23.Fejezet:Átok okozta történések.

Azután egy másik barlangban tértem magamhoz. Egy teljesen másik barlangban.

-Srácok!-Ordítottam.

-Srácok, srácok, srácok, srácok!-Verte vissza a vízhang.

-Itt vagytok?

-Itt vagytok, itt vagytok, itt vagytok, itt vagytok?

-Mi lehet ez a hely?-Kérdeztem magamtól halkan, mert kezdett idegesíteni a vízhang. Elindultam az egyik irányba, és fél óra múlva megálltam. *Lehet, hogy körbe körbe megyek? Ez mellett a szikla mellett, már vagy hatszor elmentem.*Gondoltam magamban. Bele véstem egy jelet, majd elindultam. Öt perc múlva, megint elmentem mellette, és ott volt a jel.*Gondolhattam volna.* Majd meghallottam egy sárkány hangját. Egy éjfúria fióka hangját. Aztán, egy fájdalmas kiáltást.

-Ne!-Ordítottam teli torokból, majd elkezdtem rohanni a hang irányába. Mikor odaértem borzalmas látvány fogadott. Árnyék ott feküdt a földön. Holtan. Majd meghallottam egy újabb kiáltást. Majd még egyet, egy harmadikat, negyediket, végezetül pedig az ötödiket is. Halálos rémületben kezdtem el rohanni, és vettem közben észre a holttestüket. Fantom, Holdfény, Fogas, és Oriont is holtan találtam.

-Ki tehette ezt?!-Rogytam a földre, és sirattam meg a fiókáimat. Hamarosan pedig meghallottam, egy sárkány szuszogását. Felkaptam a fejem, és a hang irányába néztem. Jázmin volt az. Ott feküdt egy sötét részben.Mikor közelebb mentem hozzá, teljesen elborzadtam. Össze vissza volt karmolva, az egyik szeme is meg volt karmolva, az oldalán pedig. Az oldalán egy hatalmas lyuk volt. És azt is tudtam, hogy mi okozta. Odamentem a fejéhez, mire hirtelen felébredt, és morogni kezdett, de amint meglátott, kicsit megkönnyebbült.

-Mi történt?!-Bújtam oda a fejéhez, amennyire csak tudtam, mire gyengén dorombolni kezdett.

-Menekülj. Nekem már úgy is hamarosan végem…-Kezdte erőtlen hangon, de én közbevágtam.

-Nem! Nem hagylak itt! Biztos, hogy meg lehet téged valahogy gyógyítani!-Kapkodtam ide oda a fejem., de Ő csak bosszúsan, és erőtlenül morrant egyet.

-Nem! Menekülj! Bármelyik pillanatban visszajöhet.

-De ki?

-Villámszár…-Kezdte volna, de ekkor hirtelen belé csapott a villám, és holtan rogyott a padlóra.

-Neee!-Üvöltöttem kétségbe esetten, mire mögülem, egy megvető, hangos nevetés hallatszott.

-Milyen nyálas! Jajj, ne! Kérlek Jázmin, ne halj meg!-Nevetett tovább, mire megfordultam.

-Te!-Mondtam, szinte köpve. Az az átkozott volt az! Az az ölvész, aki végzett az anyámmal!-Villámszárny!!!-Üvöltöttem, ezúttal jóval hangosabban, és a dühtől eltorzul arccal estem neki, és véres harcba kezdtünk. Megpróbált villámmal lelőni, de mindig kitértem a villám útjából, és teli erőmből lőttem őt plazma bombákkal, de semmi hatásuk nem volt rá, mert villámokkal hárította. Egy bizonyos ponton, eluralkodott rajtam a harag, aminek hála, a plazma bombáim nem lilák voltak, hanem vörösek. És kétszer olyan erősek. De ennek sem volt semmi hatása. Megpróbáltam a közelébe férkőzni, majd amikor elég közel értem, nekiugrottam, és elkezdtem teli erőmből harapni, meg karmolni. Egy ideig még így dulakodtunk, amikor sikerült megsebeznem a szemén. Erre hátratántorodott, amit én rögtön ki is használtam. Rálőttem egy plazma bombát, egyenesen a fejére. Talált. A következő pillanatban, élettelenül esett össze. Sikerült. Megöltem. Megbosszultam a fiókáimat, anyámat, és Jázmin! Viszont a következő pillanatban megint elkezdett homályosodni minden, a következő percben pedig megint sötétség. Aztán megint láttam mindent, de most nem ott voltam, ahol az előbb. Ezúttal egy, a falakon levő, több ezer világító kővel rendelkező barlangban voltam.Aztán meghallottam magam mögül két ismerős ordítást is.

- Nektek meg mi bajotok?-Fordultam Star, és Viki felé értetlenül, miközben továbbra is reszkettek. Válaszul csak annyit kaptam, hogy mögém böktek.

- Jé, egy pók. -Fordultak a kis ízeltlábú felé.- Várjunk ti... -Vigyorodtam el hirtelen- ti.. ti féltek egy póktól?-Nevettem fel végül. Ezt tényleg nem tudtam nevetés nélkül megállni. Hogy egy sárkány féljen egy póktól.

- Nem vicces! Igazán segíthetnél! - Förmedtek rám egyként.

- Starfire, sárkány vagy! Miért nem égeted el?-Néztem rá értetlenül, de még mindig nevetve.

- Hát őőőő........ Tényleg!-Mondta végül.

- Te vagy a nagyobb, mutasd meg neki!-Kezdtem bíztatni. Félve felállt, és a pók elé lépett. Elkezdett gázt gyűjteni, majd egy kicsi tűzzel elkergette a pókot.

- Ezazz sikerült!! -Kiáltott fel, mire elismerően biccentettem.

- Ügyes. -Nevettem fel. - Akkor ezek szerint... itt valóra válnak a legrosszabb rém álmaink... - mormoltam magamban. Azt hiszem kezdtem sejteni, hogy mi folyhat itt, de még nem vagyok benne biztos

-Viki!-Kiáltott fel hirtelen Star. Majd minden ismételten elkezdett sötétülni, és ismét másutt teremtünk. Újra mindent látni lehetett. Egy, az előzőnél kicsivel sötétebb barlangban voltunk.     

-Tudok teleportálni, vagy mi? ÚÚÚÚÚ RÁ KELL JÖNNÖM HOGY CSINÁLTAM!!! – Ugrott egyet Star lelkesedésében, amin én magamban csak mosolyogtam egy jót, majd oldalba böktem.
- Mi van veled?
- Ssst!, teleportálni próbálok! – Förmedt rám. Hirtelen tőlünk nem messze fény gyúlt, és hangok kezdtek kiszűrődni.

- Nézzük meg mi az. – Ragadtam meg Star szárnyát, majd maga után húzva elindultunk a fény felé. Alig mentünk pár lépést, halk suttogást lehetett hallani a fény irányáéból. Aztán hirtelen valaki felröhögött. Auróra. Eztán azt hiszem Tate lehetett a következő, aki nevetett? Egymásra pillantottunk és odasiettünk. Hamarosan megláttuk, ahogyan Nyesi áll a világításban, és némán bambul maga elé. Körös körül nevető sárkányok hangja volt.

 - Nyesi, mi ez?? – Kérdezte Star, de választ nem kapott, Nyesi pedig csak tovább bámulta a falat.
- Nyesi!! – Löktem meg óvatosan, hogy felfigyeljen ránk.. Lassan felénk fordult és ránk emelte üveges tekintetét. Rémület csillogott a szemében, és egyszerre fáradt beletörődés. Mint akiből elszállt a lélek, és feladta a harcot.

- Nyesi, mit látsz? – Ijedtem meg.
- Ti is ki akartok nevetni? – Kérdezte halkan, továbbra is üreges tekintettel. - Álljatok be a sorba. – Tolt minket a fal mellé, és tovább bámulta azt, rezzenéstelen arccal. Aztán egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Nyesi, mondd el mit látsz! Segítünk, bármi is az! – Léptem hozzá közelebb.
- Igen, mondd Nyesi! – Segített be Star.
- Nevető sárkányok.... Ameddig a szem ellát. Az istállóig áll a sor. – Felelte, szinte robotként.
- Tehát akkor a főtéren állhat a rémálmában. – Mondtam halkan. Biztos az a legnagyobb rémálma, hogy mindenki elhagyja, és kineveti.
- Ti álltok elöl. Mindenki aki fontos nekem. Tate a leghangosabb. – Csuklott el a hangja.
- Nyesi, de mi nem nevetünk! – Álltam oda elé.
- Igen Nyesi, szeretünk, és sosem röhögnénk ki! - Lépett közelebb Star is, mire Nyesi hirtelen hátraugrott.

- Nem! Hagyjatok békén! Miért hinnék nektek? – Kérdezte szinte zaklatottan.

- Nyesi gondolkodj! Sosem röhögnénk rajtad. Ne felejtsd el. Aurórát, és Csontit ismered a legrégebben. Úgy ismered őket, mint akik simán elfordulnának tőled? És Szikra? Vele is jóban vagy, mindig segítettetek a másiknak! Valamint gondolj bele. Szerinted Tate azért tett meg ennyit érted, hogy aztán simán elforduljon tőled, és kinevessen? – Kérdeztem, mire újra előbuggyant egy könnycsepp, és láttam, hogy a szeme kezd újra normalizálódni. – Mindannyian szeretünk téged. Soha nem okoznánk neked felesleges fájdalmat. Tudod, hogy ránk bármikor számíthatsz. És mi is számítunk rád. Gondolj bele abba is, hogy hogyan kerülnél Hibbantra, amikor egy barlangban vagyunk. - Tettem fel a végső kérdést, mire teljesen magához tért, majd pár perc múlva, mikor ránk nézett, komótosan átölelt minket. Majd ismét elsötétedett minden, és egy újabb rémálomba csöppentünk.

- Na jó, magyarázzátok el mi ez az egész! – Förmedt ránk Nyesi azonnal.
- Figyelj Nyesi, mikor bejöttünk a barlangba, hatása alá kerültünk egy átoknak! Mindünk szembesül a legnagyobb félelmével, és le kell győznie! Ha nem sikerül, akkor viszont akár örökre itt maradhatunk, szóval fel kell keltenünk Aurórát, mielőtt kárt tesz magában! – Hadartam le neki.
- Ahaaaa! Végre világos. – Mosolygott Star is.
- Attól tartok nehéz lesz... – indultam el. - Auróránál van a nyakék. Vagyis ő a fő célpont. Az átok nem fogja egykönnyen engedni. Az is lehet, hogy nem csak egy félelmét mutatja neki, hanem minél többet csak lehet!
- Akkor..... jó lesz ha sietünk. – Ijedt meg Nyesi.
- Merre menjünk? - Kérdezte Star. Viszont válaszként csak egy sikítást hallottunk. Auróráét. És egyre erősödött.
- Ne, kérlek hagyjatok, kérlek, bocsánat, bocsánat!!! - Ordította összeszorított szemekkel, majd egyenesen nekem rohant.
- Mi a baj Auróra? – Kérdezte ijedten Nyesi. Vagy 10x ijedtebben nézett vissza rá.
- Au, nyugi nincs semmi baj! - Lépett közelebb Star, és nyugtatni próbálta. Rögtön kapcsoltam, és megragadtam Aurórát.
- Au, csak mondd el mi a baj, és segítünk ígérem! – Ráztam meg, hátha sikerül észhez téríteni, de Ő csak kifejtette magát a szorításomból, és hátrálni kezdett.
- Hagyjatok! Engedjetek elmenni, sosem jövök vissza Hibbantra, ígérem!! – Ordította, a következő pillanatban pedig el is futott. Utána pedig hirtelen árnyak suhantak, de ami még ijesztőbb, hogy mi is ott voltunk.
- Az én rémálmomat is ilyen jól lehetett látni? – Kérdezte Nyesi, amikor már eltűntek.
- Nem, semmit nem láttunk. – Mondtam idegesen. Ez nem jó. - Gyertek gyorsan! – Intettem, és utána is iramodtunk. Sokáig rohantunk utána, aztán láttuk, hogy beleesik egy szakadékba. Ijedten kétszereztük meg a tempót, és hamarosan oda is értünk. Időközben az a sok árny eltűnt, de nem törődtünk vele.
- Auróra, jól vagy?? – Kiáltottunk le oda rémülten.
- Mit érdekel az titeket?! Hagyjatok! Inkább itt pusztulok meg, minthogy tovább bántsatok.... – Néztek fel ránk könnyes szemekkel, mire mi csak sajnálattal néztünk vissza rá.
- Na jól van, Nyesi, segíts felhúzni mielőtt megint jön valami rémálom! – Fordultam Nyesi felé, aki már nyújtotta is a fejét hozzá, amikor fájdalmas kiáltást hallottunk magunk mögül.
- Karom! – Kiáltott Au rémülten, mi pedig hátranézve láttuk, ahogy Villámszárny Karmommal szórakozgat. (Pontosabban csak Villámszárny szórakozik, Karom inkább szenved.)
- Ó milyen megható.... De nem feledkeztél el véletlenül valamiről? Vagy mondjam inkább úgy, hogy valakiről? – Hajolt közelebb Karomhoz, de az csak morgott rá.
- Mit akarsz tőlem?? Mondd meg, megteszem, csak hagyd őt békén!! – Ordított neki Au.
- Terítsük le! – Ordítottam, mire Star nekiugrott, de simán átsuhant rajta, mintha ott se lenne. 

- Hagyd Star, csak ő győzheti le! – Kiáltott neki Nyesi, amint mindketten megérttettük az egészet.

- Tőled nem akarok én semmit! – Kiáltott Villámszárny Aunak. - Annál többet ettől a jóképű Szörnyennagytól, igaz-e édes? – Hajolt hozzá közelebb, Karom meg horkantva próbálta hátrahúzni a fejét, de ahogy Villámszárny egyre közelebb hajolt hozzá, úgy látszik Karom egyre jobban kezdett vonzódni hozzá.
- Hagyd békén!!! – Ordított sírva, és nekirohanva a falnak megpróbált felmászni, de visszaesett.
- Auróra, ne tűrd el Villámszárnyat! – Kiáltottam Aunak.
- Ne add meg magad többé neki Au!! – Ordított le Nyesi is.
- Jusson eszedbe Au, hogy már megfélemlítettél egy gronkelt, nem kell behódolnod többé senkinek kényszerből! – Folytattam.
- Miért higgyek nektek? – Ordított vissza. - Hiszen ti is csak bántani tudtok!
- Auróra, tudod, hogy ez nem igaz! - Mondta Nyesi. - Szeretünk!
- Bízzátok csak rám... – Tolt hátrébb minket Star.
- Auróra! Emlékszel arra, amikor elmentünk megkeresni Szikrát, mert kint rekedtél a hóviharban?
- Igen.... –  Sóhajtott.

- Betemetett téged a hó. De utánad repültem és kiolvasztottalak. Mert nem hagyhattam, hogy kihűlj! A legjobb barátnőm vagy Au! – Folytatta halkan.
- Meg mikor berúgtunk attól a csokitól... - Mosolygott. - Hiba volt tudom.. De milyen jól éreztük magunk akkor. Emlékszel rá? Ahogy megdobáltuk azt a tájfumerángot hóval?
- Micsoda? – Vágott értetlen fejet Nyesi.
- Ne szólj közbe! – Förmedt rá Star..

- E-emlékszem... – Válaszolt ugyan olyan halkan, majd végre elmosolyodott. - Vicces volt.
- Igen, az volt! Au lehet, hogy most azt hiszed, senki nincs melletted, de tévedsz! Mind veled vagyunk. Csak.. jusson eszedbe, hogy ki vagy. – Ért végül a szónoklata végére, majd csönd lett. Vagyis lett volna, ha Villámszárny mormogása nem lett volna egyre hangosabb.
- Látod, nincs szükséged, arra a nyápicra... – Hallatszott Villámszárny hangja.
- Talán nincs... De ez a nyápic is tud azért küzdeni, ami az övé. – Morgott, mire ránéztünk.
- Ezaz Au, adj neki! - Kiáltott Nyesi, mire vadul morogva a falnak ugrott, és sikeresen megmaradt rajta, majd egy hatalmas ugrással kint termett, és szembenézett a mérges Villámszárnnyal.
- Lépj távol a pasimtól. – Morgott rá..
- Hát gyere ide érte! – Vigyorgott, de látszott, hogy kezd félni. Könnyebb dolga lesz Aunak, mint nekem volt.
- Megyek is. – Ugrott fel hirtelen, és le is terítette.
- Ne, kérlek, Au, ugye szólíthatlak így? Ígérem szolgálni foglak, megteszem amit csak kérsz! Hadarta remegő hangon.
- Nem. Nem leszek olyan mint te. – Kelt fel róla, és lépett volna Karomhoz, hogy eloldozza, de elsüvített mellette egy villám.
- Akkor viseld a következményeit! – Kezdett el felé futni Villámszárny.
- Takarjátok el a szemetek, ez ronda lesz. – Mondta Au, mire mind rögtön megfordultunk. Nem lennék most Villámszárny helyében.
Hamarosan pedig hallottuk, ahogy eloldozza Karmot.

- Köszönöm, bámulatos voltál! Mint mindig. – Mosolygott az, majd megölelték egymást.
- Gratu. – Mosolyogtunk.

- Na gyertek tűnjünk innen! – Mondta, és indult volna, amikor Karom utána ugrott.
- Sajnálom Au de nem mehetek. Én csak az álmod vagyok. De remélem, megtöröd az átkot, amiért idejöttél. A barlang túlsó kijáratán van egy rejtvény, azt kövesd. Sok szerencsét. – Búcsúzott el, majd minden sötétedni kezdett, és felébredtünk. Aztán mellénk lépett Tate és Roar.
- Ébren vagytok már? – Ásított úgy Tate, mint aki kiló métereket futott.
- Ezzel meg mit akarsz mondani? – Kérdeztem kicsit zavartan. Azt hittem, hogy az átok idő mentes.
- Már fél órája itt rohangásztok fel alá, mint egy holdkóros, és az istenekért se lehetett titeket felkelteni.
- Ti láttatok minket, miközben épp a rémálmunkból akartunk kiszabadulni? - Lepődött meg Nyesi.
- Ja. Elég fárasztó volt. A végén csak leültünk és néztünk titeket. – Mondta Roar is unott képpel. Valószínűleg rájuk nem hatott az átok, és azt hiszem, hogy tudom is miért.
- Na jól van, akkor induljunk a kijárathoz! Ott lesz a következő támpont. – Szólalt meg végül Au, és elindultunk beljebb a barlangban.