Arra ébredtem, hogy jázmin bökdös az orrával. Mosolyogva toltam arrébb a fejét, és álltam fel. Kinyújtóztattam a végtagjaim, majd megvakartam Jázmin fejét, amit dorombolva fogadott. Derűsen néztem végig a táboron, és még mindenki aludt. Amikor Nyesi, és Tate felé néztem, épphogy kibírtam nevetés nélkül, mert az orruk alig pár centire volt egymástól.
*Milyen csöndes minden.*Gondoltam magamban.
*Valóban. Lassacskán, de egyre jobban kezdem megkedvelni őket.*Mondta Jázmin váratlanul. Elmosolyodtam. Olyan régóta össze van kapcsolva az elménk, hogy el is felejtettem. Gyakorlatilag ez már a részünké vált. Megöleltem a fejét (már amennyire tudtam), és elindultam egy kicsit sétálni, Jázmin pedig jött utánnam. Élvezettel szívtam be a sós tengeri levegőt. Tökéletes pihenő hely volt ez a sárkányoknak, mert ezen a szigeten semmilyen zavaró tényező sincs.
*Min töröd a fejed?*Kérdeztem Jázmint, mert láttam rajta, hogy valamin nagyon töri a fejét.
*Hmm? Ja, semmi. Nem érdekes.*Válaszolt hirtelen zavarodottsággal. Megálltam.
*Jázmin. Látom, hogy bánt téged valami. Valami rosszat mondtam az utóbbi hónapokban? Vagy valami nem úgy ment, ahogy tervezted?*Néztem mélyen a szemébe, de hamar elfordította a tekintetét, és a parttal szembe leült.
*Nem, nem veled van a baj, hanem velem.*
*Veled?*Emeltem fel a szemöldököm. Ez rosszul kezdődik.
*Igen, velem.*Válaszolta továbbra is gondterhes hanggal.
*De, mégis mi a baj?*Kérdeztem, de választ nem kaptam. Őszintén szólva nagyon aggódtam érte, mert nem szokott így viselkedni. Erősen féltettem, mert eddig mindig mindent megosztottunk egymással, most viszont nem tudtam mi tévő legyek, mert ilyen még sosem volt.
*Jázmin, kérlek mond el. Mi nyomja a szíved?*Sétáltam az oldalához, és felnéztem a fejére. Ő továbbra is gondterhelten nézett a távolba, és láttam rajta, hogy nem tudja mi tévő legyen. Észrevettem, hogy a szemében egy visszatartott könny csillog, ami miatt borzasztóan éreztem magam. Itt volt, nem tudtam miért viselkedik így, nem tudtam mi baja, és még csak azt sem tudnám, hogy mivel tudnám megvígasztalni.
*Jázmin. Tudod, hogy bármi is nyomja a szívedet, nekem elmondhatot.*Mondtam én is egy kicsit elérzékenyülve. Választ továbbra sem kaptam. Borzasztóan rosszul esett így látni őt. Összeszorult a szívem, ha belegondoltam abba, hogy mi történhetett, ami ennyire felzaklatta.
*Jázmin, kérlek mond el!*Mondtam hangosabban, a mondat vége pedig vízhangot vert a fejemben. Erre végre felém fordult, és mélyen a szemembe nézett. Majd pedig becsukta a szemét, mire kigördült egy könnycsepp belőlle, majd annyit mondott halkan:*Félek.*
Csak tátogni tudtam a döbbenettől. Fél? De mégis mitől? Hogyan? Miért? És ami a legfontosabb, hogyan segíthetnék neki?! Ezek a gondoltalok kavarogtak a fejemben, amikor lehajolt hozzán, és lágyan megnyalta az arcom.
*Csak egy kicsit szeretnék egyedül lenni, kicsim.*Mondta halkan, mélyen a szemembe nézve, és bocsánat kérően elmosolyodott, amit viszonoztam, majd visszafordította a fejét a tenger felé.
*Hadjuk. Nem akarlak a gondjaimmal terhelni. Legjobb lett volna, ha...*Kezdte, de tudva mit akar mondani, a szavába vágtam.
*Kérlek ilyenre ne is gondolj!*Sétáltam oda a feje elé, és kitöröltem egy könnycseppet a szeméből.*Ez csak természetes, hogy elmondod a bánatod. Egyáltalán nem terhelsz ezzel. Végül is mire valók a társak, ha nem arra, hogy kitartsanak a másik mellett? Tudod, hogy mindig számíthatsz rám, és ha épp nem vagyok kéznél, Vatrax, vagy bárki másra is számíthatsz. Kitartunk egymás mellett, és ezt te is tudod! Ezt sose felejtsd.*Fejeztem be mondandómat, és éreztem ahogy egyre jobban áramlik at a kapcsolaton keresztül a hálája.
*Köszönöm.*Nyalta meg megint az arcom, de éreztem, hogy tényleg szeretne egyedül lenni. Megint megöleltem a fejét, majd egy sóhajtás kíséretében, kelletlenül bár, de magára hagytam. Gyűlöltem magam azért, amiért ilyen állapotban kellett otthagynom, de nem tehettem mást. Ha maradok, valószínűleg csak jobban feszengene, és nem tudná lerendezni a gondolatait. Mikor visszaértem, mindenki fent volt már. Auróra Villámmal játszott. Tate ahogy láttam morgolódott, Csontit, meg Nyesit pedig seholt sem láttam.
-John!-Hallottam Dani hangját, a tábortűztől, ahogl ott ült mindenki és épp reggeliztek. Odamentem, és leültem hozályuk.
-Valami baj van John?-Szólalt meg rögtön Anna.
-Nem semmi, hadjuk.-Ingattam meg a fejemet egy kicsit zaklatottan, majd nekiestem egy halnak. A többiek is nekiestek a vacsorályuknak, és beszélgettek. Amikor végeztem, felálltam, és odamentem Auhoz.
-Hogy érzed magad?-Kérdeztem a sárkányok nyelvén.
-Köszönöm, jól vagyok John! Nagyon hálás vagyok amiért utánnunk jöttetek.
-Ez csak természetes, egy barátnak mindent.-Mondtam, majd mielőtt kérdezősködni kezdett volna, elsétáltam. Időközben visszajött a két lómadár, majd miután felnyergelték a sárkányokat, én pedig átváltoztam, elindultunk. Visszanéztem Jázminra, és láttam ahogy minket néz.
*Kérlek vigyázz magadra, és minél előbb gyere haza.*Küldtem neki a gondolatot, bár, hogy hallotta-e azt nem tudom, mert válasz nem érkezett. Az út ugyan olyan hosszú volt, mint oda fele. Csak ritkán szóltak hozzám, ami mondjuk annyira nem zavart, mert én is szerettem volna elrendezni a gondolataim. Hosszú ideig gondolkodtam Jázminon, és azon, hogy mitől félhet. Révedezésemből az zökkentett ki, hogy Tate repült be mellém.
-Valami gond van, John? Látszik, hogy valami bajod van.-Kérdezte, és igazán meglepődtem, mert most elősször kedves hangot ütött meg.
-Nekem semmi bajom, csak Jázminnak van valami baja. Azt mondta nekem, hogy fél, de hogy mitől, azt nem tudom. Nagyon aggódom érte, mert eddig sosem volt ilyen.
-Nagyon aggódsz miatta?
-Láttál már valaha, egy megtört éjfúriát, mely a sírás határán volt?-Válaszoltam egy kérdéssel, a kérdésre.
-Huh, értem. Valami nagyon felzaklathatta, ha ennyire fél valamitől.
-Az egyetlen kérdés az, hogy mitől, vagy kitől fél.-Válaszoltam, majd mindketten hallgatásba burkolóztunk. Előttünk pedig elkezdtek beszélni, bár hogy miről, azt nem tudom. Végül Csonti kiáltozására lettünk figyelmesek:
-Megjöttünk!-Mondta, mire mind felkaptuk a fejünket, és észrevettük Hibbant-szigetet. Leszálltunk, és tudtam, hogy mire gondolnak a többiek, ezért amikor mindenkiről lekerült a nyereg, mind felszálltunk, és elindultunk Auróra családjához, a Thor-sziklára. Mikor oda értünk, úgy látszik már vártak minket, mert mind ott voltak egy tisztáson. Mikor leszálltunk, kicsit mindannyian feszengtünk, aztán megszólalt Auróra anyja:
- Üdvözletem lányom. Örülök, hogy ismét körünkben tudhatlak. -mondta mosolyogva, majd megölelte.
-Anya, Ő itt John, igen. Ő segített hazajutni. Ő pedig...-És ez így ment tovább, mindenki mindenkivel megismerkedett, és rögtôn oldódott a hangulat. Mondjuk én továbbra is zaklatott voltam kicsit, mert nem tudtam kiverni a fejemből, Jázminnak a baját. Egy kis idő után elmentem, mert reménykedtem benne, hogy Jázmin hazajött. Leszálltam a házunk előtt, majd még mindig sárkány alakban bementem. Felmentem az emeletre, és mikor benyitottam...
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Nem volt ott. Még mindíg nem jött haza. Borzasztóan aggódtam érte. De nem tudtam mit tenni. Lefeküdtem a közös helyünkre, és lassacskán elaludtam..........rémálmok között........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése