe Au, hogy már megfélemlítettél egy gronkelt, nem kell behódolnod többé senkinek kényszerből! – Folytattam.
- Miért higgyek nektek? – Ordított vissza. - Hiszen ti is csak bántani tudtok!
- Auróra, tudod, hogy ez nem igaz! - Mondta Nyesi. - Szeretünk!
- Bízzátok csak rám... – Tolt hátrébb minket Star.
- Auróra! Emlékszel arra, amikor elmentünk megkeresni Szikrát, mert kint rekedtél a hóviharban?
- Igen.... –  Sóhajtott.

- Betemetett téged a hó. De utánad repültem és kiolvasztottalak. Mert nem hagyhattam, hogy kihűlj! A legjobb barátnőm vagy Au! – Folytatta halkan.
- Meg mikor berúgtunk attól a csokitól... - Mosolygott. - Hiba volt tudom.. De milyen jól éreztük magunk akkor. Emlékszel rá? Ahogy megdobáltuk azt a tájfumerángot hóval?
- Micsoda? – Vágott értetlen fejet Nyesi.
- Ne szólj közbe! – Förmedt rá Star..

- E-emlékszem... – Válaszolt ugyan olyan halkan, majd végre elmosolyodott. - Vicces volt.
- Igen, az volt! Au lehet, hogy most azt hiszed, senki nincs melletted, de tévedsz! Mind veled vagyunk. Csak.. jusson eszedbe, hogy ki vagy. – Ért végül a szónoklata végére, majd csönd lett. Vagyis lett volna, ha Villámszárny mormogása nem lett volna egyre hangosabb.
- Látod, nincs szükséged, arra a nyápicra... – Hallatszott Villámszárny hangja.
- Talán nincs... De ez a nyápic is tud azért küzdeni, ami az övé. – Morgott, mire ránéztünk.
- Ezaz Au, adj neki! - Kiáltott Nyesi, mire vadul morogva a falnak ugrott, és sikeresen megmaradt rajta, majd egy hatalmas ugrással kint termett, és szembenézett a mérges Villámszárnnyal.
- Lépj távol a pasimtól. – Morgott rá..
- Hát gyere ide érte! – Vigyorgott, de látszott, hogy kezd félni. Könnyebb dolga lesz Aunak, mint nekem volt.
- Megyek is. – Ugrott fel hirtelen, és le is terítette.
- Ne, kérlek, Au, ugye szólíthatlak így? Ígérem szolgálni foglak, megteszem amit csak kérsz! Hadarta remegő hangon.
- Nem. Nem leszek olyan mint te. – Kelt fel róla, és lépett volna Karomhoz, hogy eloldozza, de elsüvített mellette egy villám.
- Akkor viseld a következményeit! – Kezdett el felé futni Villámszárny.
- Takarjátok el a szemetek, ez ronda lesz. – Mondta Au, mire mind rögtön megfordultunk. Nem lennék most Villámszárny helyében.
Hamarosan pedig hallottuk, ahogy eloldozza Karmot.

- Köszönöm, bámulatos voltál! Mint mindig. – Mosolygott az, majd megölelték egymást.
- Gratu. – Mosolyogtunk.

- Na gyertek tűnjünk innen! – Mondta, és indult volna, amikor Karom utána ugrott.
- Sajnálom Au de nem mehetek. Én csak az álmod vagyok. De remélem, megtöröd az átkot, amiért idejöttél. A barlang túlsó kijáratán van egy rejtvény, azt kövesd. Sok szerencsét. – Búcsúzott el, majd minden sötétedni kezdett, és felébredtünk. Aztán mellénk lépett Tate és Roar.
- Ébren vagytok már? – Ásított úgy Tate, mint aki kiló métereket futott.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? – Kérdeztem kicsit zavartan. Azt hittem, hogy az átok idő mentes.
- Már fél órája itt rohangásztok fel alá, mint egy holdkóros, és az istenekért se lehetett titeket felkelteni.
- Ti láttatok minket, miközben épp a rémálmunkból akartunk kiszabadulni? - Lepődött meg Nyesi.
- Ja. Elég fárasztó volt. A végén csak leültünk és néztünk titeket. – Mondta Roar is unott képpel. Valószínűleg rájuk nem hatott az átok, és azt hiszem, hogy tudom is miért.
- Na jól van, akkor induljunk a kijárathoz! Ott lesz a következő támpont. – Szólalt meg végül Au, és elindultunk beljebb a barlangban.

Mindenkinek sok-sok csoki tojást, és Boldog Húsvétot kívánok minden olvasómnak!

Sziasztok!

Szeretnélek megkérni titeket arra, hogy írjatok bármily féle, építő jellegű kritikát!

Köszi!

22.Fejezet:Újra akcióban.

Arra ébredtem, hogy Tate kelteget.

-Mi az Tate?!-Kérdeztem mérgesen, de halkan.

-Au eltűnt.-Válaszolt helyette Nyesi ugyan olyan halkan.

-Lehet hogy csak hazament.

-Nem hinném. Tegnap este még Karom mellett aludt el.

-Értem, rendben. Akkor induljunk. Keressük meg.

-Várj. Még keltsük fel Star-t. Lehet, hogy szükségünk lesz az ő segítségére is.-Ajánlotta Nyesi.

-Bízzátok csak rám.-Indult meg Tate, a Csonti hasán alvó Star felé.

-Star, ébredj!-Kezdte el bökdösni, de Star csak mormogott, majd megfordult.-Star, ébredj!-Bökte meg erősebben.

-Mi van már?!-Pattant fel dühösen, hangosan morogva.

-Ne ordíts!-Csitítottuk, mire abbahagyta a morgást.-Nos?! Mi volt olyan fontos, hogy felébresszetek?!-Panaszkodott tovább.

-Au eltűnt. Megint.-Válaszoltam Tate helyett.

-Akkor azt hiszem, tudom, hogy mit terveztek. Ne keltsük fel a többieket?

-Ne. Négyen simán megtaláljuk. Menjünk!-Indult ki a barlangból Nyesi. Kicsit félve néztem vissza azért Jázminra, meg a kicsikre. Bele se mertem gondolni, mit fog csinálni velem Jázmin, ha megtalál. Főképp amilyen felelőtlenül otthagyom öt a picikkel.

-John, gyere már! Ne aggódj, semmi bajuk nem lesz.-Unszolt Star.

-Oké. Menjünk.-Indultam a többiek után. Elősször Au házához mentünk el, ahol elég erős volt a szaga.

-Nemrég járhatott itt.-Mondta Nyesi.

-Mondtam. Lehet, hogy csak hazajött pár dologért....-Kezdtem bele, de Valaki közbevágott.

-Nem, nem hiszem.-Szólalt meg valaki. A hang irányába néztünk, és megláttuk Roart.

-Honnan tudod?-Kérdezte Tate.

-Láttam, ahogy arra megy.-Bökött az orrával a tenger felé.

-"sóhaj"Maradjatok itt. Megyek, megkeresem.-Mondtam, majd választ sem várva megindultam. Öt percet ha repültem, és egy sziklán nekem háttal megláttam Au-t. Leszálltam mögötte, mire megrezzent.

-Hát te itt? Mit csinálsz?

- Öhm....-Nézett lassan hátra - Szia John, mizu?-Vigyorgott ijedten. Valamit rejteget a farka alatt.

- Mit csinálsz?-Húztam össze a szemem, és megpróbáltam mögé nézni, de folyton forgolódott. Most már biztos, hogy rejteget valamit.

- Hát.. izééé... én csak.... -Szabadkozott, miközben továbbra is forgolódott.

- Auróra!-Csattantam fel, és mérgesen néztem a szeme közé.

- Jó oké, tessék, itt van!-Dobott elém mérgében egy papírt. Már első nézésre láttam rajta, hogy egy térkép. A végén pedig egy nagy, és szépen látható X volt.

- Kincses térkép?-Emeltem meg a szemöldököm, majd visszaváltozva emberré, a kezembe vettem.

- Olyasmi.....

- Mire kell ez neked? És hol hagytad a többieket? Kincs keresésre nem csapattal szokás indulni?-Néztem rá sokat sejtően, és kissé morcosan.

- Figyelj, ez most nem egy sima kincs keresés. Ez az én ügyem.

- Aham.... akkor remélem tudod, hogy kelet -Mutattam egy irányba - arra van. Nem amarra. - néztem az ellenkező irányba, amerre épp indulni készült.

- Tudom merre van kelet! -Védekezett.-Csak azt nem tudom a térképen hol vannak az égtájak.

- Nah jó, segítek neked, oké?

- De...!

- Hívom a többieket és mehetünk is!

- Mi??? Ne, nem hívhatod a többieket!-Ijedt meg.

- Miért nem?-Néztem vissza éjfúria szemekkel.

- Azért mert ők nem tudhatnak róla....... Karom nagyon megharagudna rám.......... - nézett rám könyörgőn. Látszott rajta, hogy tényleg félt.

- Oké... akkor csak párat hozok. Maradj itt és jövünk!-Mondtam, majd éjfúriaként a számba kapva a térképet, megindultam a többiek felé. Továbbra is ott álltak Au házánál, majd mikor leszálltam, rögtön megszólalt Star.

-Mi az a papírdarab? És hol van Auróra?!-Kérdezte értetlenkedve.

-Ez egy térkép.-Raktam a földre a térképet.-Egykincsestérkép.

-Egy kincses térkép?-Csillant fel rögtön Star és Roar szeme. Nyesi és Tate sokat sejtően egymásra néztek, majd végül, mivel nem volt semmi dolguk, bólintottak.

-Rendben, akkor induljunk vissza Aurórához.-Vettem a számba újra a térképet, majd elindultunk. Hamarosan megjelentünk ugyan azon a sziklán, ahol Au volt.

-Nah, megjött a bagázs?-Mérgelődött.

-Meg bizony!-Kacsintott rá lelkesen Star.

-Miért vagy ilyen ellenséges?-Kérdezte Nyesi azt, amit én sejtettem.

-Áh mindegy…-Enyhült meg.-Bocsi. Nah, menjünk.-Mondta, mire kinövesztettem a szárnyaim, majd megnéztem a térképet, majd kelet felé mutatva felrepültünk.

-Nah?-Nézett rám rögtön Au, majd orrával a térképre bökött.

-Mi na?-Néztem rá értetlenül.

-Mikor érünk oda?-Kérdezte sürgetőn.

-Még csak most indultunk.-Mordult fel Tate.

-Nekem máris fáj a szárnyam.-Kezdett el nyafogni Nyesi is. Remélem ez nem fog így menni.

-Srácok…-Kezdte volna Star, de Au belevágott a szavába.

-De komolyan, mennyit kell még mennünk?-Tette fel újra a kérdést.

-Még elég sokat Au!-Válaszoltam fáradtan. Még mindig nem voltam teljesen magamnál.

-Srácok!-Mondta kicsit hangosabban Star.

-Mi az?-Néztünk rá mindannyian.

-Pisilnem kéne.-Mondta kérlelőn, közben vigyorogva.

-Miért nem mentél el otthon?-Néztünk rá mérgesen.

-Mert nem tudtam, hogy ilyen hosszú útra megyünk!-Nyavalygott.

-Jól van, jól van, szálljunk ott le!-Mutatott egy apró szigetre Tate. Miközben mindenki elkezdte rendbe kapni magát, én odamentem Aurórához

-Figyelj Au.-Kezdtem el halkan.-Mihez vezet ez a térkép?-Tettem fel rosszat sejtve a kérdést, amely ott motoszkált a fejemben.

-Hát, öhm, miért kérded?-Kérdezte zavartan.

-Ezért.-Mutattam oda neki a térkép hátulján levő„A kék halál átka” feliratot.

-Hátöhm…

-Auróra!-Emeltem fel fenyegetően a mutatóujjamat.

-Útközben el fogom mesélni, ígérem!-Ígérte meg végül.

-Jól van.-Mondtam, majd elkezdtem én is rendbe szedni magam.

-Jázmin-

- Hol van mindenki?-Hallottam Karom hangját, mire kicsit kinyitottam a szemem.

- Mi történt?-Hallottam meg Csonti mogorva hangját aztán.

- Eltűntek a többiek.-Hallottam ásítani Szikrát, majd kis idő múlva megint felordított.-A többiek eltűntek??

- Se Au, se Star....-Kezdte Karom.

- Se Nyesi, se Tate.... -Folytatta Csonti.

- Pontosan. - helyeselt Karom, mire felemeltem a fejem.

- Hé, és John hol van?-Néztem én is körbe, és félve vettem észre, hogy ő sincs itt. Ránéztem a kicsikre, akik továbbra is összebújva aludtak.Majd megláttam, hogy Szikra odamegy Villámhoz, és óvatosan felébreszti.

- Mi az?-Nézett rá álmosan.

- Anyukád hol van? És a tesód??-Kérdezte meglepetten, amikor észrevette, hogy Roar sincs meg.

- Ja, hogy ők? Hát Anya már jó korán elment, pár percre rá Roar azt mondta elmegy mert éhes, aztán Johnék észrevették, hogy eltűntek és utánuk mentek.

- És neked nem is volt furcsa??-Ütötte Karom vállba.

- Áú! Miért lett volna az? Anya mindig elmászkál!-Mérgelődött.

- Aztán bajba sodri magát!-Motyogta Nátán.

- Ne fokozd a hangulatot!-Szólta le Csonti.

- Na jól van sárkányok, nyugodjunk meg!-Mondta Szikra, mire felálltam a kicsiktől.

- Jól mondja a Tájfumeráng! Menjünk utánuk!-Vetettem fel az ötletet.

- Mi? Én nem ezt mondtam!-Hőkölt hátra.

- Hát pedig... -Nézett rá Karom határozottan.

- Na jól van! Nem mintha nem lenne elég izgalom az életünkben!-Morgolódott tovább Csonti és a kijárat felé vettük az irányt.

- Ejj, Au mennyit szökik... -Mondta Szikra viccelődve, mire felnevettünk. Kivéve Karom. Biztos nagyon aggódik Au-ért.

-Jajj! Jut eszembe!-Mondtam, majd odaszaladtam Villámhoz.-Villám, légy szíves vigyáznál Annával együtt a kicsikre?-Kérdeztem, mire rögtön felpattant, és felcsillant a szeme.

-Igen! Vigyázunk rájuk!-Ígérte meg, mire kicsit megnyugodtam. Hogy lehet John ilyen felelőtlen?!

-John!!!-Ordítottam mérgesen, félhangosan, miközben kirohantam a barlangból, és felrepültem, a többiek meg pár perc múlva sikeresen beértek, mert hirtelen érte őket a kirohanásom.

-John-

Már repültünk egy ideje, miközben Star folyamatosan, megállás nélkül nyafogott.

- Meddig megyünk méééég??-Nyavalygott már vagy ötödjére az utóbbi tíz percben.

- Érezd a hosszú utat...-Hallottam Nyesi sóhajtását.

- Érezzük.-Szóltam oda neki, miközben próbáltam a helyes irányba forgatni a térképet, mert Au majdnem kiütötte a kezemből.

- Csak azt ne mondd, hogy eltévedtünk.-Szólt aztán vissza.

- Nem, tudom én, hogy merre megyünk!-Feleltem idegesen.

- Azért ne harapd már le a fejem!-Mérgelődött ő is.

- Nyugi Béby!-Hallottam Tate hangját.-Te csak érezd jól magad! Majd úgyis megoldjuk.-Fejezte be mondandóját, majd berepült mellém.

-De ugye tényleg nem tévedtünk el?-Súgta oda nekem.

-Nem, nem tévedtünk el, csak valaki...-Vetettem szúrós pillantást Au felé.-...miatt majdnem kiesett a kezemből a térkép.

-Értem, és mikor fo...-Kezdte volna, de belevágtam a szavába.

-Nem, nem tudom, hogy mikor fogunk odaérni.-Mérgelődtem.

-Oké, oké. Mi bajod?

-Nincsen semmi bajom!-Mondtam, mire olyan "hiába hazudsz"szemekkel nézett rám.-Jó rendben. Csak kicsit feszült vagyok. Egyrészt azért, mert még mindig fáradt vagyok, másrészt pedig féltem a kicsiket. Tudom, hogy ott van velük Jázmin, de bármi történhet velük.

-Tudom mit érzel. Én is ugyan ezt éreztem Villámnál. De ne aggódj. Tényleg nem fog bajuk esni.-Szólalt meg nyugtatóan Au, mire rámosolyogtam. Lehet, hogy tényleg igazuk van, és feleslegesen aggódom.

-Nah? Mikor leszünk ott?-Kérdezte, mire sóhajtottam, majd ránéztem a térképre.

-Ha szerencsénk van körül-belül hat-hét óra múlva.-Mondtam, mire mindenki feljajdult.

-És mi van, ha nincs szerencsénk?-Kérdezte egyszer csak Nyesi, mire értetlenül néztem rá.

-Már miért ne lenne? Jól haladunk!-Mondtam, mire hirtelen ijedt fejet vágott, és orrával előre mutatott. Én is előre néztem.

-Ó, anyám.-Ijedtem meg én is, de nem volt időnk reagálni. Egyenesen belerepültünk egy viharba. Hirtelen nem tudtunk mit tenni, hol eltávolodtunk egymás közeléből, hol egymásnak ütköztünk, a nagy szél miatt. Aztán hirtelen Nyesi mindannyiunkat körbezárt a szárnyával, a következő pillanatban pedig becsapódtunk valahova. Aztán kitárultak Nyesi szárnyai, mi meg óvatosan, hogy ne sértsük fel a szárnyát, kimásztunk. Egy grandiózus barlangban voltunk.

-Ez miféle hely lehet?-Tette fel a kérdést Star, amely mindannyiunk fejében benne volt.

-Nem tudom. A térkép szerint itt nem kéne lenni egy szigetnek sem, csak három kiló méterre.

-Akkor lehet, hogy direkt nem rajzolták rá.

-Nos, ameddig el nem múlik a vihar, addig felfedezhetnénk.-Ajánlottam.

-Nem rossz ötlet!-Mondta Star,izgalomtól felcsillanó szemekkel.

-Akkor menjünk!-Hajtogattam össze a térképet, és raktam el. Elindultunk a belseje felé, majd kis idő múlva hirtelen minden elsötétült. 

21.Fejezet:A fiókák nevei, és buli.

Majd hirtelen kinyílt az ajtó, és bejöttek a többiek. Pontosabban, Anna Villámmal, Dani Aurórával valamint Karommal, Viki Starfirevel valamint az ablakon bekukkantott Csonti meg Nyesi. Mellé pedig Tate ült le egy.........nyeregben? O.o Oké, majd később rákérdezek.

Mindannyian szinte elolvadtak a kicsik látványától, és rögtön elkezdtek gratulálni,

-Hogy lehet valami ilyen édes???-Epekedett Starfire, aki már szinte ott tartott, hogy mindjárt magához szorítja az egyik fiókát.

- Még sosem láttam bébi éjfúriát! - Szólt be az ablakon ámuldozó hangon Nyesi is.

- Óóóó, megnézhetem őket? - Nézett rám Viki.

-Igen, de vigyázz! Kissé szeleburdik!-Válaszoltam nevetve.

Erre boldogan közelebb lépett feléjük, mire rémülten bújtak mögénk.

-Hé, nyugi, nem bántalak.-Mosolygott rájuk, majd térdre ereszkedve kinyújtotta feléjük az egyik kezét, hogy megszagolhassák. Ahogy észrevettem, mindenki ámulattal nézte a kicsiket, ahogy lassan elő merészkednek. Aztán mikor mind odament, játékosan rögtön leterítették, mire Starfire megijedt, de amikor Viki felnevetett legnyugodot.

-Hé John, nem kell melléjük bébi csősz?-Szólt be a túloldali ablakon Szikra.-Szívesen vállalom, már van tapasztalatom.-Mondta, mire egy kicsit elgondolkoztam.

-Egy kis segítség valóban nem ártana.-Válaszoltam, mire az egyik kicsi (nőstény), odarohant Szikra fejéhez, majd felugrott, és az orrán landolt, mire mind felnevettünk.

-És mi a nevük?-Kérdezte Auróra.

-Még nincs nekik, kivéve neki.-Böktem meg óvatosan az orrommal a kis Oriont.-Van ötletetek a többihez?-Mondtam körbenézve.

-Szerintem ez a kis csöppség lehetne Árnyék.-Mondta Szikra. Ezután Csontihoz ment oda, egy másik nőstény fiókánk. Csonti rámosolygott, és így mondta ki:

-Legyen mondjuk Holdfény.-Mondta, mire dorombolni kezdett, az imént említett. Err az egyik hím fiókánk ugrott Auróra meg Karom elé, a másik pedig Nyesi és Tate elé állt. Nyesi és Tate összenéztek, majd szinte egyszerre mondták ki:-Fantom.-Majd jött Auróra, és Karom. A fiókánk hirtelen elvigyorodott, és kimutatta a még nagyon, de nagyon kicsi fogait.

-Legyen fogas.-Mondták szintén egyszerre, mire mindenki felnevetett, a mi öt fiókánk pedig hangosan dorombolt. Ezután felálltunk, és kimentünk a ház elé, majd lassan elkezdtünk sétálni, hátunkon a fiókákkal.

-Nah, menjetek csak a buliba, hamarosan megyek utánatok!-Állt elénk Karom, mikor már indultunk volna mind a klubba bulizni.

-Te nem jössz?-Kérdezte, meglepődve Au.

-Nem, majd utánatok megyek.-Mosolygott, aztán elrepült. Ezután, mi már elindultunk, hátunkon cipelve a piciket. Elsétáltunk egy szirthez, onnan pedig már repülve mentünk tovább. Csak most vettem észre, hogy Auróra, és Starfire nincs mellettünk. De –gondoltam magamban- majd csak jönnek.

* * *

Hirtelen aztán bevágódott Au, Starral. Alig álltak a lábukon a röhögéstől.

-Láttad, hogy nézett az a rettenetes rém, amikor majdnem nekirepültem azzal a szöveggel, hogy repül az Auróra?-Röhögött, miközben Starnak támaszkodott, és betámolyogtak a klubba.

-Szerintem csak akkor nézett igazán nagyot, amikor elmondtam neki, hogy éppen mormoták vagyunk?-Válaszolt Star továbbra is röhögve, és Auróra már összeroggyott a nevetéstől. Szerencsére Csonti elkapta a szárnyával.

- Veletek meg mi történt, beleestetek egy boroshordóba idefelé jövet? – Szemlélte meg.

- Nem, csak beugrottunk Starékhoz és felfaltuk a csokit. – felelte a nevetéssel küszködve, ahogy én láttam.

- Ez rosszabb mintha leitta volna magát... - szörnyülködött Nyesi.

- Értem nem is aggódik senki? - nézett mérgesen Starfire.
- De te mindig ilyen vagy! És te legalább "józan" vagy! - felelte Szikra.

- Igen, nézz már rá erre a szerencsétlenre! - mutatott Csonti Au-ra, aki közben nekifutásból akart felmászni a falra.

- Miért nem tudok felmenni a plafonra? – nézett szomorúan, mégis röhögve, miránk, ahogy öt néztük.

- Star... miért, MIÉRT??? - nézett egyszerre mindenki az előbb említettre. Bár nem igen értettem, hogy mi lelhette Aurórát, de közben Nyesi megsúgta nekem:

-Auróra nem igazán bírja a cukrot. Mindig nagyon felpörög tőlle.

-Áh, értem.-Mondtam.

- Ő kérte.... - felelte bűnbánón.
- Juhúú, ezt nézzétek, sikerült! – kiáltotta hirtelen Au, mire mind felnéztünk. Épp egy cseppkőről lógott fejjel lefelé.

- Hé, denevérek! –Ordította, amikor észrevett néhányat, ahogy sintén lógnak. - Hali denevér!!! nézd, éjfúria vagyok!! – köszönt neki, de a denevér elrepült.

- Ugye Tate, jól csinálom? – fordult Tate felé. - Jé fejjel lefelé vagy! – röhögött tovább.

- Igen, nagyon ügyes vagy! - röhögött rajta Tate, mire ahogy láttam Au felbátorodott.

- Éjfúria vagyooook!!! – tárta szét hirtelen a szárnyát, de ennek az let a végeredménye, hogy lezuhant.

- Ez már éjfúria! - Nevetett tovább Tate.

- Miért bíztatod? - vágta gyengén oldalba Nyesi.
- Most miért, tök humoros. – Röhögött tovább.

- Hé, megvan mindenki? – nézett aztán körül Auróra.

- Még Karom nincs itt, meg Nyafi és Nátán is csak későeste jön. - felelte bizonytalanul Szikra. Én, és Jázmin pedig továbbra is cask értetlenül néztünk Aurórára.

- Áhá, értem. - Pattant ismét fel. - Hát akkor várhatunk. - Röhögött idegesen.

- Figyelj Au.... mi lenne, ha te most hazamennél? - Nézett rá Csonti.
- Miért?
- Azért mert itt most kicsik is vannak... Te meg ijesztően be vagy kattanva. - Magyarázott Szikra. És igen. Mind az öt fióka teljesen összekuporodva volt a földön, szorosan Jázminhoz húzódva.

- Oh... szóval ti is leráztok. Hát oké..... - Emelte fel mérgesen a szárnyát.

- Au, nem erről van szó, csak....
- Oké, oké, vettem a célzást. Nem leszek útban. A szomszéd alagútban leszek. - Felelte szomorúan és felrepült az egyik magasabbik  járatba. Nem értettem, hogy miért ehetett olyan sok cukrot, ha nem bírja. Ezután beindult egy zene, mire mindenki elkezdett táncolni. Mi is elkezdtünk Jázminnal, és miután a kicsik ügyesen megfigyelték mindannyiunk mozdulatát, ők is belekezdtek. Eléggé jól éreztük magunkat, és a kicsik is boldogan ugrándoztak, meg forgolódtak. Egy idő után Karom eltűnt, de ezt rajtunk kívül senki nem vette észre. Gondolom elment megkeresni Aurórát. Ezután még táncoltunk egy szép darabig.

-Halihó, megjöttünk!-Hallottuk meg hirtelen Auróra hangját, mire rögtön megálltunk, és rá meredtünk.-Nah? Bulizunk sárkányok?-Mosolygott kedvesen, mire akarva, akaratlanul, de kitört belőllünk egy megkönnyebbült sóhaj. Eztán ismét nekiálltunk táncolni.

-Mit szólnátok, ha lassúznánk egyet?-Kérdezte fél óra múltán, azt hiszem Au. És elkezdtünk lassúzni.

Negyed óráig csak lassúztunk (természetesen a kicsik már kifáradtak, ezért nem messze tőlünk lefeküdtek és néztek minket).

-Bocsi, bocsi, bocsi, most mennem kell!-Kiáltott fel Au, majd megindult a kijárat felé.

-Minden rendben Au?-Nézett utána rémülten Karom.

-Semmi baj, csak randit kell levezényelnem! Ha tudok még beugrok! Sziasztóóók!-Kiáltott vissza, a marja felett, majd eltűnt. Ez után még további két-három óráig lassúztunk, és élveztük egymás társaságát, és néha partnert cseréltünk. Majd egy idő után visszaálltunk a normál tánchoz.

Majd észrevettük, hogy Au száll le a barlang előtt, Nátánnal, és Roarral.

-Nah végre, hogy megjöttetek!-Kiáltottunk fel egyszerre, boldogan.

-Nem hagytuk ki volna semmi pénzért!-Kiáltott fel Roar, majd elkezdtünk táncolni egy újabb számra, amit maga csonti személyesen énekelt el:

Mikor befejezte, hirtelen mindannyian (Hímek, a kicsik kivételével) Összesúgtunk, amit ahogy észrevettem a többiek (Nőstények) érdeklődve figyeltek, majd mi is elkezdtünk énekelni egy számot: