20.Fejezet:Rémálmok, és fiókák.

Mikor aludtam végig rém álmok gyötörtek. Borzasztóan voltak, és a legtöbbtől borzasztóan megijedtem. Az utolsó, és egyben nagyon rémisztő itt van:
Láttam Jázmint. Egyedül volt, ugyan ott feküdt a parton egymaga.  Majd felém nézett. Mintha tudta volna, hogy ott vagyok. De nem tudtam mozdulni, csak álltam. Majd hirtelen megjelent körülötte néhány sárkány. Teljesen körbevették.
-Szia szivi! Mit keres itt egyedül egy magad fajta szépség?-Vetette oda neki az egyik.
-Ne aggódj, majd mi vigyázunk rád.-Mondta egy másik, a száján egy perverz vigyorral.
-Hagyjatok békén!-Nyögte fájdalmas hangon. Látszott, hogy szenved valami miatt.
-Nyugi nem lesz semmi baj.-Mondta neki egy sikló, majd hirtelen mind nekiugrott. Megpróbálták AZT megcsinálni vele, ám Jázmin mindegyiket leütötte. Ekkor elegük lett, és elkezdték komolyabban támadni. Ekkor Jázmin könyörgőn felém nézett, de nem tudtam mozogni. Majd az egyik megkarmolta a szemét, mire fájdalmasan felüvöltött. Ekkor még több sebet ejtettek rajta, amitől feldühödtem. Végül bírtam mozogni, és elkezdtem feléjük rohanni.
-Hagyjátok békén!!!-Üvöltöttem, majd hirtelen elkezdett az egész testem fehér lángokkal égni. Egyáltalán nem fájt, és nem sértette meg a bőröm. Mikor odaértem, minden elsötétült, majd hirtelen felébredtem, zihálva.
-Jázmin!-Pattantam fel rögtön, majd gyorsan körbenézve a szobában, megállapítottam, hogy még mindig nincs itthon. Azonnal kiugrottam az ablakon, és teljes erőmből csapkodtam a szárnyaimmal. A négy órás útból így lett fél óra. Amint megláttam a szigetet, azonnal keresni kezdtem a szememmel Jázmint. Pár perc múlva egy barlang bejáratánál megláttam, amint pont engem néz. Azonnal zuhanó repülésbe váltottam, és mikor már a közelében voltam kitártam a szárnyaim. Pont előtte landoltam, és rögtön megöleltük egymást.
-Jázmin, kérlek gyere velem haza! Én...
-Tudom.-Mondta lágyan.-Nagyon aggódtál értem. Én is ugyan azt álmodtam.
-Kérlek mond el, mitől féltél?
-Majd megtudod a szülinapodon.-Nyalta meg az arcom. Majd elmosolyodott. Én csak fürkészőn néztem a szemébe, de úgy döntöttem, nem firtatom tovább.
-Rendben, de ugye haza jössz?-Néztem könyörgőn a szemébe, mire halkan felnevetett, majd egymásnak dörgölőztünk.
-Igen. Persze.-Mondta, mire jártam egy öröm táncot, majd eldőltem. Hulla fáradt voltam.-Látom kifárasztottad magad.-Kuncogott.
-Fél óra alatt értem ide. Szerinted?-Motyogtam.
-Gyere. Változz vissza, és feküdj a hátamra. Hazaviszlek.-Mondta, mire hálásan elmosolyodtam. Visszaváltoztam, és felmásztam a hátára, majd ott eldőltem. Óvatosan, nehogy leessek felszállt, és kényelmes tempóban célba vette Hibbant-szigetet. Ez után már mély álomba merültem. Arra ébredtem, hogy Jázmin óvatosan lecsúsztat maga mellé, és mellém fekszik. Annyira közel húzódtam hozzá, amennyire csak tudtam, mire halkan dorombolni kezdett. Hallgattam, ahogy lassan veszi a levegőt, és azt is hallottam, ahogy ver a szíve. Akaratlanul is mosolyt csalt az számra. Végül elaludtam.

Másnap arra keltem fel, hogy Jázmin nyöszörög, és egyre jobban kapkodja a levegőt. Azonnal felpattantam, és odarohantam a fejéhez.
-Jázmin, mi a baj?!-Kérdeztem kétségbe esetten, de választ nem kaptam, csak egy fájdalmas fintort, és egy újabb nyögést.-Tarts ki, kérlek!-Szorítottam az orrához a fejem, majd felpattantam, és kirohantam a házból. Alig voltak néhányan az utcán, amikor megláttam Annát. Kettőt sem pislogott, amikor előtte termettem.
-Anna! Ugye az apád sárkány orvos?!-Támadtam le azonnal.
-Igen!-Mondta kicsit riadtan, de azonnal kapcsolt, mert a karomnál fogva elkezdett rángatni a házukhoz.-De mi történt?-Kérdezte, amikor beléptünk. Az apja egy izmos, magas ember volt, de nem volt olyan viking alkat.
-Szóval, te lennél az a fiú, aki képes a sárkányokkal beszélni-Mért végig, mire csak idegesen bólintottam.-Örülök, hogy találkozunk. A nevem Maron.
-Én is örvendek, a nevem John. Most viszont szükségem van a segítségére!
-Mi a gond?-Komolyodott el.
-Jázmin. Reggel arra ébredtem, hogy folyamatosan nyüszít, közben pedig fájdalmas fintorokat vág.-Soroltam gyorsan, mire Anna, és az apja egymásra néztek, majd gyorsan pakolni kezdtek.
-Hol van most?-Kérdezte Anna.
-A szobánkban. Az emeleten.-Mondtam, mire hirtelen kifutott mind a kettő, és a házam felé vették az irányt. Utánuk rohantam, ám mikor felértünk az emeletre, becsapták előttem az ajtót. Nem tudtam kinyitni, mert bezárták. Nem tudtam mit tenni, az ajtóval szemben leültem, és csak bámultam az ajtót. Időnként hallottam Jázminnak a fájdalmas nyögéseit. Nem tudtam felvenni vele a szellemi kapcsolatot, mert elzárta az elméjét előlem. Egyre jobban aggódtam érte. Körülbelül négy óra telhetett el, ami számomra inkább volt négy nap. Végiggondoltam mindent, de nem tudtam rájönni a fájdalmának okára. Hallottam, ahogy kinyitják az ajtót, a következő pillanatban pedig Anna lépett ki. Azonnal ott termettem, és mikor rám nézett a szemében csodálat csillant. Kijött az apja is, majd mielőtt a lányával elmentek, megfogta a vállam, majd csak annyit mondott:-Gratulálok.-Majd a lányával együtt sietősen elmentek. Amint benyitottam hozzá, eltátottam a számat. Jázmin körül öt darab kis éjfúria fióka szaladgált, és játszadozott. Megráztam a fejem, majd megdörzsöltem a szemeim, és újra rájuk néztem. Továbbra is játszadoztak. Jázmin ekkor vett észre, és rám mosolygott. Odamentem hozzá, majd megsimogattam a fejét, és mélyen a szemébe néztem.
*Boldog születésnapot, kicsim!*Mondta lágyan, mire elmosolyodtam.
*Szóval végig ezért nem voltál teljesen önmagad.*Mondtam neki.*De legalább egy jelet adhattál volna! Borzasztóan aggódtam érted!*Mondtam hirtelen.
*Tudom, de meg akartalak lepni.*Nyalt képen, mire halkan felnevettem. Majd hirtelen mind az öt kicsi rám ugrott, és ledöntöttek a lábamról. Össze vissza nyalogatták a fejem, én pedig nevetve próbáltam megmenteni magam, kevés sikerrel.
-Jhaj kegyelmezzetek!-Mondtam, majd eljátszottam, hogy elvesztettem az eszméletem. Elkezdtek szaglászni, majd (Jázmin által megtudva) félredöntött fejjel néztek. Majd hirtelen felugrottam, és átváltoztam, mire a kicsik ijedten szétszéledtek. Elmosolyodtam, ahogy kitágult a szemük a döbbenettől. Rájuk mosolyogtam, mire lassan közeledni kezdtek hozzám, majd szaglászni kezdtek. Végül rájöttek, hogy az apjuk vagyok, mire megnyugodtak, és négyen újra játszani kezdtek. Az egyikük meg játékosan a fejemre ugrott, mire Jázmin felnevetett. Így hát lefeküdtem Jázmin mellé, a fejemen csücsülő fiókát pedig a két mancsom közé csúsztattam, vigyázva, nehogy megüsse magát, majd pedig megnyaltam a fejét. Így hárman néztük, ahogy kergetőzik a többi négy kicsi. Időközben jobban megnéztem őket, a játszadozók mind feketék voltak, míg (az időközben elszundított) mancsaim közt alvó fióka fehér volt, úgy, mint Jázmin. Három nőstény, két hím fiókánk volt. Most, hogy jobban belegondoltam, lehet, hogy mégsem halnak ki az éjfúriák.
*Mit gondolsz, mi legyen a neve?*Kérdezte Jázmin a fehér fiókára pillantva. Egy kicsit elgondolkodva néztem, majd eszembe jutott.
*Orion?*Kérdeztem, mire az előbb említett kicsit megremegett.
*Gyönyörű név. Nagy tetteket fog véghezvinni*Mondta.
*Mint az anyja.*Mondtam mosolyogva, mire megnyalta az arcom. Majd hirtelen kitárult az ajtó, és.....